-1.1 C
Budapest
2023. február. 8. szerda

Saját bábjai támadják Sorost..

Dátum:

Megosztás:

A Soros által finanszírozott ügyészek közül, akik a bűnözők érdekeit és egyes bűncselekmények dekriminalizációját tartják elsősorban szem előtt, most azon fogadkoznak, hogy megtagadják az állami abortusztörvények végrehajtását, amelyek a Roe kontra Wade ítélet bukása után lépnek majd hatályba

– olvasható a Tűzfalcsoport cikkében.

Kilencven balra húzó főügyész és kerületi ügyész írt alá egy közös nyilatkozatot, amelyben megfogadják, hogy nem indítanak büntetőeljárást az abortusztörvények megsértése miatt. Közülük legalább húszan kaptak kampánytámogatást Soros Györgytől.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A romló bűnügyi statisztikák ellenére Soros kiállt a koncepciója mellett, a spekuláns a Wall Street Journal hasábjain osztotta meg véleménycikkét Miért támogatom a reformügyészeket címmel. Tudvalevő, hogy az Egyesült Államokban a kerületi ügyészek választás útján nyerik el tisztségüket. Azon indulóknak, akik a büntetőjogi reformoknak csúfolt dekriminalizációt, valamint a bűnözők futni hagyását szorgalmazzák, Soros bőkezű támogatásokat nyújt a kampányukhoz.

Azokban a városokban, ahol a milliárdos jelöltjei nyertek, drasztikusan nőtt a bűncselekmények, és ezáltal az áldozatok száma.

Széles körben ismertté vált az a tény, hogy Tom Cotton republikánus szenátor szerint az általa „Soros-ügyészeknek” nevezett vádhatósági képviselőket el kell bocsátani azokban az amerikai városokban, ahol drámaian megnőtt a bűnözés 2020-ban és 2021-ben.

Elmondása alapján halálozási statisztikai adatok nem egyenletesen oszlanak el az országban, hanem azokban a városokban és településeken a legmagasabbak, ahol radikálisok, baloldaliak, Cotton megfogalmazásában „Soros-progresszívok” kerültek a tagállami és kerületi ügyészi hivatalok élére. Cotton szenátor szerint ezek a „Soros-ügyészek” úgy gondolják, hogy az amerikai jogállamiságot és joguralmat „rendszerszintű rasszizmus” jellemzi, és ezek az ügyészek nemcsak visszaélnek jogkörükkel, hanem folyamatosan alkalmazzák az ügyészi vádejtés gyakorlatát. Ennek során nem hajlandók végrehajtani a törvényeket a bolti tolvajokkal, kábítószer-kereskedőkkel és egy sor más bűnözővel és szabálysértővel szemben, és ennek következtében a bűnözés ellepte ezeket a városokat és kerületeket.

A Newsweek oldalán jelent meg egy véleménycikk cáfolatul Soros György büntetőjogi reformmal kapcsolatos írására. A szerző, Jeffrey H. Anderson az American Main Street Initiative (Amerikai fő utca kezdeményezés) elnöke, aki 2017 és 2021 között az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma Igazságügyi Statisztikai Hivatalának igazgatója volt.

Soros tehát az említett véleménycikkében igyekezett védeni álláspontját és az amerikai igazságszolgáltatás átalakítására vonatkozó terveit, melyben segítik az általa finanszírozott és választást nyert kerületi ügyészek. Ezután a 444.hu-n is igyekeztek védelmükbe venni az üzletember politikáját, amely miatt amerikaiak millióit éri hátrány a mindennapokban, hiszen számos helyen nem megfelelő a közbiztonság állapota. Az alábbiakban tehát a Soros cikkére érkezett válaszreakció fordításai olvashatók.

„Soros György a Wall Street Journal oldalán nemrégiben megjelent véleménycikkében azt írja, hogy »a feketék az Egyesült Államokban ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a fehérek«, és hogy ez »olyan igazságtalanság, amely aláássa a demokráciánkat«. Ami azonban valóban igazságtalan lenne, az az, ha a bűncselekményeket elkövetőket nem büntetné a törvény.”

Szerencsére a statisztikák azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás Amerikában sokkal kevésbé diszkriminatív, mint Soros György állítja

– írja reakciójában Jeffrey H. Anderson. Hozzátette, hogy 2017 végétől 2021 elejéig vezette az Igazságügyi Statisztikai Hivatalt (BJS) – az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának statisztikai részlegét, amelynek felmérései cáfolják Soros György állításait.

Soros állítása szerint a feketék ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a fehérek. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a fekete bőrű lakosok börtönbe kerülési aránya 2018-ban alacsonyabb volt (1 a 169-hez), mint 1990 óta bármikor. Ezután 2018 és 2020 között további 21 százalékkal csökkent, mivel a börtönöket részben kiürítették a Covid-járvány idején.

A fekete bőrű lakosok bebörtönzési aránya 2019-ben alacsonyabb volt (minden 91 fekete bőrű lakosból egy), mint az elmúlt 30 évben bármikor, és 2020-ban további 14 százalékkal csökkent. A fekete lakosok azonban egy főre vetítve körülbelül ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek fogházba kisebb bűncselekmények miatt vagy tárgyalásra várva, mint a fehér lakosok (egészen pontosan 5,1-szer nagyobb valószínűséggel).

De vajon ez valóban az igazságtalanság bizonyítéka?

A BJS nemzeti bűncselekmények áldozatairól szóló felmérése (NCVS), az Egyesült Államok legnagyobb bűnözési felmérése, és az egyik legnagyobb szövetségi felmérés bármely témában, az amerikaiak egy reprezentatív mintáját kérdezik arról, hogy az elmúlt évben áldozatává váltak-e valamilyen bűncselekménynek. Ha igen, akkor megkérdezik őket a bűncselekmény jellegéről és az elkövető demográfiai jellemzőiről. Más szóval a bűncselekmények áldozatait – nem a rendőrséget – kérdezik meg arról, hogy ki követett el ellenük bűncselekményt.

Egy tavaly közzétett BJS-jelentésben az iroda legmagasabb rangú statisztikusa, Allen Beck – aki hét elnök alatt szolgált Ronald Reagantól Joe Bidenig – megvizsgálta az NCVS eredményeit. Megállapította, hogy a súlyos (nem halálos kimenetelű) erőszakos bűncselekmények közül, amelyekről az áldozatok azt állították, hogy bejelentették a rendőrségnek, 42,8 százalékot fekete, 40,9 százalékot pedig fehér tettesek követtek el. Tekintettel arra, hogy a fehérek a lakosság 60,4 százalékát, a feketék pedig 12,5 százalékát teszik ki, ez azt jelenti, hogy a feketék 5,1-szer nagyobb valószínűséggel követték el ezeket a bűncselekményeket, mint a fehérek – az áldozatok szerint.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Tehát a fogvatartottak demográfiai jellemzői megegyeznek az elkövetők demográfiai jellemzőivel, ami nyilvánvalóan igazságos.

(A statisztikák a nem halálos kimenetelű bűncselekményekre korlátozódnak, mivel az emberölés áldozatai értelemszerűen nem válaszolhatnak a felmérésekre.)

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Soros György (Fotó: AFP/Fabrice Coffrini)

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Mindkét lábát amputálni kellett az olimpiai bajnoknak

Mindkét lábát amputálni kellett a korábbi orosz műkorcsolyázó Roman Kosztomarovnak, aki 2006-ban jégtáncban téli olimpiai aranyérmet szerzett. A többszörös...

Nagyon rossz irány: az ukránok orosz területek célbavételét emlegetik, az oroszok ultimátumot adtak az USA-nak

A Mandiner is megírta: az oroszok ultimátumot adtak az USA-nak. „Az orosz félnek nem áll szándékában eltűrni az amerikai nagykövetség...

Az EP-jelentéstevője szerint Magyarország veszélyt jelent az EU-ra a nagy orosz befolyás miatt

Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti politikus szerint Magyarország veszélyt jelent az EU-ra a nagy orosz befolyás miatt. Szerinte a magyar...

Megtalálták az elveszett várost az óceán mélyén – videó

A Közép-atlanti gerinctől nyugatra, az óceán mélyén tornyok csipkézett tája emelkedik ki a homályból. Krémszínű falaik és oszlopaik kísérteties...