Egy üveg százéves Krug pezsgőt 116 375 dolláros (32,7 millió forint) rekordáron árvereztek el New Yorkban egy pénteki árverésen.

Az 1915-ös cuvée, amelyből összesen négy palack létezik még, soha nem hagyta el a franciaországi borospincét, még az árverés idejére sem, a győztes licitáló – akinek kilétét nem fedték fel – a helyszínen, a champagne-i borászatban fogyaszthatja el három másik személlyel együtt, akiket a Krug pincészet lát vendégül két napra.

A vevő és három útitársa megkóstolhatja a jelenleg az LVMH csoporthoz tartozó pincészet más ritka évjáratú italait is, sőt egy 3 Michelin-csillagos étterem, a L’Assiette Champenoise főszakácsa, Arnaud Lallement főz rájuk.

A régi pezsgők egyre őrültebb árakat érnek el árveréseken. Egy palack 1841-es Veuve-Clicquot, amely 180 éven át hevert a tenger mélyén egy hajóroncsban a finn partok közelében, 30 ezer euróért talált gazdára, ami akkor rekordnak számított.

Még 2008-ban az Acker Merrall & Condit pincészet 84 700 dollárért adott el két üveg 1959-es Dom Pérignon rozét, ami az akkori árfolyamon csak 54 ezer eurónak felelt meg, vagyis ez a pezsgő palackonként kevesebbért kelt el, mint az 1841-es Veuve-Clicquot

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu