Mintegy 300 migráns erőszakos tüntetése ellen kellett fellépnie a görög rendőrségnek csütörtökön az égei-tengeri Számosz szigetén – jelentette a samos24 hírportál.

A 648 ember számára épült számoszi migránstáborban több mint 7500 ember tartózkodik jelenleg, arra várva, hogy menekültkérelmét elbírálják. Közülük mintegy háromszázan – főleg afrikaiak – erőszakos tüntetésbe kezdtek, azt követelve, hogy engedjék őket tovább Európa belseje felé.

Fotó: REUTERS

Tönkretettek több mobilvécét, gyújtogattak, eltorlaszoltak utakat, és kővel dobálták a rendőröket. A rendőrök könnygázt vetettek be ellenük, és a gáz, illetve az erőszak továbbterjedésének veszélye miatt a hatóságoknak be kellett zárniuk két óvodát és egy iskolát – olvasható a hírportálon.

A görög szigeteken lévő öt táborban jelenleg több mint 40 ezer migráns van, mert az utóbbi fél évben ismét nagyon sokan érkeztek Törökország felől. A hatóságok sokakat átszállítanak az országnak a kontinensen lévő részébe – főleg olyanokat, akiknek van esélyük a menekültstátusz elnyerésére –, de az áradat Törökország felől folyamatos –írta a dpa hírügynökség.

Forrás: Ripost.hu

Képünk illusztráció