Home Szabadidő Média és szórakozás Simicska Lajos szerezhetett befolyást az Indexnél

Simicska Lajos szerezhetett befolyást az Indexnél

forrás: M1 Híradó

Egyelőre egyetlen újságíró sem állt fel az Index nevű internetes portáltól, azok után, hogy kiderült: Simicska Lajos nagyvállalkozó komoly befolyást szerezhetett az internetes lapnál. Iparági pletykák szerint egyelőre kivárnak. Korábban az indexes újságírók meglehetősen lekezelően írtak azokról, akik a médiában úgy ugrálnak, ahogy Simicska Lajos fütyül.

Az index munkatársai tudják, mire számíthatnak Simicskától – ezzel a címmel írt cikket a 888. A lap szerint a hírportál újságírói mostantól úgy ugrálnak, ahogy a nagyvállalkozó fütyül. 2014-ben ugyanis, amikor a Class FM hivatalosan is Simicska Lajos érdekeltségébe került, az Index a következő felütéssel kommentálta a hírt – idézem – “Mostantól Sebestyén Balázsék is úgy ugrálnak, ahogy a Közgép-főnök fütyül.”

A 24.hu azt írja: az általuk megkérdezett újságírók és szerkesztők egyelőre kivárnak. A lap szerint némi félelem is kiérződött a szavaikból, de úgy vélekedtek, ha a Simicska Lajos nem szól belel a munkájukba, akkor még jól is elsülhet a dolog.

A hírportál csütörtökön tette közzé, hogy Simicska Lajos egyik cége, a Hír Tv-ben és a Magyar Nemzetben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. száz százalékos tulajdonrészt szerzett az Index Zrt.-ben , ezután pedig egy alapítványra ruházta a jogokat. Az új igazgatóságba a nagyvállalkozó egyik unokaöccse, dr. Nagy Ajtony Csaba is bekerült, a testületbe pedig rajta kívül Kereszty Gábor közgazdászt és dr. Bodolai Csabát is beválasztották. Utóbbiról a közleményben maga az Index is leírja, hogy egyben a Nemzeti Választási Iroda LMP-s tagja.

Bodolai Csaba egy kiváló ügyvéd, ezek szerint ezt más is észrevette, de attól még, hogy valaki ugyanannak az orvosa például, vagy ugyanannak az ügyvédje, attól a két aktor nem lesz egymással összeköttetésben.

Az LMP társelnöke az üggyel kapcsolatban azt mondta: attól, hogy az index igazgatóságában egy LMP-s kötődésű ügyvéd ül, még nem jelenti azt, hogy bármilyen kapcsolat lenne pártja és Simicska Lajos között.

Nem sokkal ezután viszont Szél Bernadett sajtótájékoztatóját az LMP azért szakította félbe, hogy a társelnök élőben jelentkezhessen be a szintén Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Hír Tv-műsorába. A híradó azon kérdésére, hogy az LMP-s ügyvéd és Simicska Lajos kapcsolata révén pártja közeledhet-e a Jobbikhoz, Szél Bernadett úgy válaszolt: ügyek mentén már most is együtt működnek.

Az immár Simicska Lajoshoz köthető Index a Nézőpont Intézet felmérése alapján máris teljes mértékben átvette az ellenzéki pártok szerepét. Ahogy a grafikonon is látszik, a portál alig egy hónap alatt több mint hatszáz olyan cikket közölt, amelyben nem pártok álláspontjaként, hanem saját értelmezésükben és feldolgozásukban kezeltek ügyeket. Ahogy a Nézpont Intézet fogalmaz: olyan értelmezési keretet alakítottak ki, amellyel kormányellenes ügyeket kreáltak, vagy akár tiltakozásokra ösztönöztek. Azt is írják, hogy a Simicska-közeli Index is jelentős szerepet vállalt a tiltakozók mozgósításában. A helyszínekről és a várható programokról például szinte kivétel nélkül breaking, vagyis kiemelt értesítéseket küldött a felhasználóknak.

Exit mobile version
Megszakítás