13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldRendkívüli – Itt van Putyin hátborzongató beszéde: az egész világot érintő dolgokat...

Rendkívüli – Itt van Putyin hátborzongató beszéde: az egész világot érintő dolgokat jelentett be az orosz elnök ma Szentpéterváron

Egy órás csúszással, de végül a pódiumra lépett Vlagyimir Putyin a Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF). Az orosz elnököt úgy tűnik nem zökkentette ki a fórum elleni hackertámadás, beszédének legelején a Nyugat és az Európai Unió felett tört pálcát.

Az orosz állami média napokkal ezelőtt harangozta be, hogy Putyin „rendkívül fontos” és „nagyon érdekes” beszédet fog tartani a SPIEF-en, azóta ment a találgatás, hogy milyen hangvételű monológgal fog előállni az orosz elnök. A szentpétervári eseményen orosz–ukrán háború miatt idén lényegesen kevesebb nemzetközi vendég vonult fel, hiszen a nyugati vezetők nem teszik tiszteletüket rajta.

Ebben a megváltozott közegben kezdett bele beszédébe Putyin. Az orosz elnök a legelején leszögezte, hogy „az egész világközösség számára nehéz időszak” zajlik.

Szerinte a gazdaság, a piacok és „a globális gazdasági rendszerek alapelvei” „veszélybe kerültek”, miközben az Egyesült Államok – Londonhoz hasonlóan – győzelmet hirdetett a hidegháborúban, és később a Föld isteneinek hitték magukat, akiknek nincs kötelessége, csak érdekük.

Putyin szerint a világ „új hatalmi központok megjelenését és egyre növekvő előtérbe helyezését” látta, miközben a nagyhatalom köré épülő „régi világrend” „természeténél fogva instabil”.

– A világ igazán forradalmi tektonikus változásokat lát a geopolitikába” – mondta a szentpétervári gazdasági fórum résztvevőinek Putyin, hozzátéve: „Már nem lehet figyelmen kívül hagyni”, hogy a globális politika, a világgazdaság, a technológia és a nemzetközi kapcsolatok „tektonikus” elmozdulásai „alapvető, egyértelműen kérlelhetetlen változásokkal járnak”.

Az elnök úgy látja, „Tévedés lenne azt hinni, hogy ezekben a zűrzavaros változásokban egyszerűen ki lehet szállni, és akkor minden úgy lesz, ahogy volt. Úgy tűnik, hogy bizonyos nyugati országok uralkodó elitje éppen abban az illúzióban akar dolgozni, hogy figyelmen kívül hagyja a nyilvánvalót. Azt hiszik, hogy a nyugat, a globális politika és gazdaság uralma állandó – de semmi sem örök – húzta alá Putyin.

Az orosz vezető azzal vádolja a nyugati szövetségeseket, hogy azt gondolják, a világ többi része „az ő udvaruk”, és megpróbálják elszigetelni vagy megszüntetni a „rossz” államokat.

A nyugati országok ezeket az országokra saját „gyarmatukként” és „másodrangúként” kezelik – mondja, hozzátéve: Ez a természete a jelenlegi nyugati oroszfóbia rohamának, valamint az Oroszország elleni rendszeres szankcióknak.

Az Oroszország elleni nyugati szankciókat „meggondolatlannak és őrültnek” minősítette, amely „erőszakkal, egyetlen csapással próbálja szétverni az orosz gazdaságot”.

Putyin szerint ahhoz, hogy sikeres legyen Oroszország, ahhoz függetlennek kell lennie, és „le kell vonnia a saját következtetéseit”.

Aki másnak vermet ás?

Putyin „kétélű fegyvernek” minősítette az ország ellen bevezetett szankciókat, és szerinte a nyugati országok fontolgatják, hogy „nem csak Oroszországgal szemben , hanem minden olyan országgal szemben is szankciókat vezessenek be, amelyek „kiesnek a kegyeikből”.

Putyin erősen bírálta az európai vezetőket, akik „komoly csapást mértek” saját gazdaságukra, kiemelve:

– A társadalmi és gazdasági kérdések súlyosbodását látjuk Európában. Az Egyesült Államokban az áruk, az élelmiszerek és a villamos energia, valamint az autó üzemanyag ára emelkedik. Az európaiak életszínvonala csökken, és vállalkozásaik veszítenek versenyképességükből.

 

Szerinte az Egyesült Államok úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy vannak más erős hatalmi központok a világon. A nyugati nemzetek még mindig a múlt században gondolkodnak, megpróbálják elszigetelni vagy megszüntetni a „rossz” államokat.

Putyin szerint ennek hosszú távú következményei lesznek Európa-szerte, és arra figyelmeztet, hogy az európai gazdaság szisztematikus gazdasági hanyatlása „ki fogja élezni a nyugati társadalmak mélyreható problémáit”.

„Az EU elvesztette önrendelkezését”

Putyin szerint az Európai Unió „teljesen elvesztette szuverenitását”, és „valaki más zenéjére táncol”.

Azzal vádolta az EU-t, hogy „elvesz mindent, ami „érdekében áll, és kárt okoz” a lakosságnak, vállalkozásoknak és gazdaságának.

A globális élelmiszerválságra térve Putyin azt állította, a probléma „nem ma jelent meg”, a Európa a bírálataival csak „megpróbál valaki mást hibáztatni” a saját gondjai miatt.

– Oroszország természetesen nem okolható, bár a nyugati országok megpróbálják ránk hárítani a felelősséget, mindazt, ami a világgazdaságban történik – érvelt az orosz vezető a szentpétervári fórumon.

Új szövetségesek után nézett

Az orosz-ukrán háború mélyütést jelentett a nemzetközi kapcsolaton színterén Oroszország számára, így – ahogy a Blikk több alkalommal is megírta – új szövetségesek után kutat. A Nemzetközi Gazdasági Fórumon ezzel kapcsolatban Putyin hangsúlyozta, Oroszország „kibővíti” kapcsolatát „mindenkivel, akit érdekel”, annak ellenére, hogy a nyugat arra vágyik, hogy „az önelszigetelődés útját válassza”, majd kiemelte: Annyi ország szeretne együttműködni Oroszországgal, hogy nem fogja megnevezni őket, de ez „elsöprő számú embert jelent a Földön”.

Nehéz döntés volt

Az orosz elnök beszédében az Ukrajna elleni invázióra is kitért. Szerinte nehéz döntés volt Oroszország számára, hogy elindítja az úgynevezett „különleges katonai műveletet”, de „rájuk kényszerítették”.

A támadással Putyinnak az volt a célja, hogy megvédje „népüket”, a kelet-ukrajnai donbászi népet, ugyanakkor továbbra is határozottan elítéli és megalapozatlan vádnak tartja, hogy „népirtásnak vetik alá” az ukránokat.

 

Fotó: MTI/EPA pool/Jurij Kocsetkov

Forrás: (The Guardian/BBC) / Blikk / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work