A katasztrófavédelem minden hónap első hétfőjén teszteli a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített szirénák működését – írta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A közlemény szerint az évi tizenkét szirénapróba közül kettő hangos, a többi csupán technikai jellegű. Idén az első hangos próbára március 6-án 11 órakor kerül sor.

Országszerte felzúgnak a szirénák hétfőn,

Hétfőn 11 órakor az alábbi üzenet lesz hallható:

„FIGYELEM, EZ PRÓBA! FIGYELEM, EZ PRÓBA! MOST A KATASZTRÓFARIADÓ JELZÉSÉT HALLJÁK”.

Ezt kétperces, váltakozó hangmagasságú szirénahang követi.

Ezután a

„FIGYELEM, EZ PRÓBA! FIGYELEM, EZ PRÓBA! MOST A VESZÉLY ELMÚLT JELZÉSÉT HALLJÁK”

szöveg lesz hallható, majd kétszer fél percig tartó, félperces szünettel megszakított egyenletes szirénázást lehet hallani.

A sziréna után

„A PRÓBÁNAK VÉGE! A PRÓBÁNAK VÉGE! A JELZÉSEKKEL KAPCSOLATBAN A LAKOSSÁGNAK TEENDŐJE NINCS. EZ A RENDSZER PRÓBÁJA.”

szöveg lesz hallható.

Az alábbi településeken lesz szirénapróba:

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Kazincbarcikán, Berentén, Sajószentpéteren, Sajóbábonyban, Tiszaújvároson, Oszláron, Tiszapalkonyán,
Csongrád megyében Algyőn,
Fejér megyében Ercsin, Ráckeresztúron, Dunaújvároson,
Heves megyében Horton,
Komárom-Esztergom megyében Nyergesújfalun, Dorogon, Esztergom-kertvárosban,
Pest megyében Százhalombattán, Szigetcsépen,
Tolna megyében Pincehelyen,
Veszprém megyében Várpalotán, Gógánfán, Ukkon, Berhidán, Pétfürdőn,
Zala megyében Újudvaron,
Budapesten pedig a IV., IX., X., XIII., XIV., XV., XVI., XIX. kerületekben.

A MoLaRi-rendszernek, vagyis a monitoring- és lakossági riasztórendszernek összesen 576 végpontja van – írta a katasztrófavédelem.

A rendszer folyamatosan elemzi az ipari üzemek környékén lévő levegő összetételét. Abban az esetben, ha valamelyik veszélyes üzemből veszélyes anyag kerül a levegőbe, a telepített mérőszondák azonnal továbbítják az információt a katasztrófavédelem ügyeletére.

A közlemény szerint a rendszer éjjel-nappal működik. Ha valamilyen mérgező anyag a levegőbe kerül, a katasztrófavédelem szirénákkal és hangszórókon keresztül riasztja a környéken élőket és tájékoztatja őket a követendő magatartási szabályokról.