Hihetetlen bejelentést tettek hétfőn a több mint négy éve eltűnt MH370-es gép ügyében.

Hétfőn nyilvánosságra hozták a malajziai szakemberek jelentését a több mint négy éve eltűnt MH370-es légi járat ügyében. Ebben azt írják, nem lehet kizárni, hogy valaki kényszerítette a gép pilótáját, térjen le az útvonalról. A vizsgálat azt bebizonyította, hogy a gép visszafordult, ám nem sokkal később eltűnt a radarról.

A gép Kuala Lumpurból tartott Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén, amikor 2014. március 8-án, egy órával a felszállás után eltűnt. Azóta keresték intenzív kutatásokkal a gép nyomát Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban, 26 ország közreműködésével, de nem sok eredménnyel.

A maláj kormányt komoly támadások érték, a lakosság szerint ugyanis visszatartják az információkat az ügyben. Éppen ezért bocsátották a nyilvánosság tudomására az 500 oldalas jelentést.

„Elmondhatjuk, hogy az MH370-es visszafordult. Ez az irányváltás azonban nem azért következett be, mert elromlottak a műszerek, és nem is a robotpilóta műve. Kézi irányítás alatt fordultak meg – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Kok Soo Chon, a vizsgálat vezetője.

Forrás: Ripost

AFP PHOTO/ ASIT KUMAR / AFP / ASIT KUMAR