Budapest — Továbbra sem csillapodik a felháborodás Schobert Norbert hétfői, megdöbbentő kijelentése után. Mint ismert, az üzletember azt mondta egy videójában, hogy rengeteg házasság azért megy tönkre, mert az anyák évekkel a szülés után képtelenek lefogyni. A hazai celebek után – akik közül többen könnyeikkel küszködve adtak hangot felháborodásuknak – politikusok és nagyvállalatok is beleszálltak Norbiba. Az üzletember azonban nem hátrál meg.

– Nagyon megtisztelő, hogy az elhízás problémáját ilyen fontos társadalmi kérdéssé tudtam emelni, hogy politikusok, nagyvállalatok emelnek hangot. 30 éves pályafutásom alatt nem értem el ilyen eredményt kommunikációs szinten. Örülök, hogy a média felkapta a videómat, mert fél nap alatt nagyobb nézettséget hozott nekem, mint a TV2 és az RTL Klub együtt – reagált lapunknak Norbi, aki a nagy nézettség ellenére követőket is veszít.

Nem csoda, hiszen egyre több területről, újabban már a politikusok is beleszállnak a kijelentésébe. A fideszes Kucsák László „szeretem a feleségem, úgy, ahogy van” felirattal osztott meg magukról egy esküvői fotót, az LMP-s Ungár Péter butaságviharként írt a jelenségről, a KDNP-s Nacsa Lőrinc szerint pedig a személyi edzőnek nem kellene összetéveszteni a családot a biznisszel. Frappáns fotóval válaszolt a Coca-Cola és a Pöttyös Túró Rudi, de még a fővárosi állatkert elefántjai is üzentek Norbinak.

Nem zavar, hogy minimális számú követőt elvesztek, mert aki fél a like-ok elvesztésétől, abból sosem lesz forradalmár. A táborom kevesebb mint 0,3 százalékát vesztettem el, ugyanakkor ha az üzenetem elért azokhoz a nőkhöz és férfiakhoz, akik ezek után lefogynak, már megérte – tette hozzá az üzletember, aki anyagi veszteséget nem szenvedett az elmúlt napokban. Megjegyezte, azóta sem fogyott kevesebb kakaós csiga, nem félti az üzletet.

Viszont nemcsak a márkáját, de a családját is érik atrocitások.

Hogy a családomat is támadják emiatt, az mások szegénységi bizonyítványa, emberi butaság és rosszindulat. Természetesen beszélgettünk erről itthon, a gyerekek kérdezgettek, válaszoltam nekik. Ők kiállnak mellettem, tudják, hogy egy jó ügy érdekében vívok harcot. Továbbra sem vonom vissza, amit mondtam, lehet, hogy sarkosan fogalmaztam és jobban kellett volna csomagolnom, de igazat mondtam – zárta mondandóját Norbi.

Nőhet a forgalma

Üzleti szempontból nem biztos, hogy mellényúlt Schobert Norbi, legalábbis a Blikknek nyilatkozó szakértő így látja.

– Schobert Norbert üzenete mindig is nagyon egyszerű volt, azaz aki karcsú, az jó, aki kövér, az rossz. Igaz, ez a stílus most új, nem igazán való 2020-ban, de elképzelhető, hogy a Norbi-márka rajongóinak még tetszik is. Azt kétlem, hogy tudatos lépés volt a részéről, de az tény, hogy ebben a Facebook-posztban is csak önmagát adja – jelentette ki Heiszler Ákos, az Urban Communications ügyvezetője. A szakember szerint az sem nagy probléma, hogy kevesebb a lájkolója, hiszen az oldal látogatottsága nőtt, sőt szerinte lehet, a boltjainak a forgalma is.

Forrás: Blikk.hu

Fotó:Isza Ferenc