Home Főhírek Külföld Svájc is elesett: az alpesi ország engedélyezte a melegházasságot..

Svájc is elesett: az alpesi ország engedélyezte a melegházasságot..

mti

A svájci parlament pénteken engedélyezte az azonos neműek házasságkötését. Ezzel a végső szavazással a svájci törvényhozás mindkét háza törvényesítette a melegházasságot.

A kérdésben ugyanakkor minden valószínűség szerint népszavazáson fognak végleges döntést hozni a svájciak. A parlamentben mindössze egyetlen képviselővel rendelkező, EDU nevű, nemzeti-konzervatív párt ugyanis azt tervezi, hogy népszavazást kezdeményez a kérdésben.

A legtöbb nyugat-európai országban már törvényesítették az azonos nemű párok házasságkötésének lehetőségét. A Svájcban élő azonos neműek egyetlen lehetősége eddig a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése volt. Ez azonban nem biztosított nekik ugyanolyan jogokat a honosítás és az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális pároknak.

A jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy leszbikus párok spermadonort vegyenek igénybe mesterséges megtermékenyítés céljából.

Jogvédők történelmi jelentőségű győzelemként méltatták a 2013 óta tárgyalt jogszabály elfogadását a leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transznemű és interszexuális (LGBTI) kisebbségekhez tartozó emberek jogai szempontjából, a svájci melegjogi szervezetek pedig bejelentették, hogy felkészülnek a referendumra.

Matthias Erhardt, a Házasság mindenkinek bizottság alelnöke december elején arról beszélt, hogy a svájci lakosság 82 százaléka támogatja a szabályozást.

Hirmagazin.eu

ElőzőDobrev fotót posztolt: “most már jól fog esni picit pihenni”
KövetkezőFőpolgármester: Kész, ennyi volt, Orbán Viktor kivégzett minket!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás