Pénteken tárgyalja többek között a státusztörvényt is az Országgyűlés, ennek idejére pedig – a kormány kérésére – nem engedik be „sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit, és nem érvényesek a korábban kiadott napi belépők sem”.

Speciális szabályokat vezetnek be a Parlament épületében pénteken, amikor a kormány indítványára beiktatott rendkívüli ülésen a képviselők a pedagóguséletpálya-modellről szóló törvényjavaslatot tárgyalják, ismertebb nevén a státusztörvényt. Emiatt a tárgyalás napján is lesz tüntetés a Kossuth téren.

HVG információi szerint kizárólag erre a napra, június 16-ra érvényes speciális szabályokról kedden küldtek ki körlevelet a képviselőknek.

Ebben az áll, hogy aznap nem engedik be sem a turistákat, sem a parlamenti pártok vendégeit, és nem érvényesek a korábban kiadott napi belépők sem – utóbbi akár azt is jelentheti, hogy a sajtó képviselőit is kizárják.

A legfrissebb hírek itt!

„Június 16-án az Országház-látogatás szünetel”, emellett pedig „az Országházba és a Szabad György Irodaházba napi beléptetési engedélyt nem lehet leadni, illetve az előteresen leadottak erre a napra nem érvényesek” – idézi a levél tartalmát a portál.

A portál információi szerint az intézkedést formálisan Bakos Emil gazdasági és működtetési főigazgató-helyettes jegyzi.

Ismét kordonbontás volt a Karmelitánál, amely miatt a rendőrség eljárást indított

Ahogyan arról már beszámoltunk, hetedik alkalommal is kordont bontott a Karmelita kolostornál a Momentum Mozgalom. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselői és aktivistái kedden reggel hét óra után lebontották az épület körül felállított kordonokat. Az ellenzéki párt ismételt akciójáról a rendőrség közleményt adott ki.

A kordonbontást a Momentum a Facebook-oldalán is közvetítette. Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa a státusztörvény ellen tiltakozva azt mondta, hogy „a hatalom hazug kordonjait” bontották le a Karmelita kolostornál. A politikus emlékeztetett, hogy ezeknél a kordonoknál a jövőjükért és a tanáraikért tüntető diákokat könnygázzal fújták le és gumibottal verték meg.

A rendőrség honlapján megjelentek szerint a BRFK szemlét tart a helyszínen, és rongálás miatt büntetőeljárást indít.

Nyitókép

Forrás

Hirmagazin.eu