Rozi gyilkosa korábban több bűncselekményt is elkövetett. Sőt még a menhely számára sem volt ismeretlen.

Mint arról korábban hírt adtunk, anovember 11-én hajnalban egy férfi engedély nélkül bement egy kaposvári egyesület telephelyére, ahol lemészárolt egy kecskét.

Levágta az állat fejét, majd azt magához vette és elmenekült a helyszínről. Négy nappal később fogták el a 28 éves helyi lakost.

Mint kiderült, Ny. Ádám nem ismeretlen a hatóságok előtt.

Tinédzser korában izraelita sírokat rongált meg. Nemrég pedig a sátánt látta a barátnőjében, ezért megkötözte, megverte, elnyomott egy cigarettát a combján, majd meztelenül dobta ki a házból.

A története pedig nem ér itt véget, ugyanis azzal a menhellyel is került már összetűzésbe, ahol kivégezte Rozi kecskét.

Rozi, az áldozat
Fotó: Bors

„Két évvel ezelőtt hívtak a rendőrök, miután egy közterületen, rossz állapotban napok óta bolyongó szamárról érkezett bejelentés hozzájuk karácsony és szilveszter között. Az állat hozzánk került, állatorvost hívtunk hozzá. Napokkal később kezdett telefonálgatni a most elfogott férfi, aki azt állította, hogy a szamár az övé. Kértük, hogy igazolja az állításait, fizesse ki az orvosi költségeit, de ezeknek nem tett eleget. Végül ő maga lopta ki a szamarat a telepünkről, s még ő jelentett fel engem állatlopás miatt” – magyarázta a Borsnak Boncz Edit, az állatvédők elnöke. Ezután az eset többször is megismétlődött, a szörnyű kecskegyilkosság hátterében pedig jó eséllyel ez a konfliktus állhat.

Rozi gyilkosa, amint egy késsel pózol
Fotó: Bors

„Az elfogásáig rettegtünk, de még mindig sokkos állapotban vagyunk. Nem tudunk túllépni a történteken” – tette hozzá Boncz Edit. Nagy Mónika civil állatmentő jó kapcsolatot ápol Edittel. A Borsnak elmondta: az elmúlt időszakban Ny. Ádám őt is fenyegette.

Ha pedig mindez még nem lenne elég, a nomád körülmények között élő 28 éves férfi, levágott kecskefejekkel vette körül a rozoga erdei viskóját.

ripost

Hirmagazin.eu