orrszarvu

2 kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú született nemrég a csehországi Dvur Králové-i állatkertben. Az igazgató, Premysl Rabas szerint a két állat az 52. és az 53. itt világra jött rinocérosz, mely fajból már csak nagyjából 700 egyed és a kelet-afrikai vadonban, így a kihalás fenyegeti.

Jiri Hruby zoológus szerint a Dvur Králové-i állatkert a világ egyik legsikeresebb rinocéroszszaporító központja, ám az intézmény történetében most fordult elő először, hogy két utód is világra jött mindössze 17 óra leforgása alatt. A szakember szerint eredetileg decemberre várták a bébik érkezését. A kilencéves Maisha végül január 25-én hozta világra kicsinyét, egy 45 kilogrammos nőstényt, amelynek a 18 éves Mweru az apja. A 30 éves Jessi és a 22 éves Baringo utódja, egy hím, január 26-án született 37 kilogrammal.

Az állatkert 18 rinocérosznak ad otthont: 15 keskenyszájú, egy északi szélesszájú, és egy pár déli szélesszájú orrszarvúnak. Az állatkert tanzániai és kelet-afrikai orrszarvúállomány-mentő projektekben is részt vesz. Idén ősszel is küld egy fiatal példányt Tanzániába. Az intézmény emellett mesterséges megtermékenyítéssel akarja megmenteni az északi szélesszájú orrszarvúkat a kipusztulástól. Az embrióbeültetés egy déli szélesszájú orrszarvú-pótanya bevonásával történik majd. Ezt a módszert még nem alkalmazták orrszarvúknál, így évekbe telhet, mire sikert érnek el – mondta Rabas.

Az intézmény nemrég folytatott megbeszéléseket a kenyai Ol Pejeta vadrezervátummal, ahol a csehországi állatkerttől kapott három északi szélesszájú orrszarvú él. Ezek közül két nőstényt fognak bevonni a kísérletbe. A világ utolsó öt északi szélesszájú orrszarvúja mind a Dvur Králové-i állatkert tulajdona. A Kenyában élő három és a Csehországban élő egy egyeden kívül, a San Diegó-i állatkert is otthont ad egy példánynak. A csehországi állatkert igazgatója ugyanakkor elismerte, hogy nincs nagy esély az északi szélesszájú orrszarvúk megmentésére.

orrszarvu2

Az orrszarvúk illegális vadászatának megakadályozásáért kifejtett egyre nagyobb erőfeszítések ellenére 2014-ben tovább nőtt a gyilkolás: 1215 rinocéroszt öltek meg Dél-Afrikában. A védett fajok illegális kereskedelmének visszaszorítása érdekében ezért a márciusban megrendezendő botswanai nemzetközi találkozón előtérbe kerül a sürgős nemzetközi fellépés aktualitása.

Forrás: greenfo; Képek: greenfo;