Ízelítő a falu történetéből:
Ősagárd és környéke már az őskorban is lakott vidék volt. Az ásatások során kőkori kovapengéket és egyéb kőeszközöket találtak. Az őskori edények a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek.
A XIII. század első éveiben a kereskedelem fejlődését gátolta a vámszedés terén uralkodó feudális zűrzavar. A földesurak gyakorta jogtalanul szedtek vámot. Az áldatlan helyzetet kívánta megszüntetni Zsigmond király azzal, hogy felülvizsgálatára királyi biztosokat küldött. Nógrád megyébe Businczi György érkezett. Megállapításait 1405-ben közölte Nógrád és Hont vármegyék alispánjaival a megyegyűlésen. A vámfizetés alól bonyolult kivételek voltak. Nem fizettek például Agárdon adót azok a kereskedők, kik nagyvadkerten át Bánkra, onnét Peténybe, majd Agárdon át Gutára, vagy Nógrádon, Tolmácson át Vácra mentek.
Ősagárdot a középkorban alapították. Nevéből arra következtethetünk, hogy első lakosai a királyi udvarban szolgálatot teljesítő agarászok, pecérek voltak, akik agarakat tenyésztettek a településen. 1424-ben Zsigmond király feleségének, Czillei Borbálának adományozta a falut. 1439-ben Szanda várának birtoka volt. 1467-ben a Serkei Lorántffyak és a Szapolyaiak perlekednek egymással e helység birtokáért. 1454-ben a Zagorhidai Tárnok család is igényt tartott reá.
A báró és nemes Berzeviczei család ősét, Rutkert a „százados régi szájról szájra terjesztett hagyomány a tiroli havasok jeges bérczeiről a Kárpátok közé költözteti”. Berzeviczei Jánost az okmányokban Schwarz (fekete) névvel jelölik azon okból – sejti B. Mednyánszky Alajos – mivel Dunajecz mellett nagy fenyves erdőket bírt, melyeket birtikaiban lakó német alattvalói Schwarzwalder-eknek (Fekete erdőknek) neveztek. Ezen János (niger) többi közt Albert királytól 1439-ben Agárd falut kapta adományul Nógrád vármegyében. Az adomány miatt azonban több támadást szenvedett, miért is 1446-ban az ország rendeinél, 1461-ben pedig magánál Mátyás királynál esedezett oltalomért. Az oltalmat el is nyerte. 1470. körül azonban utód nélkül halt meg, s birtokai – rokonainak minden próbálkozása dacára- az akkor hatalmas Szapolyai Imre által elfoglaltattak. Berzeviczy „tetemei a nagy-lomniczi egyházban nyugszanak hol sír ravatalán a Berzeviczy czimer következő felirattal áll: „Hic obiit Egreguis vir Dominus Joannes Schwarz de Berzevicze”.
A XVI. század elején Szapolyai János lett a tulajdonosa, aki 1526-ban, a mohácsi csatavesztés évében átadta Werbőczy Istvánnak, ki Nógrád megyében számos falu legfőbb birtokosa volt, s a hagyomány szerint a közeli Alsópetényben írta nevezetes Hármaskönyvét, a kor jogi szabályait összefoglaló művét.
A hódoltság alatt fennmaradt, és adózik a püspöknek és a törököknek is. A XVI. század közepén a budai szandzsákhoz tartozott. 1559. évi összeírás idején a váci náhije területéhez tartozó Agárd a budai mirmirán hász-birtokaként Ali Diváne tímár tulajdonában volt. Ebből az összeírásból ismerjük a falu családfőinek névsorát. Az alábbi vezetéknevekkel találkozunk: Andrus, Bagyi, Csete, Csiszod, Gerei, Gőcs, Gőz, Gontor, Gutyor, Istikó, Isztári, Izsapol, Kerek, Királ, Lagunard, Lénárd, Máté, Mester, Mógor, Nagy, Pócs, Sápi, Szabó, Szonbod, Szűcs, Taljánó, Tód, Tomása, Zud. A dzsizje-adót fizetők száma 20. A régi összeírtak (1546-ban volt ezt megelőzőleg összeírás) száma 49, ebből meghalt 29, jelen van 20, az újonnan összeírtak száma 39. Nem tudni, hogy honnan érkeztek az újonnan összeírtak de jellemző a hódoltság korának nehéz körülményeire, hogy 13 évvel korábbi összeírásban szereplőinek több mint a felét már nem találta az élők sorában.
A szandzsák 1562-63. évi hűbér számadáskönyvei szerint, Ibrahim bin Hasszán, Esztergom mizlivája kezébe került át. 1598-ban Paczoth András, 1660-ban pedig Balassa Imre volt a földesura, Nőtincshez hasonlóan.
A hódoltság kora mérhetetlen terheket, végeláthatatlan üldöztetést, szegénységet hozott. Mint azt számos példa igazolja, nem csupán a török maga volt, ki kegyetlenkedéseivel megkeserítette az életet, hiszen neki is szüksége volt a földet megművelő, adófizető lakosságra. Nógrád megye népe nagyrészt annak esett áldozatul, hogy területe 1541-től – Buda elestétől – 1687-ig – Eger visszafoglalásáig – folytonos végvidék, ütköző zóna volt a királyi Magyarország és a török között. A végvárak birtoklásáért folytatott gyakori csatározások, az átvonuló török, német és magyar seregek pusztítása tetéte a kiszolgáltatottságot. A hatalmas seregek ellátásához pedig élelemre volt szükség. A megélhetés biztosításául szolgáló csekélyke állatállományát, ha kellett erőszakkal vették el a jobbágytól, s ha netán nem adta szépszerével, bizony gyakran életével fizetett érte. A vármegye nagy pusztulására 1682. és 1687. között került sor. Két nagy hadjárat is veszedelmet hozott Nógrád népére. Előbb Fülek ostromára indult a török, majd a felszabadító Sobieski János lengyel király vonult keresztül a térségen. A fegyveresek kegyetlenkedései, fosztogatásai földönfutóvá tették a lakosságot, de szörnyű ráadásként a hadak nyomán kitört a legrettegettebb baj, a pestisjárvány. A megmaradt lakosság fejvesztve menekült arra a vidékre, hol nagyobb biztonságot remélt. A török hódoltság miatt elpusztult falut felvidéki szlovák telepesek építették újjá a XVIII. században. A vész elmúlta után Gömörből és Hontból tótok telepedtek ide, akik rövöd idő alatt magukba olvasztották az itteni csekély számú református vallású magyarokat. A betelepülés többnyire nem szervezett formában, hanem spontán történt. A sűrűn lakott északi szlovák területről az éj leple alatt elszökve érkeztek a bevándorlók. Mihelyst ugyanis észrevették a távozásukat, azonnal jelezték a szomszédos vármegyék felé, kérve azokat, hogy a szökevényeket szolgáltassa vissza. A menekülők félelmükben gyakran megváltoztatták éppen ezért a nevüket. Arra azért nem volt példa, hogy a megyénkbe érkezőket visszaküldte volna valaki is, hiszen a birtokosok örültek, hogy földműves nép érkezett elnéptelenedett falvaikba. Nógrádba több bevándorló érkezett, mint amennyit a földje el tudott volna tartani, éppen ezért a szlovákok jelentős hányada néhány év múltán tovább vándorolt a délibb, kecsegtetőbb vidék felé.
1715-ben még hat magyar és három tót háztartást írtak itt össze. A jobbágycsaládfők: Kovács Mihály, Kovács Mátyás, Tiszvoczky Mátyás, Benyov Péter, Leszkowszky János, Mihály Márton, és Galawiech Jakab voltak. A zsellércsaládfők: Varga János bíró és Varga Mátyás. A gazdasági jellemzésnél olvashatjuk, hogy kétnyomásos gazdálkodási módot folytatnak, az elvetett mag a négy-ötszörösét termi, s mindennemű gabonafélét termelnek. A rét sásos. Az erdőben tűzifa és épületfa van elegendő. A legelő elegendő a falu állatállományának. A szőlőhegyet három éve telepítették újra. Ez utóbbi bejegyzés annak igazolása is, hogy a hódoltság alatt a korábbi virágzó szőlőkultúra elpusztult, elvadult művelés hiányában. Fabó Andrásnak egy bő századdal később kelt feljegyzése azt igazolja, hogy a telepítés sikerült, s a szőlő visszanyerte fontosságát a falu és a környék életében.
1720-ban ellenben már csak három magyar de hat tót háztartást találtak az összeírók. 1740-ben a Jeszenszky család volt a földesura, 1770-ben Révay Kristóf, Bacskády Pál, Gyurcsányi Ignácz, Dobóczky László, Podhorszky János és Hodossy György, később pedig a Gyurcsányiak és a somogyi család. A XX. század elején Scitovszky János örököseinek és Berczel Lipótnak volt itt nagyobb birtokuk. A községhez tartozott a Sándormajor. 1785-ben a váci káptalan volt határának részleges birtokosa.
1820-ban Mocsáry Antal ezt jegyzi fel ősagárdról: „Szép fekvésű evangélikus tót falu, ámbár hegyek kerítették körül, mégis termékeny. Szőlőhegye is van, de abban középszerű előmenetellel munkálkodnak.
A szabadságharc időszakában
A honvédseregbe való toborzást nem minden esetben kísérte lelkesedés. A településre az összlakosság arányában kivetett létszámot többnyire sorshúzás által választották, de gyakorta előfordult, hogy – aki megtehette – volt, aki pénzért fogadott maga helyett – gyakorta más községből – bevonulót. Rétság mai körzete túlnyomórészt az egykori Kékkői járáshoz tartozott. Az 1848. augusztus 29-én tartott vármegyei választmány hat századra osztotta a nemzetőröket. A nógrádi honvédek a VI. századba kerültek. A szeptember 21-én, Balassagyarmaton tartott teljes hatalmi választmányi ülés döntése szerint az egész járásnak összesen 944 újoncot kellett kiállítania.
A szabadságharc után – mintha nem lett volna elegendő a sok megpróbáltatásból – újabb csapás várt a volt honvédekre. 1849. októberében a császári hadsereg főparancsnoksága elrendelte, hogy „a felkelő seregben szolgált minden egyén előállítandó és a hadsereg állományába osztályozás nélkül besorozandó”. Akik 1850. január 30-ig nem jelentkeztek önként, azokat dezertőröknek nyilvánították, s haditörvényszék várt reájuk. Valóságos hajtóvadászat indult meg a volt honvédek után, kik közül sokan inkább vállalták a bujdosó életet, hogy szegénylegénykényt, betyárként a Börzsöny rengetegeibe menekültek. Valószínűleg így tett az alábbi listán szereplő Varsányi Ferenc is, ki nem vállalta tovább a hosszú évekig tartó katonaság keserű kenyerét.
A szabadságharc bukását követően összeírták a volt honvédeket. Az 1850. január 22-én kelt feljegyzés szerint ősagárdról összesen kilencen szolgáltak a honvédseregben.
A szabadságharc után
1900-ban feljegyezték , hogy a község lakóinak száma a legutóbbi népszámlálás szerint 527. Ezek közül 468 ágostai evangélikus, 45 római katolikus, 3 református és 11 izraelita. A tankötelesek száma 83; ezek közül mindennapi 56, ismétlő 27. A gyermekek vallásaára nézve: 5 római katolikus, 74 ágostai evangélikus, 1 református és 3 izraelita. A tankötelesek közül iskolába járt: 70 evangélikus, 3 katolikus 1 izraelita.
A községben egykor egy evangélikus elemi vegyes iskola működött egy tanítóval és egy tanteremmel.
Volt a községnek népkönyvtára, melyet a nógrádmegyei Nemzeti Intézet alapított. A népkönyvtárral egy időben olvasókör is létesült. ,,Az iskola keletkezése igen régi.
Adataink szerint a XVIII. század végén az itteni evangélikus egyházzal egyidejűleg újra alapíttatott.
Első ismert tanítója Valentinyi Pál (1745-1801.) volt. Utána még kilenczen tanítottak itt. A forrás közlésének időpontjában (1900-ban) Pittner Pál okleveles tanító működött Agárdon, ki a tótajkú községben kizárólag magyarul tanít. Az iskolát az ágostai evangélikus hitfelekezet tartja fent. A tanterem eléggé megfelelő, 1871-ben épült azonban a tanítólakon meglátszik az idő vasfoga.
A legszükségesebb tanszerek és taneszközök megvannak , az elemi iskola tanulóinak átlagos 50, az ismétlőké 25. Az iskola pártfogói: Scitovszky János, ki 100 forintos alapítványt tett az iskola támogatására; dr iglói Szontagh Antal, az egyház mostani felügyelője, ki szintén hathatósan pártfogolja az iskolát és magát az egyházat, mint iskolafenttartót. ,,Az egyház mostani papja Gaál Mihály kitartó munkatársa a tanítónak, ő tanítja az ismétlőben a vallást már több év óta.
1906-ban az addigi agárd megkata az „ős” jelzőt, megkülömböztetve az ország más, azonos nevű településétől.
Ugyanazon évben egy monográfia így jellemzi: „98 házzal és 538 tótajkú, ágotai evangélikus vallású lakossal,
Postája Nőtincs, távírója Rétság, vasúti és hajóállomása Vácz”
Az első világháború ősagárdon számos áldozatot követelt. A hadba vonuló 101 katonából a harctéren maradt 25.Egy új korszak kezdődött ősagárd életében is, mikor 1944. december 7-én a településre is megérkeztek az orosz csapatok.
A hagyományok mai ápolói
A falu zártsága miatt a helybelieknek sikerült megőrizniük a szlovák folklór értékeit, az ősi szlovák nyelvet, szókincset és archaizmusokat. A községben alakult Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület nagy gondot fordít a hagyományok ápolására. Helytörténeti Gyűjteményt hoztak létre, a Faluházban pedig különböző programokat szerveznek a falu lakóinak. A falunak napköziotthonos óvodája, művelődési háza, könyvtára és orvosi rendelője van. A helyi önkormányzat a szlovákiai Jesenével ápol testvértelepülési kapcsolatot.
Látnivalók
Múzeum
Községünk közponjában található a tájház (múzeum), amelyben ízelítőt kaphatunk lakóhelyünk múltjáról.
Az épületben a valósághűségre törekedtünk, ahol elődeink életteréül szolgáló „tisztaszobát”, lakószobát, konyhát és kamrát
eredeti bútorokkal, használati tárgyakkal rendeztünk be. A helyiségben élethűen megformált eredeti népviseletbe öltöztetett
bábúk „elevenítik” meg. Különáló tárlatunkban egy népviseleti babagyűjteményt állítottunk ki, amely kisgyermekkortól
mutatja be idős korig a helyi népviselet ruhatárát. Az udvaron kialakításra került egy gazdasági szín, amelyben
a mezőgazdasági munkálatokhoz kapcsolódó használati eszközöket, tárgyakat mutatjuk be. A közsébe látogatók részére
információ: 06-20-330-97-11-es számon Agárdi András polgármester úrnál vagy a 06-35-360-347-es számon
Gyuricza Pálné-nál vagy hétközben a 06-35-360-335-ös számon az óvodában kaphatnak.
Evangélikus templom
Az evangélikus egyház keletkezése.
Hiteles egyházi okmányaink csak az 1785-ik évig” nyúlnak vissza. Vannak azonban adataink arról, hogy Agárdon már 111 esztendővel korábban, tehát 1674-ben, önálló, református anyaegyház állott fenn. Földváry László szerint (Adalékok a Dunamelléki ref. egyh. ker. történetéhez I. 220. ol.) Agárdnak 1674-ben Nicletius Boldizsár volt a ref. lelkipásztora, akit a pozsonyi vértörvényszék elé idéztek. 1703-ban Hermann Sámuel volt az agárdi lelkész. ezt követte Mihalidesz János, akit azonban gróf Althan Frigyes váci r. kat. püspök több más környékbeli prot. lelkésszel együtt hivatalától megfosztott. Ez a püspök valósággal dühöngött a protestánsok ellen. A váckörnyéki protestáns gyülekezetek templomait elkobozta. Mint a vidék teljhatalmú földes ura, segédjét, Berkes András prépostot katonák kíséretében a protestáns községekbe küldte. Berkes a helyszínen megjelenvén, előkövetelte a templom kulcsát. Ezután a templomot a kath. egyház javára birtokba vette vagy leromboltatta, vagy r. kat. templommá alakítatta át. A lelkésznek és tanítónak rendszerint nyolc nap alatt hurcolkodnia kellett a községből.Akik a templomrablást kárhoztatták, azokat bot büntetéssel sújtották és Vácra börtönbe hurcolták. Így szüntették meg fegyveres erőszakkal a Keszegi, Nőtincsi, Kosdi stb. prot. gyülekezetek szabad vallás gyakorlatát.” Ugyanez történt Agárdon is az 1718-ik esztendőben, aminek egyébként már egyházi anyakönyvünkben is nyoma van. Ugyanis Bilszky János, az újraéledt agárdi gyülekezet első lelkipásztora 1792. nov. 16-iki dátummal Palusiak Ilonáról aki 107-ik életévében hunyt el latin nyelven a következőket jegyezte fel: „Ez a személy jól emlékezett amaz időkre, amikor az agárdiaknak templomuk és lelkészük volt. de azoktól megfosztották őket”.Ettől az időtől kezdve, mintegy 67 éven át, az agárdi ev. egyházat hivatalosan előbb a Nézsai, 1830-tól a Nőtincsi r. kat. plébánia gondozása alatt tartották. Ide kellett beszolgáltatni az egyházi adót is. Valószínű, hogy a régi templomot, amely a temető nyugati, emelkedettebb helyén állott, szentségtelen kezek lerombolták. Isten különös kegyelme, hogy az Agárdi kis nyáj 67 esztendei árvaságon keresztül is hű maradt evangéliumi egyházához s őt sem üldözés, sem pedig fegyveres erőszak el nem tántoríthatta hitétől. Ez alatt az idő alatt a hívek házi istentiszteleteken építgették egymás hitét. Ezt a hitet az üldözések csak meg acélozták és ellenállóbbá tették. Akik a tiszta isten ige hirdetése után áhítoztak, az üldözés korában a 11 km-re fekvő Bánkra jártak el templomi istentiszteletre.
Az egyház újraéledése (1785.)
Az agárdi evang. gyülekezet II. Józsefnek köszönheti újraéledését. Ez a fenkölt lelkű uralkodó trónralépése után. 1781-ben, kiadta híres Türelmi Rendeletét, melyben az eladdig üldözött és el nem ismert protestáns hitfelekezeteknek bizonyos korlátok között szabad vallásgyakorlatot biztosított. Kimondotta ez a rendelet, hogy ahol 100 család él együtt, ott gyülekezetté alakulhatnak, építhetnek templomot és iskolát, hívhatnak lelkészt és tanítót. Csupán az volt a megszorítás, hogy a templom kerített helyen (ne utcán, hanem udvarban), torony és harangok nélkül építtessék. A Türelmi Rendelet a lelkiismereti szabadság törvénybe iktatását jelentette s korszakalkotó volt a magyarhoni prot. egyházaik életében. Vallása miatt többé senkit sem lehetett büntetni, ha máskülönben ártatlan volt. Erre vártak az Agárdi evangélikusok. A Türelmi Rendeletben megsejtették szebb idők hajnalhasadását. Miután az evangélikusok szabad vallásgyakorlatát semmi sem gátolta többé, 1785 pünkösd másodnapjára tervbevették az első nyilvános istentisztelet tartását, jobb helyiség híjján a tágas községi pajtában. Ezt az első istentiszteletet Kelisch Sámuel banki lelkipásztor végezte, akinek templomát Agárdi hívek, az üldözések idején gyakran fölkeresték. A községi pajta a jelenlegi templom felépítéséig, valamint 18 hónapon át nyilvános istentiszteletek tartására szolgált. Ugyanez évben lelkészt is választott a gyülekezet Bilszky János személyében (született 1755-ben, meghalt 1814-ben), aki azelőtt a nagylami gyülekezetnek volt pásztora. Az újraéledt gyülekezet ez első lelkipásztora 30 éves korában került Agárdra és 29 éven át szolgált ennek a gyülekezetnek. Emlékét a temetőben egyszerű sírkő őrzi, ezzel a latin nyelvű (ma már ki nem betűzhető) felírással: „Főtisztelendő Bilszky János úr, Isten Igéjének agárdi prédikátora, született 1755-ben, meghalt 1814-ben.”
A templomépítés. (1785-86.)
Pásztora tehát már volt a nyájnak, de nem volt még temploma. Bilszky János hivatalba lépése után hozzáfogott a nagy műhöz: a templomépítéshez. Látjuk őt, mint egy újkori Haggeus prófétát, amint gyűlésre hívja egyházhíveit és lángoló lélekkel szól előttük a templomépítés elodázhatatlan szükségességéről. Javaslatára a hívek egy szívvel-lélekkel elhatározták a templom felépítését. Miután a gyülekezet létszáma nem érte el a törvényben előírt 100 családot, felségfelfolyamodványban kérték a templomépítési engedélyt. Látjuk a buzgó lelkipásztort, amint fölkeresi a környező községeket és Keszeg, Penc, Rád, Kosd és Nőtincs kevés számmal megmaradt protestánsait, mint szórványokat és filiákat az Agárdi anyai gyülekezethez kapcsolja. 1785. Augusztus hónapban megindul a templomépítés munkája. Nagy a forgalom az Agárd-Felsőpetényi úton. Az Agárdiak szekerei hordják hangyaszorgalommal a követ. Amint Izrael népe a fogság után Ezsdrás vezetésével felépíti az új templomot, ugyanazt teszi az üldözések próbáját kiállott Agárdi gyülekezet. A hívek egymással versenyezve, erejüket meghaladó áldozatokat hoznak: pénzt ajánlanak fel, fuvaroznak és olyan serényen dolgoznak, hogy 14 hónapi odaadó munka után, 1786 októberében a templom már mai formájában készen áll, természetesen a torony nélkül. Mire a felségfolyamodvány kedvezőleg elintézve visszaérkezik, a templom már készen várja. Az Agárdi templom 128 négyzetméter területen épült. Hossza 16 m szélessége 8 m. A belépő a mennyezeten II. Mózes 35. v. feliratot olvashatja: „Old le a te saruidat, mert a hely amelyen állsz, szent föld” A templomot kőalapzaton emelt, faráccsal ellátott, zöldre festett, oszlopos oltár díszíti. A jelenlegi oltárkép 1923-ból származik és a Getsemáné kertben leborulva imádkozó üdvözítőt ábrázolja. A szószék fából készült és olajjal festett. Vakolták és meszelték a templomot az 1816., 1837., 1852.. 1886., 1906., 1923. és 1936. években. A jelenlegi belső festés 1923-ból származik. A templom tetejét évtizedek multával több ízben meg kellett újítani. Így az 1815., 1841., 1873., 1898. és 1929. években. A jelenlegi tető eternit-palából készült. A költségek viseléséből a helybeli Hangya Szövetkezet tekintélyes összeggel kivette a részét.
A templomtorony
Holéczy Mátyás idejében, az 1824-ik esztendőben épített a gyülekezet a templom mellé tornyot. A karcsú és csinos torony magassága 22 m. 1862-ben bádoggal fedték. 1906-ban horgany-vas lemeztetőt kapott. Csúcsán csillag ékeskedik. A világháború (1914-1918) előtt, két ősi harang hívogatott vasárnapról-vasárnapra a templomba. A nagyobbik ma is használatban lévő harang 312 kg-os. Felirata: „Öntötte Schaudt András Pesten, 1835.” A kisebbik 1794-ből származó, 40 kg-os harangot, a világháború idején hadi célokra szolgáltatván be, a gyülekezet 1921-ben, önkéntes adományokból, új, 106 kg-os harangot vásárolt. Felirata: „Luther wormsi vallástételének 400 éves emlékére, az ősagárdi ev. Egyház.” A harangon a magyar címer ékeskedik. A gyülekezet már ekkor (1921-ben) célul tűzte ki egy harmadik harang beszerzését.
Az új orgona, szent edények, és egyházi kegyszerek.
Az 1818-ból származó ősrégi orgona fémsípjait a világháború kezdetén, (1914) hadi célokra elrekvirálták. Ez az öreg orgona kerek 110 esztendőn át szolgálta a templomi énekkíséret magasztos célját. Horeczky Aladár lelkész buzdítására 1928-ban 14364,70 pengő költséggel a Rieger Ottó cégtől új orgonát vásárolt a gyülekezet. Úrvacsorai kelyhünk kettő van. A nagyobb, aranyozott, 1856-ból származik, a kisebb kehely a betegek úrvacsorázó kelyhe 1798-ból való. Mindegyik kehelyhez hozzátartozik egy-egy aranyozott tányérka. Úrvacsorai borkannánk cinből készült és 2 liter az űrtartalma. Az úrvacsorai ostyát új ezüstből készült szekrénykében tartjuk, amelyet Szontagh Pál felügyelő, gróf Széchenyi István halála alkalmából, 1860-ban ajándékozott a gyülekezetnek. Az újezüst oltári feszület, Edvi Illés Ödön felügyelő ajándéka, az 1878-ik évből. Az oltári gyertyák 4 db bronzgyertyatartóban égnek, amelyek néhai Kindricz András ajándékai 1905-ből. Négy db templomi oltárterítőnk van. A piros színűt néhai Pőstyéni Józsefné ajándékozta. A kéket 1934-ben festettük át egy régebbi kelméből. A pompás, magyar mintákkal hímzett fehéret 1927-ben 130 pengőért közadakozásból vette a gyülekezet. A feketét ugyancsak gyűjtés útján. 1934-ben 91,32 pengőért vásároltuk. Két db úrvacsorai takarónk közül a fekete Pijár Andrásné adománya. A fehér, hímzett szövettakarót Csepelről kaptuk 1936-ban, mint Macsuga Gizella értékes ajándékát. Másfél évszázad pergett le templomunk felszentelése óta. Ennyi esztendő alatt nemzedékek tűntek tova s megváltozott a világ arca. De az ősi templom áll ma is, mellette a büszke torony, mintegy ég felé nyújtott mutató ujj. Vasárnapról-vasárnapra és hétköznap is megnyílik az ősi templom ajtaja a hívek imádkozó serege előtt, valahányszor őket a hitbuzgóság Isten felé vonja.
Cím: 2616 Rákóczi út 93
Tel: +36 (35) 360 368
E-mail: hivatal@osagard.hu
Web: http://www.osagard.hu/
