Egy világosító, halványító termékcsaláddal a nap által károsodott foltos bőröket, májfoltos, hiperpigmentált bőröket hatékonyan tudjuk kezelni és ápolni. Ha tehetjük, használjunk az ilyen bőrök kezelésére fehér szőlő és citrus kivonatokkal, valamint C-vitaminnal dúsított készítményeket.

hirmagazin_2015-09-09_080120

Egy ilyen kezelés menete viszonylag egyszerű. Mindenképp az első lépés az volna, hogy eltávolítjuk a sminket. Ezt a leghatékonyabban egy kétfázisú sminkeltávolító lotionnal tudjuk kivitelezni, az arcbőr szennyeződéseit pedig egy hatékony, vitaminokkal gazdagított arclemosó tejjel távolítsuk el. Ezután mindenképp tonizáljuk a bőrünket egy hidratáló, egyben arctisztító tonikkal. Ha ezekkel a fázisokkal megvagyunk, akkor jöhet az arcradírozás. Fontos: Válasszunk a bőrtípusunknak megfelelő peelinget, radírozzuk át az arcbőrt, majd ismét tonizáljunk. Vigyük fel azt a halványító koncentrátumot, amit vettünk.

Mint azt már korábban említettük, lehetőleg olyat válasszunk, ami fehér szőlőt tartalmaz, ezt is finoman masszírozzuk be a bőrbe, majd tegyük rá a bőrfiatalító gélmaszkot. Lehetőleg ez is legyen olyan, ami narancs őssejtet tartalmaz. A gélmaszkkal az arcunkon végezzünk ultrahangot vagy tű nélküli mezoterápiát. Ecset segítségével vigyünk fel vékony rétegben egy halványító krémmaszkot. A kozmetikai piacon már kapható olyan is, ami zöld citromot tartalmaz. Ez pótolja a bőr C-vitamin hiányát, így struktúrájában a bőr újra rugalmas, friss és üde lesz. Mindenképp hagyjuk fenn 15 percig, esetleg finoman masszírozzuk be.

Ezt követően spatula segítségével, ásványvízzel keverjünk ki egy halványító alga maszkot citrus kivonatokkal, vigyük fel az arcbőrre egyenletes vastagságban, majd 20 perc elteltével egyben távolítsuk el. Befejezésként mindenképp használjunk egy 30 faktoros hidratáló fényvédő krémet is. Mint minden alapos kezelés után, a halványító kezelés után is nagy hangsúlyt kell fektetni az otthoni ápolásra. Korábbi cikkeinkben is már javasoltunk narancs őssejtes szemkörnyékápoló szérumot, halványító krémet – akár grapefruit, akár citrom kivonattal -, valamint a most is megemlített 30 faktoros hidratáló fényvédő krémet is bátran használhatjuk.

Kezelés érzékeny bőrű férfiaknak

Egy, kifejezetten az érzékeny férfi arcbőr ápolására kifejlesztett terméksort is megemlítünk most. Ha férjünk, barátunk, élettársunk nagyon érzékeny arcbőre a borotválkozás után folyton kipattogzik, akkor mindenképp érdemes Holt-tengeri ásványokkal, édesgyökér kivonattal és hialuronsavval dúsított arcápoló termékeket használni. Csökkentik a bőrirritációt, javítják a bőr rugalmasságát, kisimítják a ráncokat, hidratáló és tápláló hatásúak. A férfiak arcbőrét is ugyanúgy kell kezelni, mint egy nőét.

hirmagazin_2015-09-09_080228Tisztítsuk le az arcbőr szennyeződéseit egy arclemosó tejjel és tonizáljuk arctisztító tonikkal. Radírozzuk át az arcbőrt és távolítsuk el az elhalt hámsejteket egy mechanikai peelinggel, majd ismét tonizáljunk. A mechanikai peeling esetén javasoljuk, hogy kókuszosat válassz! Masszírozzunk be pár csepp bőrsimító és hidratáló koncentrátumot a kezelés alá vett férfi arcbőrébe.

Vigyük fel a bőrre az általunk használt narancs őssejtes bőrfiatalító gél maszkunkat, és végezzünk ultrahangot vagy tű nélküli mezoterápiát úgy, mint az előbbi kezelésnél. A felesleg eltávolítása után szemkörnyékre vigyünk fel gyors, lifting hatású kollagénes szemmaszkot, az arcra pedig egy férfiaknak való bőrsimító krémmaszkot. Nem is gondolnánk, de a férfiak arca ezektől a szérumoktól látványosan megfiatalodik, a bőr rugalmassá ős üdévé válik, arról nem beszélve, hogy a szem alatti táskák ugyanúgy eltűnnek vagy halványodnak. A krémmaszkokat hagyjuk fent a bőrön 10-15 percig, majd anélkül, hogy lemosnánk, adjunk hozzá a bőrtípusnak megfelelő masszázskrémet és masszírozzuk meg az arcot. Miután lemostuk a felesleget, használjunk egy frissítő permetet, lehetőleg olyat, ami vitaminokat vagy narancs őssejt kivonatot tartalmaz.

Nemtől függetlenül a befejezés mindig egy hidratáló, egyben fényvédő krémmel zárul. Az előző kezelésnél használt 30 faktoros krém ebben az esetben is hatékony és hasznos tud lenni. Keressünk kedvesünk számára antiaging szemkörnyékápoló szérumot, hidratáló és bőrsimító krémet vagy bőrsimító és hidratáló arcápoló szérumot, amivel a rendszeres arcápolást elvégezheti. A ráncok mélysége csökkenni fog, az arc újra fiatalossá fog válni, valamint nem fog megviseltnek tűnni.

Forrás: delina;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu