Január 3-án ünnepelte volna a nyolcvanötödik születésnapját Sas József. Az ország egyik kedvence, a legendás humorista 2021. január 17-én hunyt el, ám a családja és rajongói azóta sem feledik: a Facebookon külön csoport működik, amelyben nap mint nap osztanak meg kabarérészleteket, korábbi interjúkat róla, de a szerettei mindennapjaiban is élénken él az emléke.
– Anyuék szobájában minden ugyanúgy maradt, ahogyan az apu életében volt. Édesanyám mindent úgy hagyott, még a ruhái, a cipői is ott sorakoznak a szekrényben. Olyan, mint egy múzeum, egy emléklenyomat – kezdte a Blikknek Sas Ágnes, a humorista lánya.
Bár a család kénytelen volt megbékélni a családfő elvesztésével, Sas József özvegye, Zsuzsa asszony nehezebben viseli a fájdalmas veszteséget.
– Anyu nehezen viseli apu elvesztését, rengeteget jár ki hozzá a temetőbe. Több régi, azóta elhunyt pályatárs özvegyével tartja a kapcsolatot, mi pedig a családban rengetegszer beszélgetünk róla. Például a régi közös karácsonyokról, amikor mindig begyújtott a kandallóba, együtt díszítettük a fát, majd gitározott nekünk. Nagyon szerette az ünnep hangulatát, a finom ételeket. Nála már reggeltől kezdve égtek a vonalak, minden barátját körbetelefonálta.
Ágnes a Blikknek azt is elmondta, mi volt az egyik legfontosabb kapocs közte és az édesapja között.
– A versek olvasása… Haláláig összekötött ez bennünket, én mondtam neki a verseket, ő pedig kívülről mondta mindet velem. Elképesztően memóriával rendelkezett, nagyon művelt volt. A legutolsó pillanatig verseket mondtunk egymásnak. A vén parasztról szóló verset, a Haláltánc balladáját élete utolsó időszakában is elmondta, mert azt hiszem, érezte, hogy közel számára az elmúlás – emlékezett meghatottan Ágnes.
Sas Józsefet a kollégái is szerették; nem csupán a többi művésszel, de a színházi dolgozókkal is nagyon jó viszonyban volt. Rengeteget adományozott fogyatékkal élőknek, szerette az utazásokat, az élete központjában a a színház, a szeretett közönsége és a család állt.
– A legédesebb élményem az, amikor kicsi voltam, és éjfélkor hirtelen beültettek a kocsiba. Olasz zenéket hallgattunk, azokat imádta, közben én bele-belealudtam, de ők végigbeszélgették, énekelték az utat. Így mentünk mindig mindenfelé, ezek az élmények olyanok, amik örökre bennem maradnak, és amik miatt már manapság mosolyogva tudok emlékezni édesapámra – fogalmazott Sas József lánya.
De vajon milyen érzés volt Sas József gyermekeinek, Ágnesnek és Tamásnak egy országosan ismert művész gyermekeként felnőni?
– A Mikroszkóp Színpadon mindig a második sor közepén ültünk. Minden humoros előadásának volt egy komoly tanítása, mert érzékeny ember volt. Ez az ő zsenialitásának lényege, minden idegszálával érezte, mire van szüksége a közönségnek. Én az ő lelkületét szeretném minél több ember felé eljuttatni, hogy megismerjék, milyen ember volt az édesapám. A háború alatt embertelen helyzetbe került a holokauszt miatt, ő mégsem maradt áldozat; az életét a közönségével való összekacsintásnak és a boldog családi életünk megteremtésének áldozta és ezért örökké büszke leszek rá – mondta el Sas Ágnes.
