Húsz alkalommal találkozott Soros György az unió vezetőivel 2014-óta – erről írt a Magyar Idők.

A cikk szerint a Soros-szervezetek papíron tanácsadói szerepet töltenek be a brüsszeli politikában, valójában azonban nyomást gyakorolnak a döntéshozókra, és szerepük lehetett többek között a Magyarországot elmarasztaló Sargentini-jelentés megszületésében is.

A Fidesz szerint:

Soros György emberei dróton rángatják az Európai Bizottság vezető politikusait.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint több mint 20 alkalommal volt hivatalos találkozója Soros Györgynek a legfontosabb uniós biztosokkal azóta, hogy Jean Claude Juncker 2014-ben hivatalba lépett – írja a Magyar Idők. A cikk szerint kijelenthető az is, hogy a Soros Györgyhöz köthető, EP-akkreditációval rendelkező lobbisták évi 52 alkalommal, vagyis szinte heti rendszerességgel találkoznak a bizottság képviselőivel.

Mint írják, a hivatalos adatok szerint csak 2016-ban a lobbizási költségek elérték a 2,5 millió eurót. Úgy fogalmaznak, Soros emberei gyakorlatilag az unió kormányüléseinek rendszeres résztvevői, szinte hetente járnak Junckerék nyakára.

A Soros-hálózat megbízható szövetségesei

A Pesti Srácok – a DC Leaks nevű hírportál információira hivatkozva – még 2017-ben számolt be arról, hogy az EP-képviselők csaknem harmada, vagyis 751-ből 226 képviselő szerepel a Soros-hálózat megbízható szövetségeseit tartalmazó listán. A nevek között több olyan politikus is található, akik a dokumentum alapján akár saját pártcsaládjukkal is szembefordulnak Soros György érdekében.

Soros György már 2016-ban is vendégeskedett az Európai Bizottságnál. Akkor azért járt Brüsszelben, hogy a migráció mellett kampányoljon. Azt mondta, szerinte az uniónak még több bevándorlót kellene befogadnia, a migránsok ellátását pedig hitelből kellene fedezni.

Jean-Claude Juncker is fogadta a milliárdost

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke fogadja Soros György magyar származású amerikai üzletembert Brüsszelben (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

A találkozót furcsa titokzatosság övezte, a fogadás zárt ajtók mögött zajlott, és az Európai Bizottság elnökének, illetve Soros Györgynek később sem lehetett kérdéseket feltenni.

A milliárdos üzletember 2018 tavaszán is Brüsszelben járt. Akkor Frans Timmermans-szal, az Európai Bizottság alelnökével találkozott, de hogy pontosan miről beszélgettek, arról semmilyen információ nem szivárgott ki.

„Már húsz éve beszélgetek Soros Györggyel, és rendszerint ugyanazok a témák kerülnek elő, hogyan lehet megerősíteni Európa egységét” – így jellemezte korábban kapcsolatát a spekulánssal Frans Timmermans.

Nem csak vezető politikusokkal áll kapcsolatban

De Soros György nem csak a vezető politikusokkal áll kapcsolatban. A Magyarországot elmarasztaló jelentés készítője, Judith Sargentini is rendszeresen népszerűsíti a magyar milliárdos álláspontját. Az Európai Parlamentben a holland zöld párti politikus

az egyik legelszántabb szószólója a bevándorlók befogadásának.

„10 éve dolgozom együtt Soros György alapítványaival, a közös munkánk mindig eredményes volt” – ezt írta Judith Sargentini még 2013-ban egy Twitter-bejegyzésében.

„Képtelen az a helyzet, hogy egy demokratikus felhatalmazással nem rendelkező ember többször tud találkozni a bizottság vezető politikusaival, mint bármely európai uniós tagország miniszterelnöke” – reagált a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott,

„Soros György emberei dróton rángatják az európai bizottság vezető politikusait”.

Hozzátette, „lehet ironizálni Soros György és alapítványainak brutális döntésbefolyásoló képességein, de ez a gyakorlat, ezek a tények.”

Soros György találkozói egyértelműen politikai célt szolgálnak

Nem feltétlenül életidegen az, hogy magas szintű, elismert és befolyásos emberek politikusokkal egyeztetnek – erről már Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója beszélt az M1 Ma Este című műsorában. Elmondta, ami valóban aggályos az ilyen találkozók tekintetében, hogy valójában mi az oka és a tartalma az összejövetelnek.

Szerinte, ha egy ilyen megbeszélés a jogszabálynak megfelelő keretek között jön létre, akkor az egy normális konzultáció, és nem nevezhető lobbi tevékenységnek. Ugyanakkor Soros György megbeszélései esetében másról beszélünk – jelentette ki a szakértő. Hozzátette, a milliárdos nem egy céget képviselt a találkozók során, hanem saját magát.

Hangsúlyozta, ami a legmegdöbbentőbb, hogy semmilyen információval nem rendelkezünk, hogy ezeken a megbeszéléseken pontosan mi is hangzott el. Boros Bánk Levente szerint, ami a leginkább gyanús ebben a helyzetben, hogy Soros György, aki tőzsdei spekulánsként ismert a világban, vajon milyen célból találkozik az Európai Unió legmagasabb szintű vezetőivel.

A milliárdos a „Soros-világképet” akarja áterőltetni

Úgy véli, ketté kell választani Soros György személyét, és az ő embereinek a jelenlétét Brüsszelben. Mint mondta, a Soros-lobbisták száma folyamatosan nő, akik hivatalosan regisztrálva vannak az Európai Unióban. Ezek a lobbisták pedig

heti rendszerességgel tartják a kapcsolatot a magas szintű uniós tisztviselőkkel.

Közölte, Soros György negyedévente szokott találkozni uniós vezetőkkel, amelyek Boros Bánk Levente szerint egyértelműen politikai célt szolgálnak, az ő egyeztetései a „Soros-világképet” próbálja az unió rendszerén áterőltetni – jegyezte meg. Személyisége és céljai mára már egy olyan politikai projektté nőtte ki magát, ahol szuverén államok közötti együttműködést próbál létrehozni valamilyen formában – fűzte hozzá.

Hozzátette, ismeretes, hogy Soros György a szupranacionális Európában érdekelt, egy központosított Európa létrehozására törekszik, és tagállami kormányok lobbi erejének és politikai befolyásának letörését kívánja megteremteni.

ElőzőHiába szóltak neki: kitört ablaküveggel is vitte tovább az utasait egy buszsofőr Budapesten
KövetkezőHavas csodavilággá varázsolta a tél a Fővárosi Állatkertet
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza