Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Őrző-védő cégpiramist buktatott le a NAV

Őrző-védő cégpiramist buktatott le a NAV

Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Kép: Hirmagazin.eu

Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely ellen most vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A felgöngyölített, őrzésvédelemmel foglalkozó céghálózat trükközött az áfával és mintegy 200 dolgozó bére után nem fizette a járulékokat, 150 millió forint kárt okozva a költségvetésnek.

A megalapozott gyanú szerint a vagyonvédelemmel és őrzésbiztonsággal foglalkozó cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat viszont alvállalkozókra osztották. Bár a dolgozókat bejelentették és a bevallásokat is benyújtották, adót és járulékot nem fizettek. A lebukás elkerülése érdekében a bűnszervezetet kiszolgáló alvállalkozókat rendszeres időközönként lecserélték, azokat strómanok „irányítására bízták”, székhelyüket pedig budapesti székhelyszolgáltatóhoz jelentették át – részletezte közleményében a NAV.

 

Fotó: NAVFotó: NAV

Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén, készpénzben fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket és a többi pénz a haszonhúzókhoz vándorolt. Közterheket egyáltalán nem fizettek, ezzel hozzávetőleg 150 millió forint kárt okoztak az államnak.

Az akcióban először a két legveszélyesebb gyanúsítottat fogták el a NAV kommandósai. A többi 15 előállított gyanúsított között visszaeső bűnözők is voltak, többen fegyvert, illetve riasztópisztolyt tartottak otthonukban. Mintegy harminc – többnyire baranyai és budapesti – helyszínen dolgoztak aznap a pénzügyi nyomozók. A kihallgatásokon és a bizonyítékok gyűjtésén túl a költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében ingatlanokat és luxusautókat foglaltak, illetve üzletrészeket zároltak.

A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, hamis magánokirat felhasználása és közokirat-hamisítás bűntettek miatt javasol vádemelést.

hirado

ElőzőPutyin válaszolt Zelinszkij levelére: az orosz és ukrán egy nép
KövetkezőVideóüzenetet tett közzé az Iszlám Állam vezetője
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás