iszlamistak
Forrás: MTI | 2015. 01. 31. 12:33:31

Párizsba szállították szombaton azt az öt iszlamistát, akit a hét elején, kedden Franciaország déli részén őrizetbe vettek, mert szíriai szélsőségesekhez fűződő kapcsolatokkal gyanúsítják őket – közölték igazságügyi források.
A 26-44 év körüli öt férfit azzal is gyanúsítják, hogy összeesküvést szőttek terrorcselekmények előkészítésére.

Közülük két férfiről a rendőrség tudja, hogy a szíriai háborús övezetben váltak harcedzetté, ahol 2013-2014-ben néhány hónapot töltöttek. Három társukról, akiket Lunel városban fogtak el, azt tudni, hogy Szíriába készültek harcolni az iszlamisták oldalán, és feltehetően anyagi támogatást is küldtek a szélsőségeseknek. Továbbá egyikük összekötő szerepet játszott a Szíriába irányuló utakban, ahol egy vagy két testvére is meghalt.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter kijelentette, amennyiben bíróságon bizonyítást nyer az öt férfi bűnrészessége, akkor egy különösen veszélyes és szervezett hálózatot számolhatnak fel.

A januári terrorcselekményeket követően Manuel Valls kormányfő kijelentette, a francia terrorelhárító szolgálatoknak mintegy háromezer olyan embert kell megfigyelniük, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a dzsihádisták köreihez tartoznak.
Kép: Google