A fehérorosz elnök pedig kijelentette: Európa jövője közös Oroszországéval és Fehéroroszországéval.

Az európai országoknak tisztelettel kell viszonyulniuk Oroszországhoz és Fehéroroszországhoz – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.

A legfrissebb hírek itt!

Lukasenka a találkozó nyilvános részén azt hangoztatta, hogy Európa jövője közös Oroszországéval és Fehéroroszországéval.

„Közös Oroszországéval, amelynek mindene megvan, amire csak szükségük van. Nekik meg olyanjuk van, amit mi is megvásárolhatunk tőlük: technológiájuk van, meg egyéb dolgaik. Mi kell még nekik? Csak felelős döntéseket kell hozniuk” – hangsúlyozta a fehérorosz elnök.

„És tisztelettel kell viszonyulniuk hozzánk”

– mondta  Putyin.

Lukasenka egyebek között hangot adott véleményének, hogy azok az oroszok, akik külföldre távoztak az oroszországi részleges mozgósítás miatt, haza fognak térni. Úgy vélekedett, hogy

a 25 millió mobilizálható ember közül csak 30-50 ezer ember utazott el,

olyanok akik egyébként sem lennének „a mi embereink”.

„Hadd fussanak! És visszajönnek”

– mondta Lukasenka, azt állítva, hogy – a Nyugat által megkérdőjelezett hitelességű és érvénytelennek tartott – 2020-as fehérorosz elnökválasztást követően több ezer olyan ember hagyta el az Fehéroroszországot, aki most „visszakéredzkedik”.

Arról is beszélt, hogy Oroszország és Fehéroroszország új gazdasági partnerekre lelt, miután a Nyugat szankciókat vezetett be ellene. Kifejezte meggyőződését, hogy a nyugati országok végül meg fogják vásárolni az orosz és a fehérorosz műtrágyát.

(MTI)

Nyitókép: GAVRIIL GRIGOROV / SPUTNIK / AFP

mandiner