Jó lesz vigyázni a kutyasétáltatással. Két hétig tart az ebzárlat a rókák veszettség elleni oltása miatt.

hirmagazin_2015-10-03_081838
2015. október 3-18. között oltják be Magyarországon a rókákat veszettség ellen, úgynevezett orális vakcinázással – írja a NÉBIH. Ez azt jelenti, hogy repülőről csalétkeket szórnak ki a rókák által látogatott területekre. Ez az ország területének kétharmadát, 66 884 négyzetkilométert jelent. A csalétek az embernek kellemetlen szagú, belsejében alumíniumos tokban található a vakcina.

Az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a hatóanyagot.

A vadon élő rókák rendszeres vakcinázásával sikerült visszaszorítani, 2005-2010-ig évi tíz alatt maradt, 2011-ben már csak kettő, 2012-ben pedig egy denevérből mutatták ki a vírust. Aztán 2013 szeptemberében az ország középső részén egy rendellenesen viselkedő rókában veszettséget állapítottak meg, majd év végéig összesen 24, 2014-ben pedig 23 esetben mutatták ki a vírust Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyékben.

Forrás: vilagszam;