Gödöllő – Pécsi Ildikó hatalmas szíve, de határozottsága, igazságérzete, józan előrelátása is közismert volt. A Blikk megtudta: már korábban letétbe helyezte végrendeletét, amit az elmúlt években többször is megváltoztatott.

Pedig nem kellett volna hivatalosan végrendelkeznie a szombaton hajnalban elhunyt Kossuth- és Jászai-díjas színművésznőnek, amennyiben minden vagyonát kizárólag a fiának szánja. Vajon kik lehetnek azok a szerettei, barátai, esetleg kollégái, akiknek akár egy kedves tárgyával, esetleg anyagi javakkal, vagy nagy értékű ingatlannal akarta meghálálni a gondoskodást, vagy éppen bebiztosítani jövőjüket?

– Öt éve gyakran szóba került közöttünk, hogy végrendeletet írt Ildikó, sőt többször meg is változtatta azt – erősítette meg a Blikk információját L. Péterfi Csaba, a művésznő fogadott fia és legközelebbi bizalmasa, aki azt is elárulta lapunknak, hogy kifejezett kérésére ő maga nincs az örökösök között.

– Én sokkal többet kaptam tőle az elmúlt húsz évben, amit nem lehet anyagi javakban mérni. Kifejezett kérésemre, remélem semmilyen szinten nem is vagyok megemlítve a végakaratban. Úgy gondolom, hogy az örökség a családtagokat, az első számú leszármazottat, a vérszerinti fiát, Szűcs Csabát illeti meg. Rengeteget beszélt nekem Ildikó a végakaratáról, azt is elárulta, hogy kinek mit szeretett volna adni. Folyamatosan változtatta az iratban foglaltakat az elmúlt öt évben, ám a végakarata tartalmáról nem nyilatkozhatok – szögezte le a Blikknek a gyászoló barát.

Dr. Magyar György, a néhai házaspár ügyvédje, jogásza és vagyonkezelője őrzi a nyáron elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó végakaratát is, aminek a hagyatéki eljárása már elindult. Pécsi Ildikó is rá bízta végakaratát.

– A halál esetére szóló rendelkezést ahogyan korábban Pécsi Ildikó, férje is irodánkra bízta. Külön-külön rendelkeztek – kezdi Dr. Magyar György, aki családi barátként is gyászolja a művésznőt.

– Az én lelkemnek is nagyon fáj mindkettőjük elvesztése. Amikor Ildikó bejött ügyeit intézni hozzánk, derű és jókedv lengte körül, verseket szavalt mosolygott. Hozta a fogyókúrás könyvét, a jogi tanácsokért cserébe diétás tanácsokkal látott el. Amikor férje beteg lett, mintha elillant volna belőle minden öröm – árulta el az család ügyvédje.

– Amennyiben nincs az elhunytnak végrendelete, a törvényes öröklés rendje szerint minden ingó és ingatlan vagyona az egyenesági leszármazottját illeti meg. Mivel itt a házastárs néhány hónappal korábban meghalt, haláleseti rendelkezés nélkül kizárólag Pécsi Ildikó egyetlen fia örökölt volna. Általánosságban a köteles részből csak akkor hagyható ki az egyenesági leszármazott, ha az érdemtelensége bizonyítható, vagy az örökhagyó már életében odaadta a neki járó részt. A végrendelkező bárkit megjelölhet örökösként, például unokát, ápolót, munkatársát, akár a takarítónőjét, vagy más hozzátartozót, barátot is – magyarázza az ügyvéd. A hagyatéki eljárás első lépésében számba veszik az elhunyt javait, ingó és ingatlan vagyonát, bankszámláit, ami szétosztásra kerülhet. A végrendelet tartalmát ezek után az iratban megjelölt örökösökkel a hagyatéki eljárást végző közjegyző ismerteti – tette hozzá Magyar György.

blikk

Hirmagazin.eu