Az ola­szok tel­je­sen ki­akad­tak azon, ami az éj­szaka tör­tént. A dön­tés akár egy ma­gyar aranyba is ke­rül­het, sőt ennél sok­kal több forog koc­kán. Lehet, hogy soha töb­bet nem lát­hat­juk a sport­ágat az olim­pián.

Vasárnap befejeződtek a vízilabda csoportküzdelmei az olimpián. A magyar válogatott 10-6-ra nyert Brazília ellen, és végzett a csoportja első helyén. A csoportgyőzelemnek azonban mégsem lehet felhőtlenül örülni, mert több válogatott is szándékosan befolyásolta a csoportok végeredményét.

Ahogy a Ripost is beszámolt róla, az első helynek köszönhetően Benedek Tibor fiai Montenegróval fognak találkozni a legjobb nyolc között. Mivel a csoport első helye emiatt nem volt vonzó, a magyarokkal egy hatosban szereplő görögök is simán kikaptak Ausztráliától, de a házigazda brazilok sem szakadtak meg a győzelemért.

A bombát azonban ma Olaszországban robbantották, akik teljesen kiakadtak a sportszerűtlen számolgatáson. A másik csoportban is gusztustalan módon ment a matek, annyira el akarta kerülni mindenki Szerbiát. Ennek megfelelően a két nem továbbjutó csapat is nyerni tudott.

Furcsa módon Olaszország kikapott az Egyesült Államoktól 10-7-re, sőt az addig nulla pontos Franciaország legyőzte a címvédő Horvátországot. Ennek köszönhetően a csúnyán manipuláló és a szándékosan vereséget szenvedő együttesek elkerülték Szerbiát és Montenegrót is.

Példátlan csalás miatt beszüntetik a vízilabdát Rióban?
Mind a négy számolgató csapat könnyebben juthat elődöntőbe (Kép: Wikipédia)

Nem csoda, hogy a waterpolopeople.com oldalra felkerült egy olasz közlemény, ami a vízilabda-torna azonnali beszüntetését követeli.

„Az augusztus 14-i nap az olimpia paródiája volt. 17 óra 50 perctől 22 óra 55 percig nem játszottak vízilabdát. A soha nem látott szégyen a horvátok Franciaország elleni vereségében csúcsosodott ki.”

„Kérjük, fejezzék be a férfi vízilabda küzdelmeit és ne hirdessenek győztest.”

Példátlan csalás miatt beszüntetik a vízilabdát Rióban 1
Lehet elsüllyed az olimpiai vízilabda is (Fotó: Europress – Getty Images)

Nem valószínű, hogy a Nemzetközi Olimpia Bizottság konkrét büntetéssel fogja sújtani a gyanús csapatokat az olimpia ideje alatt, de aligha hagyja szó nélkül az esetet. A vízilabda eddig is a peremen billegett, többen unalmasnak és nem elég látványosnak tartják.

Az ilyen – az olimpia szellemiségével nem összeegyeztethető – esetek nem használnak a sportágnak, sőt megkönnyítik azok dolgát, akik szívesebben látnának más csapatsportágat az ötkarikás játékokon.

Forrás: Ripost