Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók az 54 éves feleséget.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy házaspár 2020. április 19-én délután tokodi otthonukban előzetes szóváltásba keveredett, melyet követően az 54 éves nő egy késsel mellkason szúrta férjét, aki a helyszínen életét vesztette.

emberölés

Az esetet a rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 19-én 17 órakor az asszony hozzátartozója jelentette be. A rendőrök a megadott címen megállapították, hogy a bejelentés valós, és a helyszínen elfogták a tettest. A nőt a Dorogi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

emberölés

Ellene a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. M. Ferencnét a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

police, Hirmagazin.eu