A “Balkán Nostradamusa” néven is ismert jósnő, egy 1979-es interjúban Vlagyimir Putyinról és Oroszországról mondott vészjósló dolgokat.

Valentin Sidorov, orosz költőnek adott interjújában a jósnő elmondta, hogy Putyin dicsősége” érintetlen marad”:

Túl sok áldozatot veszítenek. Senki sem állíthatja meg Oroszországot. Minden felolvad, mintha jég lenne, csak egy marad érintetlen – Vlagyimir dicsősége, Oroszország dicsősége. Mindent eltávolít az útból, és nemcsak megtartja a dicsőséget, hanem a világ ura is lesz

Sidorov egyébként a későbbiekben könyvet is írt a rejtélyes asszonyról.

Sokak szerint Baba Vangának különös tehetsége volt ahhoz, hogy olyan világszintű eseményeket jelezzen előre, mint az ISIS terrorszervezet felemelkedése, a 9/11-es támadások vagy épp Diana walesi hercegné halála. – számol be a Daily Mail.

Vanga elkötelezett hívei szerint, jóslatainak mintegy 85 százaléka helytálló, míg a próféciáit kutató szakemberek csak 68 százalékát tartják pontosnak.

A bolgár jósnő egy macedón farmon nőtt fel, s fiatal korában egy különös balesetben – egy tornádó felkapta, majd egy közeli mezőn ejtette le – vesztette el szeme világát. Követői szerint ez a baleset fordulópont volt életében, s ennek köszönheti profétikus képeségeit is.

hirextrainfo

Daily Mail

Hirmagazin.eu

ElőzőBerki Krisztián luxusélete csak látszat volt? Barátai szerint súlyos anyagi gondjai voltak a tévés celebnek.. – Szólj hozzá!
KövetkezőTizennégy miniszterrel alakul meg az ötödik Orbán-kormány
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza