GettyImages-607408726

Scott Altman nevét kevesen ismerik ahhoz képest, hogy hányan csodálták meg lélegzetelállító manővereit Hollywood egyik legnagyobb kasszasikerében, a Top Gunban.

Tom Cruise karrierjének egyik ékköve a Top Gun: a film, melynek merész vadászpilótájaként rengeteg rajongót szerezhetett magának, nem sikerülhetett volna olyan jól, ha nincsenek tehetséges vadászpilóták, akik a színész helyett végrehajtják a rizikós manővereket.

Tom Cruise csak ugródeszka volt a pilóta számára

Egyikük, Scott Altman számára azonban ez még messze nem karriercsúcs volt, annak ellenére sem, hogy a férfi ikonikus jeleneteket repült le a hollywoodi színész helyett. Későbbi karrierje ugyanis szó szerint magasabbra, egészen a csillagok közé vezette őt – a NASA asztronautája lett a férfiból.

Scott Altman már nyugdíjas, de a NASA egykori pilótájának bőven van mire visszaemlékeznie

Scott Altman már nyugdíjas, de a NASA egykori pilótájának bőven van mire visszaemlékeznieDario Cantatore / Getty Images Hungary

Altman 1959-ben született, diplomáját pedig 1981-ben szerezte meg repülőgép- és űrhajózási mérnöki szakon. Ezt követően belépett a hadseregbe, két év múlva pedig megszerezte repülési engedélyét. A frissen kiképzett vadászrepülőt San Diegóba helyezték, 

SZÁZADA PEDIG ÉPP AKKOR TÉRT VISSZA EGY HÉT ÉS FÉL HÓNAPOS KÜLDETÉSRŐL, AMIKOR A FILMESEK A MIRAMAR LÉGIBÁZISRA ÉRKEZTEK, AZÉRT, HOGY ITT RÖGZÍTSÉK A VADÁSZREPÜLŐS KÉPSOROKAT.

Ekkor Scott Altman mellett három további társát választották még ki: egy korábbi interjújában a férfi elmondta, a cél az volt, hogy olyan pilótákat találjanak, akik elég érettek is a trükkök végrehajtására, és jó kapcsot jelentenek a filmesek és a vadászpilóták közt. Pontosabban fogalmazva meg tudják érteni, mi az, amire a stáb vágyna, velük pedig meg tudják értetni azt, hogy mi az, amire ők képesek, ami lehetséges, és mi az, ami nem.

Két híres trükköt is ő csinált meg

Az egyik ikonikus Top Gun-jelenetben Maverick és társa közvetlenül az irányítótorony mellett húznak át, ezzel kivívva feljebbvalóik rosszallását – ezt a képsort Altman képességeinek köszönheti a mozitörténelem, ő volt az, aki végrehajtotta a manővert, melyről azt is elárulta, hogy meglehetősen tiltott.

„Egy valódi vadászpilóta nem húzhat így át a torony mellett, vagy ha megteszi, akkor szögre is akaszthatja a szárnyait, mert nem fog többet repülni.

De ez Hollywood volt, ők akarták a jelenetet, szóval meg kellett csinálnom.

És mivel kilencszer vették fel, ezért kilencszer kellett megcsinálnom!” – árulta el Altman.

Nem ez az egyetlen látványos képsor ugyanakkor, amely a nevéhez fűződik. A film egy másik részében Maverick fejjel lefelé repül egy orosz pilóta fölött.

„Azt mondták, fordítsam fejjel lefelé a gépet, és mutogassak valamit. Szóval amikor a filmben látják Tom Cruise ujját, ahogyan a rosszfiúnak mutogat, akkor az valójában az én ujjam” – árulta el korábban a CNN-nek adott interjújában.

Altman a kép bal oldalán ül

Altman a kép bal oldalán ülSpace Frontiers / Getty Images Hungary

Nem kapott valami sok pénzt a munkáért

Altman visszaemlékezése szerint a színészek, különösen Tom Cruise nagyon közvetlenek voltak, és élvezték a forgatást – Cruise a Top Gunban szerzett tapasztalatait követően maga is megtanult repülni, így ő egészen biztosan élvezte a dolgot. Nem lehetett ez másként Altmanék esetében is, ami már csak azért is jó hír, mert nem kaptak valami busás fizetést a végrehajtott feladatért: 

A Tom Cruise-film kasszasikerének érdekében nem volt idő mosdóba menni, így sajátos megoldást találtak arra, hogy a színészek könnyíthessenek magukon.

MINDÖSSZE NAPI 23 DOLLÁR ÜTÖTTE A MARKUKAT.

A rendező Tony Scott másra költött sokat: óránként 7600 dollárért bérelte ki a repülőgépeket, amelyekben a színészekkel forgatott. Egy teljes hét után azonban arra jött rá, hogy a felvételek használhatatlanok, a színészek ugyanis meglehetősen zöld arccal szenvedték el a magasban végrehajtott manővereket…

A NASA kötelékében négyszer járt az űrben

Altman és társai sajnos épp kiküldetésben voltak, amikor a filmet bemutatták a mozik, így annak nemcsak a bemutatójára nem mehettek el, de nem is láthatták azt egy jó darabig. A férfi még egy ideig vadászpilótáskodott, Irakban is teljesített kiküldetést, ottani szolgálatáért kitüntetésben is részesítették, majd a NASA-hoz csatlakozott, és 1998–2009 között négy alkalommal is járt az űrben, összesen 51 napot eltöltve ott. Utolsó űrmissziója alkalmával a Hubble űrteleszkóp ötödik, végső javításában nyújtott segédkezet, a következő évben, 2010-ben pedig nyugdíjba ment a NASA-tól.

Összesen 7000 órát töltött a levegőben különböző repülőalkalmatosságokat irányítva – nem kevesebb mint 40 különböző repülőgéptípust irányított karrierje során.

Forrás

Hirmagazin.eu