Home Főhírek Külföld Sok európai már tűrőképessége határára érkezett

Sok európai már tűrőképessége határára érkezett

forrás: MTI

Az osztrák belügyminiszter a schengeni övezetből való ideiglenes kizárással fenyegette meg szombaton Görögországot arra az esetre, ha nem erősíti meg határainak ellenőrzését a migránsáradattal szemben, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pedig kijelentette a davosi világgazdasági fórumon, hogy a migránsválság egyenesen a schengeni övezet létét fenyegeti. Az EU soros elnöksége egyébként néhány hete jogilag lehetetlennek mondta Görögország kizárását.

 Sok európai már tűrőképessége határára érkezett

„Ha az athéni kormány nem vállalja határainak, vagyis az Európai Unió határainak a biztosítását, akkor nyíltan kell beszélnünk Görögország ideiglenes kizárásáról a schengeni övezetből” – jelentette ki Johanna Mikl-Leitner a Die Welt című német lap vasárnapi számában megjelenő interjújában, amelyből szombaton részleteket közölt az újság.

„Ha egy schengeni övezetbeli ország tartósan nem teljesíti kötelezettségeit, és csak vonakodva hajlandó segítséget elfogadni, akkor semmi nem tiltja, hogy ezen elgondolkodjunk” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte „mítosz az az érv, miszerint a görög-török határt képtelenség ellenőrizni”. „Sok európai már tűrőképessége határára érkezett. Sokat beszéltünk már, itt a cselekvés ideje. A stabilitás, a rend és Európa biztonságának védelméről van szó”.

Az Európai Unió soros elnöksége decemberben elvetette azt a lehetőséget, hogy Görögországot kizárják a schengeni övezetből, arra hivatkozva, hogy ez jogilag lehetetlen. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő szóvivője pedig cáfolta, hogy az EU részéről a kizárásra vonatkozó fenyegetés érkezett volna.

Nikosz Kociasz görög külügyminiszter pénteken lehetetlennek mondta a görög határok lezárását.

„Ha meg akarnánk állítani a menekülteket, úgy háborút kellene vívnunk ellenük. Bombáznunk kellene őket, el kellene süllyesztenünk hajóikat és az embereket hagynunk kéne megfulladni. Ez ellentmond az emberiességnek, az európai jognak és nemzetközi egyezményeknek egyaránt. Ezt nem tehetjük meg” – mondta a görög külügyi tárca vezetője a berlini Tageszeitung (TAZ) napilapnak.

Christine Lagarde-ot, az IMF vezérigazgatóját a davosi fórum egyik vitájában megkérdezték, hogy több európai vezetőhöz hasonlóan a schengeni övezet töréspróbájának tekinti-e a migránsválságot, és erre azt válaszolta, hogy igen, de ez a személyes véleménye.

Manuel Valls francia és Mark Rutte holland miniszterelnökök egyenesen azt is lehetségesnek tartották a héten, hogy a migránsválság miatt részekre szakad az Európai Unió.

Lagarde hozzátette, hogy az IMF véleménye szerint ha az EU jól tudja kezelni a válságot, akkor egyes tagországai végül nyerhetnek rajta, mert hatására nagyobb lehet a gazdasági növekedésük. Az eurózóna 19 országának átlagosan 0,2 százalékpontos plusz növekedést biztosíthat az új munkaerőtömeg, de a legtöbb migránst befogadó Németországnak és Svédországnak még többet. „Gazdasági szempontból egyébként Európa kétségkívül jobb állapotban van, mint tavaly, de két fő aggályunk van”, az egyik a menekültválság, a másik Nagy-Britannia esetleges kilépése az EU-ból – mondta Lagarde.

 

Exit mobile version
Megszakítás