Home Főhírek Külföld Repülőgépen akartak robbantani a terroristák

Repülőgépen akartak robbantani a terroristák

Az ausztrál hatóságok elejét vették egy terrorista merényletnek, amely egy repülőgépet tervezett célba venni – közölte sajtótájékoztatón Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök.

Elmondása szerint péntek éjjel csaptak le nagyszabású rendőrségi akcióval négy helyen a terrortett feltételezett tervezőire Sydney-ben, és négy embert őrizetbe vettek, akik ellen azonban még nem emeltek vádat.

Turnbull szavai szerint a merényletterv “iszlamista inspirációjú” volt. Hozzátette, hogy a rendőrségi művelet még nem ért véget. Az ausztráliai repülőtereken megszigorították a biztonsági készültséget, a miniszterelnök pedig azt kérte az utasoktól, hogy lehetőleg minél kisebb poggyásszal érkezzenek a légikikötőkbe.

Andrew Colvin, Ausztrália rendőrfőnöke közölte: a rendőrségi akciót Sydneyben annak nyomán rendelték el, hogy az ausztrál hírszerzés “megbízható információt” kapott partner ügynökségektől terrorista összeesküvésről és egy – szavai szerint – “házi készítésű szerkezetről”. Hozzátette, hogy egyelőre még elég gyérek az információk a tervezett merénylet helyéről, időpontjáról és pontos céljáról.

Michael Keenan igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a mostani merényletterv már a 13. komoly terrorista fenyegetés volt, amelynek elejét vették az ausztrál hatóságok 2014, a biztonsági szint megemelésének bevezetése óta.

“Bár elsődlegesen magányos merénylők jelentenek fenyegetést, a mostani esemény arra figyelmeztet, hogy többek részvételével kitervelt, körmönfont támadásokat sem lehet kizárni. Mindennek tükrében nagyon fontos, hogy Ausztráliában mindenki kellően éber legyen” – mondta az igazságügyi miniszter.

forrás: MTI

Exit mobile version
Megszakítás