Home Szabadidő Média és szórakozás Senki sem tudja, hogyan végződik majd az Agymenők

Senki sem tudja, hogyan végződik majd az Agymenők

A záróévad első része szeptember 24-én debütál. (Fotó: Getty Images)

A sorozat készítője most vallotta be, hogy még semmi sem biztos és gyakorlatilag bármi megtörténhet.

A záróévad első része szeptember 24-én debütál. (Fotó: Getty Images)

Augusztusban derült ki, hogy 12. évad után befejeződik az Agymenők. A CBS nagysikerű sitcomja 2019 májusában köszön el a nézőktől, de így is rekordot ér el, ezzel a sorozat lesz a legtovább futó élő közönség előtt felvett széria, a maga 279 epizódjával.

Azt hihetnénk, hogy a forgatókönyvírók fejében már régen ott a jelenet, ami lezárja a történetet, a sorozat készítője, Bill Prady azonban meglepő dolgot árult el a Us Weeklynek:

“Ugyanúgy közelítjük meg az utolsó évadot, mint az előzőt. A kezdetektől fogva szándékosan nem volt meg sosem a történet íve. Nincsenek terveink, tulajdonképpen egyik történetet meslljük el a másik után.” – nyilatkozta Prady, tehát a stáb sem tud még semmit, a forgatások során alakul majd a sztori.

A rajongók a pár héttel ezelőtti sokkból azóta sem tudtak felocsódni, hiszen senki sem sejtette, hogy épp Jim Parsons lesz az, aki miatt a következő szezon után végleg búcsúzik az Agymenők. Állítólag a stúdió és a készítők hetekig próbálták meggyőzni a sorozat Sheldonját, hogy ne hagyja ott a stábot, sajnos azonban nem jártak sikerrel.

Chuck Lorre a három főszereplő, Parsons, Kaley Cuoco és Johnny Galecki hármasának felbomlásával viszont már nem tudta elképzelni a szériát, így a csatornával eldöntötte, hogy jövő májusban lezárják a sztorit.

Forrás: hirado.hu

ElőzőBrüsszel nyomul, de hiába, ide se zsoldosok, se migránsok nem jönnek!
KövetkezőElképesztő! Szabadlábon a chemnitzi emberölés egyik gyanúsítottja! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás