Budapest —Telefonlehallgatás, poloskák, csalivizsgálat, titkosszolgálati megfigyelés, névtelen bejelentési vonal – az eddigi legszigorúbb ellenőrzést vethetik be az orvosok ellen a hálapénz felszámolásának reményében.

Január 1-től törvényt sért, aki ad és aki elfogad hálapénzt, megfigyelhetik a gyanús embereket

Január 1-től törvényt sért, aki ad és aki elfogad hálapénzt, megfigyelhetik a gyanús embereket

A Belügyminisztérium Nemzeti Védelmi Szolgálata (NVSZ) eddig szinte kizárólag a fegyveres rendvédelmi szerveinél gyűjtött titkos információkat, így derítve a fel a korrupt vagy bűnöző egyenruhásokat. Ám márciustól a hálapénzeket megkövetelő vagy az azt elfogadó orvosok ellen is ezt az elit egységet veti be a kormány.
Mint arról a Blikk is beszámolt, a parlament még októberben döntött arról, hogy 2021-től bűncselekménynek számít a hálapénz, ez alól kivétel egy körülbelül nyolcezer forintos ajándék, amit kéthavonta lehet elfogadni kezelés után.

– Előfordult, hogy magam is adtam hálapénzt, mert tudom, hogy alulfizetik az orvosokat. De már nem is fogadnak el, volt, hogy hiába erőltettem. De rendőröket küldeni az orvosokra?! Hát ez furcsa. Remélem, soha nem lesz arra szükség, hogy ez alapján vonjanak felelősségre bárkit is – mondta Gaál Ferencné nyugdíjas.

Gaál Ferencné szívesen adna, de rég nem kérik tőleGaál Ferencné szívesen adna, de rég nem kérik tőle

„TILOS A HÁ! Azaz a hálapénz. Eddig sem volt legális egyébként, de mostantól BTK-s kategória, és ez nagy segítség lesz a paraszolvencia-rendszer végleges felszámolásában.

Nagyon örülök ennek! A Kamara új, bő egy éve felállt elnökségéé az érdem elsősorban, de annak is örülök, hogy a miniszterelnök megértette, hogy az Országgyűlésnek is dolga van a témában.

Én tisztán szeretek dolgozni. Ha valaki esetleg meg akar köszönni bármit, akkor mondja azt, hogy köszönöm. A járvány után kezet is foghatunk. Salut” – írta Facebook-oldalán boldogan dr. Eörsi Dániel háziorvos.

Dr. Eörsi Dániel háziorvos boldog, hogy eltörölték /Fotó: FacebookDr. Eörsi Dániel háziorvos boldog, hogy eltörölték /Fotó: Facebook

Most kiderült, hogy a rendőrségen belül csak a rettegett „belbimbó”-ként emlegetett, titkosszolgálati eszközök használatára is jogosult szervezet, pontosabban az NVSZ-en belül létrehozandó csapat﷯végzi majd az ellenőrzést.

– Ez a szervezet nagyon komoly felderítéseket végez, mindent bevethetnek a fegyveres erők korrupt munkatársainak kiszűrésére. Hosszú időn keresztül, a legkülönbözőbb módszerekkel gyűjtik a terhelő adatokat, készítik a titkos jelentéseket, hogy a legrejtettebb cselekményeket is tudják bizonyítani. Éppen ezért egy kicsit úgy tűnik, hogy most ágyúval lőnek verébre – vélekedett Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. – Nem biztos, hogy egyik napról a másikra sikerül megszüntetni egy évszázados beidegződést.

Az egészségokosan.hu felmérése szerint a legtöbb hálapénzt szülésért fizetik orvosaiknak az ellátottak, átlagosan 200 ezer forintot. Egy idegsebészeti beavatkozás után 120-150 ezer kerülhet az orvosok zsebébe, de egy belgyógyászati vizsgálatért is fizethetünk 10-30 ezer forintot. A KSH becslése szerint éves szinten közel 8 milliárd forint hálapénzt fizetnek ki a betegek, legtöbbet a kórházakban.

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint ha ez a szervezet gyanú nélkül, titkosszolgálati eszközökkel figyel meg orvosokat, akkor az az 50-es éveket idézi.

– A „próbavásárlás” intézménye ellen nincs kifogásom, hiszen ezt más területeken is bevetik más hatóságok. Akinek nincs takargatnivalója, vélhetően nem emel majd kifogást az orvosok közül – fogalmazott Kunetz Zsombor.

Grafikánk a korábban megszokott hálapénzek összegét ábrázolja, összesen nyolcmilliárd ment az orvosok zsebébeGrafikánk a korábban megszokott hálapénzek összegét ábrázolja, összesen nyolcmilliárd ment az orvosok zsebébe

Mindent bevet a NAV

Az adóhatóság emberi is híresek az operatív módon végrehajtott ellenőrzéseikről. Volt rá példa, hogy egy adóellenőr még egy illegális tetoválószalonban felvarratott magára egy ábrát, 25 ezer forint kifizetése után megbuktatva a művészt. Egyébként a közzétett adatok szerint az év második hetében építkezéseken, étkezdékben, gyorséttermekben, autószerelő műhelyekben ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését.