Home Főhírek Gazdaság Nyáron csaknem ezer gyermek étkezhet ingyen Szolnokon

Nyáron csaknem ezer gyermek étkezhet ingyen Szolnokon

2015 05 05 070435
Forrás: MTI | 2015. 05. 05. 06:00:00

Csaknem ezer rászoruló gyerek ingyenes étkeztetését biztosíthatná nyáron Szolnok önkormányzata sikeres pályázat esetén – közölte a Tisza-parti város polgármestere hétfőn az MTI-vel, azzal kapcsolatban, hogy az emberi erőforrások minisztere pályázatot hirdetett a gyermekszegénység elleni program keretében a nyári étkeztetés támogatására.
Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: nyertes pályázat esetén, önerő biztosítása nélkül 701 rászoruló gyermek részére biztosíthatna napi egyszeri meleg ételt június 22. és augusztus 19. között az önkormányzat. Ezen túl a megyeszékhely 2,5 millió forint összegű saját forrásból – az önkormányzat idei évi költségvetési céltartalékkeretének terhére – további 130 gyermeknek adna napi egyszeri meleg ételt negyvenhárom napon át. A pályázat alapján annyi rászoruló után igényelhet támogatást a települési önkormányzat, ahány ember önerőből történő étkeztetését vállalja, így további 130 gyermek vonható be az étkezésbe – tette hozzá.

A Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány dolgozói által elkészítendő meleg étel szétosztása a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulás Humán Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Központja koordinálásával történne.

A kormány döntése nyomán az idén 3 milliárd forint használható fel hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkeztetésére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap este az M1 aktuális csatorna műsorában. Czibere Károly elmondta, az összeg 400 millió forinttal haladja meg a múlt évi keretet, és a tárca úgy számol, hogy a tavalyi 120 ezerrel szemben az idén 135 ezer gyermek étkeztetését teszi lehetővé.

A támogatásra május 7-éig pályázhatnak az önkormányzatok, a döntés június elején születik meg a források kiosztásáról – tette hozzá. A politikus elmondta, a feltételek szerint olyan gyerekek részesülhetnek az étkeztetésben, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek.

Exit mobile version
Megszakítás