Orczy-kastély

2014-09-16

Gyöngyös keleti felén, a Mátrába vivő 24-es út mellett emelkedik a klasszicista stílusú Orczy kastély épülete, mely az 1950-es évek végétől a város egyik kulturális központja. Itt kapott helyet közel fél évszázada a Mátra Múzeum, itt őrizték a ferencesek több száz éves könyvtárát és 1958-tól 1984-ig ebben az épületben működött a városi könyvtár is. A kastély építéstörténete – bár adataink hiányosak-, a XVIII. század végétől nyomonkövethető. Ez a terület és a rajta álló épületek az évszázadok során az Orczy család nevével kapcsolódtak össze.

Orczy István 1708-ban a Petrovay Zsuzsannával kötött házassága révén lett birtokos Gyöngyösön. 1749-ben bekövetkezett halála után a birtokok jelentős részét fia, I. Lőrinc örökölte. A város a 18. század végétől játszott jelentős szerepet a család életében. Orczy I. József, aki felesége, Berényi Borbála révén hozzájutott a Haller-féle gyöngyösi részekhez, életének nagy részét itt a városban élte le. Orczy József 1804. évi halálát követően, a gyöngyösi részek három fia, II. József, II. Lőrinc és II. László között oszlanak meg oly módon, hogy II. József a posztógyárat, a Fabrikát, II. László a Petőfi utcai Haller-kastélyt, míg II. Lőrinc a Mátrába menő út mellett fekvő barokk kastélyt örökli. Orczy II. Lőrinc ezt az épületet választja családja rezidenciájául. Mivel nem született fiú gyermeke, így leányági örökösödés révén birtokai a Szapáryak, a herceg Auerspergek, a Westphalenek, majd a Wildburgok tulajdonába kerültek. A család, illetve annak leányági leszármazottai egészen az 1930-as évekig “jelen vannak” a településen. Végül az 1930-as évek közepén Wildburg Arthúrné eladja a kastélyt a városnak. Ezzel az Orczy család birtoklása végérvényesen megszűnt Gyöngyösön.

Orczy István – aki 1736-ban bárói rangot kapott – az 1720-as években már a város egyik legnagyobb földesura, a jászok és kunok kapitánya volt. 1723-ban kerthelyet kért és kapott a tanácstól, azt a területet, amelyen ma is a kastély áll. Fia báró Orczy Lőrinc 1769-70-ben itt, az egykori majorság helyén U alaprajzú barokk kastélyt építtetett. Az egyemeletes nyitott folyosós épületet az 1700-as évek végén egyszer átépítik oly módon, hogy az addig nyitott emeleti árkádokat befalazzák, csupán ablakokat hagyva a folyosók bevilágítására. 1826-ban Zohfal Lőrinc tervei szerint klasszicista stílusban átépíttették a kastélyt. Ekkor vált az U alaprajzú épület zárt udvaros házzá oly módon, hogy a keleti szárny részleges lebontása árán új főbejáratot nyitottak a keleti oldalon. Az épület valamivel magasabb lett, külső homlokzatai színvonalas klasszicista architekturát nyertek. Az új szárny, az új főbejárat és az új lépcsőház megépülésével az egykor oly reprezentatív udvari homlokzatok szinte eltűntek a vendégek, látogatók szeme elől, akik jószerével be sem jutottak az épületszárnyak által körülfogott udvarba. Ennek megfelelően az udvari homlokzatok képe a pompás külső homlokzatokhoz képest legalábbis siváran puritán lett. Az udvart lezáró északi szárny új tervezésű.
A Simon Zoltán régész által végzett építészeti kutatások elsődleges feladata a barokk építészeti periódus illetve periódusok feltárása, s a klasszicista átépítés mértékének meghatározása volt. E kutatás eredményeként vált ismertté az 1789-1804 közötti második barokk periódus, amelynek során a kastély DNy-i sarkában, az emeletre vezető lépcsőház épülhetett. A kutatások igazolták azt is, hogy bár az 1826-os átépítés eredeti tervlapjai megmaradtak, a klasszicista átalakítás a tervlapokon szereplőeknél jóval nagyobb arányban hagyott meg barokk részleteket. Szinte teljes egészében megmaradtak az eredeti XVIII. századi kialakítások az épület déli és nyugati traktusán, mind a földszinti, mind az emeleti részen. Megtartották a jelenleg főbejáratként használt kaput, amely a déli homlokzaton nyílik, jóllehet a kerti bejáró megnyitásával 1826 után csak gazdasági szerepet töltött be. A kapualjat három szakaszos csehsüvegboltozat fedi. A kosáríves hevederívek pilasztereken nyugszanak, az oldalfalakat félköríves vakárkádok díszítik. A klasszicista átépítés a kastély keleti és északi szárnyát érintette. Ez a napjainkig megjelenő barokk-klasszicista kettősség különleges hangulatot kölcsönöz az épületnek.
Az építészeti kutatások mellett szondázó falkutatással azonosítani kellett a különböző korú falfestések esetleges nyomait. A falképek vizsgálatát M. Nagy Éva és M. Bán Beatrix restaurátor-művészek végezték. Az emelet déli szárnyának középső terme és a délnyugati sarokszoba a kastély legszebb és legreprezentatívabb fogadó helyiségei lehettek. Az épület felújítása során végzett kutatások alkalmával kerültek elő a falat borító nagyméretű freskók, amelyek készítési ideje a XVIII. század második felére – végére tehető. A termekben a padlószinttől a mennyezetig agyagszerűen megfestett építészeti elemek keretezik a különböző jeleneteket ábrázoló falképeket. A sarokszobában, 7 mezőben városképek, csatajelenetek, tájábrázolások láthatók. A csatajeleneteken szereplő katonák viselete alapján feltételezhető, hogy a képíró a hétéves háború eseményeit kívánta megörökíteni. Ez azért is valószínűsíthető, mert Orczy Lőrinc ezredesként vett részt a harcokban. Az épület emeletének közepén lévő fogadótermet, hasonlóan az előbbi DNy-i sarokszobához -, szintén 7 freskóképpel díszítették.

Ebben a teremben – az eddigi feltárások alapján – elsősorban tájképek borítják a falakat. Az épület nyugati emeleti szobái talán vendégszobák lehettek, amelyre a falakat díszítő, a fogadótermeknél sokkal egyszerűbb, de kvalitásos márványfestés utal. Nagyon szép és szintén Magyarországon egyedülálló az épület klasszicista kifestése. Színhasználata szürke, rózsaszín, lilás homokszín, zöld alapú. Alapmotívum a 20-25 cm széles zárósávig kifutó horizontális sávos osztás, néhol függőlegesen osztatlan vagy vertikálisan is osztott, így jellegzetes klasszicista kváderfestésként jelenik meg a falfelületeken. Az egyszerű sémát ötletesen és meglepően sokféleképpen variálták a különböző helyiségekben.
Mind a barokk, mind a klasszicista kastélyhoz kert tartozott. Mint az egykori térképek mutatják a XVIII. századi épülethez nyugatról kapcsolódott a francia típusú kert, amelyet a XIX. század elején nem csak kelet, de észak felé is megnagyobbítottak, s a kor divatjának megfelelően tájképi kertté alakítottak. Ennek az 1826-ban kialakított 7 holdas, egykor országos hírű angolparknak mára csak „romjai” maradtak. Egy-két ránk maradt fotó, s néhány – a történelem viharait is túlélő – fa hirdeti az egykori kert valamikori szépségét. A bárói család vendégei törökmogyoró, páfrányfenyő, tiszafák, bokrétafák, kőrisek, fekete fenyők lombjai alatt hűsölhettek, vagy a rózsakertben barangolhattak. Ma már védett a kastély keleti főbejárata mellett álló törökmogyorófa, és díszlenek még az öreg tiszafák.
A XIX. század eleji átépítés során a terület déli oldalán, az épülettől azonos távolságban két nagykaput nyitottak a kertbe, pillérein egy-egy előrelépő oroszlánnal, amelyek a pesti Uhrl Ferenc alkotásai. A két kapu közül igazán a keleti volt használatban hiszen ez vezetett a kastély új főbejáratához. Az impozáns klasszicista homlokzatot, az oroszlános kapukat, a látványt egységes keretbe foglaló gloriettek tették teljessé. A gloriettek az angolparkok kedvelt építészeti elemei voltak. Szolgálhattak kilátóként, vagy pihenő, hűtőző helyiségként is.
A kastély és a park a felújítások eredményeként az elkövetkezendő években reményeink szerint visszanyeri eredeti szépségét. Az újra kialakítandó angol típusú parkban árnyas fák, kerti tó, s természettudományi bemutató terek, míg a kastélyban az ismét feltáruló barokk részletek, és barokk freskók várják majd a látogatókat.