Riasztást adott ki a vállalat: veszélyes autók százezreit hívják vissza

Dátum:

Több BMW-modell motorjában is súlyos hibákat találtak, a probléma pedig akár balesetekhez is vezethet.

A BMW közlése szerint 312 ezer autót kell visszahívniuk, ugyanis a kocsik halálosan veszélyes hibát tartalmazhatnak. A héten derült ki, hogy ezeknek a modelleknek a motorja menet közben leállhat. Több dühös autós is arról számolt be, hogy útközben az ő kocsijuk is egyszer csak megállt.

A német vállalat egyébként már 2011 óta kap hasonló meghibásodásokról panaszt, de csak most robbant a botrány. A cég egyébként alig egy éve volt kénytelen 36 410 benzines BMW-t visszahívni, szintén motorhiba miatt.

A mostani figyelmeztetés szerint dízel- és benzin üzemű kocsik is érintettek, a hibás modellek 2007 márciusa és 2011 augusztusa között készültek. Ide tartoznak az 1-es, 3-as, Z4-es és X1-es modellek is.

A cég elismerte, hogy az akkumulátor és a biztosítékok közötti kapcsolat lehet hibás, a hő vagy kopás hatására pedig a motor leállásához vezethet. A BMW a tulajdonosokat a következő három hétben levélben is figyelmezteti – írja a Mirror.

Forrás: Ripost

Képünk csak illusztráció.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Miért ne hanyagoljuk el a nyári gumiabroncs cserét?

A nyári hónapok közeledtével sok autós hajlamos elhanyagolni a...

Egyre közelebb az eredmény, hogy magyar átlagember is beleülhet Porsche színtű, kínai sportautóba..

Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyar autópiacon:...

Nőtt a drága kabriók iránti kereslet

Budapest, 2024. április 25. – A magyar piac egészét...
Megszakítás