A legmagasabb orosz politikai körökből is reagáltak a világ közvéleményét megrázó panamai kiszivárogtatásra. A több mint 200 ezer offshore cég mögött állókról nyilvánosságra került dokumentumok alapján írta a világsajtó, hogy a világ számos vezető politikusa, így az orosz elnök közvetlen környezete is érintett.A Kreml szóvivője egyértelműen fogalmazott, “külföldi putyinofóbiaként” jellemezte az ügyet, annak ellenére, hogy Putyint név szerint nem nevezik meg a dokumentumok.

 

Putyint akarja lejáratni a Kreml szerint a panamai kiszivárogtatás

– Egyértelmű, hogy ennek a támadásnak a legfőbb célpontja Oroszország és maga Putyin elnök – mondta Vlagyimir Putyin szóvivője, Dimitrij Peszkov.

Az orosz elnök szóvivője hozzátette azt is, hogy a nyilvánosságra került információk között nincs semmi újdonság és konkrétum.

A megkérdezett moszkvaiak visszafogottan mondtak véleményt:

– Tudja, mit gondolok erről? Ami nyilvánosságra került, még nem bizonyított, hivatalosan senkit nem értek semmin. Ez egyelőre a bulvár szintje – mondta egy tanár, Ljubov Merkusova.

– Bizonyos mértékben persze van korrupció, de az átlagember nem ismeri a részleteket. Annyit tudunk, hogy nyilvánvalóan létezik – mondta egy vasúti alkalmazott, Igor Gavrikov.

A panamai dokumentumok kiszivárogtatása után Putyin közeli munkatársai és barátai érintettségét emlegetik az adatokat feldolgozó tényfeltáró újságírók. A több mint 11 millió dokumentumot 76 ország több mint 370 újságírója nézte át.

Az ügynek több magyarországi érintettje lehet a feldolgozásban résztvevő magyar újságírók, a Direkt36munkatársai szerint.

Forrás: euronews