Home Főhírek Gazdaság Rengeteg levél csak az utolsó pillanatban érkezik meg

Rengeteg levél csak az utolsó pillanatban érkezik meg

D MTI20111202014 e1429626591932 300x169
Forrás: MTI | 2015. 05. 03. 10:30:00

Az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje április 30-án lejárt, az utolsó nap délután négy óráig 1 millió 604 ezer devizahiteles levelet adtak postára a pénzintézetek, az április 30-án feladott küldeményeket – a hosszú hétvége miatt – május 4-étől kézbesítik.
A Magyar Posta közlése szerint ebből 850 ezer darab küldeményt már átvettek az érintett ügyfelek, 43 ezer esetben a küldeményért nem jelentkeztek, vagy a megadott címen az ügyfél már nem volt elérhető, így azokat visszakézbesítette a Magyar Posta a feladóknak, 700 ezer küldemény feldolgozása, kézbesítése folyamatban volt. A pénzintézetek előrejelzése szerint 1,9 millió ajánlott-tértivevényes levelet kell kézbesítenie a postának a normál forgalmon felül.

Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezetője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: az elszámolás az eddigi információk alapján rendben zajlik. Hangsúlyozta, hogy a 2 millió devizaalapú hitel kapcsán 570 milliárd forintot kapnak vissza az ügyfelek, 300-400 milliárd pedig majd ősszel, a forinthitelek kapcsán jár vissza.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki alaposan tekintse át az elszámoló levél tartalmát, amely tartalmazza a tisztességtelenül elvont összeg mértékét, és azt is, hogy milyen módon számolják el. A törlesztőrészletek 15-25 százalékkal csökkennek, azok járnak a legjobban, akik nem vettek igénybe banki, állami segítséget, és precízen törlesztettek. Az árfolyamgátasok törlesztőrészlete nem változik, de gyűjtőszámla tartozásuk jelentősen csökken, sőt meg is szűnhet – mondta a politikus.

Ha valaki vitatja az elszámolást, a kézbesítéstől számított 30 napon belül panaszt tehet a pénzügyi intézménynél, amely a panasz beérkezését követő 60 napon belül köteles arra válaszolni. A panasz elutasítása esetén az ügyfél 30 napon belül a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti.

Rogán Antal arra is felhívta a figyelmet: április 30. nemcsak a tájékoztatók kiküldésének szempontjából fontos határidő, hanem azért is, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) e napig indíthat közérdekű keresetet a 2010. november 26. után kötött forint- és devizaszerződések esetében, ha úgy látja, az általános szerződési feltételek (ászf) tisztességtelen kikötést tartalmaznak.

Windisch László, az MNB alelnöke szerdán a közérdekű keresetekkel kapcsolatban azt mondta: 210 intézménytől kértek adatszolgáltatást. Közülük 138 úgy nyilatkozott, hogy a meghatározott dátum után nem élt egyoldalú szerződésmódosítással; 56 intézmény alávetési nyilatkozatot tett, nem tekinti ugyan tisztességtelennek a feltételeit, de elszámol az ügyfelekkel. A Kúria által kidolgozott és törvénybe is foglalt feltételeknek 16 pénzügyi intézmény nem felelt meg, esetükben az MNB április 30-án közérdekű keresetet nyújtott be, hogy a bíróság mondja ki szerződéses feltételeik tisztességtelenségét.

Az MNB a következő pénzügyi intézmények ellen nyújtott be közérdekű keresetet: Aegon Magyarország Hitel Zrt., Borsod Takarék Takarékszövetkezet, CIB Bank Zrt., CIB Lízing Zrt., Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe, FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Kereskedelmi Bank Zrt., Magyar Cetelem Bank Zrt., MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., OTP Bank Nyrt., OTP Jelzálogbank Zrt., Örkényi Takarékszövetkezet, Sopron Bank Burganland Zrt., UCB Ingatlanhitel Zrt., a Zalavölgye Takarékszövetkezet.

A devizaalapú szerződések esetében március 1. és április 30. között küldték ki a hiteleseknek az elszámolást, kivéve, ha bankjuk peres eljárása 2015. március 1. után fejeződik be, mert akkor a per befejezését követő 60. napig.

A forintalapú, továbbá devizaalapúnak nem minősülő devizahitelek esetében csak később, 2015. augusztus 1. és szeptember 30. között kell megküldeni az elszámolásokat, vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig.

Exit mobile version
Megszakítás