Hirmagazin
Image default
SportSporthirek

Párizs 2024: átvették a lángot a franciák – videó

Ünnepélyes keretek között átvették pénteken a párizsi nyári játékok szervezői Athénban az olimpiai lángot, amely a tervek szerint május 8-án érkezik majd Marseille-be.

Panathinaiko Stadionban, az 1896-os, első modern kori olimpia központi helyszínén rendezett ceremónián nagyjából 20 ezer néző volt jelen, a görög és a francia himnuszt Nana Muszkuri görög énekesnő adta elő, az eseményt pedig élőben közvetítették a televízióban.

„A legjobbakat kívánjuk a szervezőknek a 33. nyári olimpiai játékok lebonyolításához Párizsban” – mondta Szpirosz Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság vezetője, aki átadta a lángot Tony Estanguet-nak, a szervezőbizottság elnökének.

Twitter-post/videó

A láng – amelyet múlt kedden gyújtottak meg Olümpiában – a 11 napos görögországi váltó során mintegy 550 ember kezében több mint ötezer kilométert tett meg, most pedig Görögországból a háromárbocos Belem hajó fedélzetén „utazik” Marseille-be. A francia kikötővárosból aztán majdnem három hónapos útra indul a fáklya, amely július 26-ig több mint négyszáz francia települést és öt tengerentúli régiót – Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et – érint, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kínai Nagydíj: Hamiltont és Leclerc-t kizárták, egy harmadik pilóta is így járt Kínában

Ádám Petra

Kimi Antonelli, a Mercedes újonc pilótája, figyelemre méltó teljesítményt nyújtott a 2025-ös Kínai Nagydíjon, amelyet a nemzetközi sajtó is elismeréssel illetett.

Ádám Petra

Mai kiemelt sportesemény: Magyarország–Törökország visszavágó..

Kovács Karolina