forrás: hirado.hu

Az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökének családja igen terebélyes, és legtöbbjük még a tízet sem töltötte be.

Dunald Trump, Amerika következő elnöke két modellt és egy színésznőt vezetett oltár elé, mely kapcsolatokból összesen öt gyermek és hét unoka született eddig. A sokszínű családról a következő négy évben még biztosan nagyon sokat fogunk hallani, akiknek azonban egyelőre még felfoghatatlan, hogy mit jelent egy ország első számú családjába tartozni, azok a legkisebbek.

A kampányidőszak alatt megannyi tündéri családi fotó járta be a sajtót a terebélyes Trump famíliáról, de a sok csemete között, igen nehéz eligazodni, főleg, hogy korban nagyon közel állnak egymáshoz, ráadásul a gyerekek le se tagadhatnák, hogy Trump vér folyik az ereikben, annyira hasonlítanak egymásra.

Barron a legkisebbek között a legidősebb és ki is lóg a sorból, hiszen ő nem unoka, hanem Trump és a leendő first lady, Melania legkisebb fia, aki az egyetlen is egyben. Barron egyébként apja kicsinyített mása, haját is úgy fésülik már most, mint a családfőét és imád öltönyt viselni, a szóbeszéddel ellentétben, nem a szülei erőltetik rá. A most 10 éves fiút szülei kétnyelvű környezetben nevelték, így nem csak angolul, de szlovénul is anyanyelvi

Donald Trump legidősebb lányának, Ivanka Trumpnak szintén nagy családja van, befektető férjével, Jared Kushnerrel három gyermeket nevelnek. Fotó: Instagram

Donald Trump legidősebb fiának, Donald Trump Jr.-nak és nejének, Vanessának a családja is igen nagy. Összesen öt gyermekük született eddig, akik mind 10 év alatt vannak. A család igen aktív a közösségi médiában, általában valamilyen kirándulásról vagy közös programról

A Trump család legkisebb tagja Theodore még csak hét hónapos, de köztudottan a nagypapa új kedvence. Az apróságért rajonganak testvérei, ez a családi fotókon is jól látszik. Fotó: Instagram

 második legidősebb fiú, aki nagyapja és persze édesapja után, harmadikként viselheti a Donald Trump nevet, most 7 éves. Az elnök első fiú unokája szintén igen sportos alkat, igazi jégkorong tehetség. Fotó: Instagram

A család legidősebb gyermeke, Kai Trump most kilenc éves és imád fiús dolgokat csinálni. Legtöbbször horgászás vagy íjászat közben fotózzák a szülei. Fotó: Instagram

Donald Jr. és Vanessa legkisebb fia, Spencer Trump most 4 éves és szintén természet és sportkedvelő, akár testvérei. Bármikor kapható egy kis kempingezésre és akár csak nővére, ő is próbálkozik az íjászattal. Fotó: Instagram

Tristan Trump, de ahogy az apja hívja, T-man most öt éves. Apja mindig büszkén mesél róla, főleg arról, hogy pár éve kiválóan úszik és egyedül is ügyesen horgászik. Fotó: Instagram

Chloe Sophia Trump, a család legkisebb tagja, így nem is olyan meglepő, hogy apja “törpének” hívja. A 2 éves pici lány apja szeme fénye, akinek a napjait a testvéreivel való játék tölti ki. A nagyok szintén odáig vannak a kishúgukért, szinte összevesznek rajta. Fotó: Instagram

A középső csemete, a kis Joseph, most 3 éves és szintén nagy golfrajongó, ahogy a családban mindenki. Édesanyja szerint a fián már most látszik, hogy igazi úriember lesz belőle, hiszen Ivanka akármikor kiöltözve elindul egy eseményre, ő feladatának érzi,

vanka és Jared első gyermeke, Arabella 2006-ban született. Szereti a lányos dolgokat, de a babázás mellett golfozni is imád. Két kisöccsét úgy pesztrálja, mintha ő lenne az anyukájuk, ami Ivanka szerint nagy segítség.