Negyven illegális bevándorlót szállított teherautójában egy magyar sofőr, akit szerdára virradóra állítottak meg a rendőrök Kecskemét közelében

– közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Közleményük szerint a teherautó rakterében negyven külföldi bújt el, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A gyanú szerint a 30 éves budapesti sofőr a határsértőknek segítséget akart abban nyújtani, hogy jogellenesen Nyugat-Európába jussanak.

A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok meghallgatása folyamatban van, a jármű vezetőjét pedig előállították. Ellene a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság migrációs ügyek osztályának munkatársai embercsempészés bűntett gyanúja miatt nyomozást indítottak.

Hirmagazin.eu: Csak remélni tudjuk, hogy az elkövetőt letartóztatja a bíróság, ugyanis mi úgy érezzük, hogy a rendőreink áldozatos munkájával arányos az, hogy az ellenük cselekvőket konzekvensen kell megbüntetni!

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu