Durván egymásnak feszült két tábor.

Továbbra sem csitulnak a kedélyek, miután Rubint Réka és Andrei Mangra párosa az első adásban kiesett a Dancing with the Starsból.

A produkció kapott hideget-meleget, a fitness lady rosszakarói sorra írták a bántó kommenteket, a támogatói pedig védték.

Az esetről másnap maga Réka is megszólalt: hosszú posztban fejtette ki, hogy bár nem erre az eredményre számított, nem adja fel, tovább küzd, mert őt a kezdeti kudarc inkább csak motiválja, ösztönzi.

Sokszor állított már az èlet a szőnyeg szélére, de kislábujjal is megkapaszkodtam és megálltam a helyem, bàrmikor, amikor kellett. Ennek köszönhetem azt, aki ma vagyok. Összetörhetetlen. És ha a tesitanárom egyetlen mondata ilyen magasságokba repített, akkor gondolhatjátok, hogy mi fog történni a tegnap este után Imádni fogjátok!

– írta, arra az esetre utalva, amikor iskolásként a testnevelő tanára „genetikai selejtnek” nevezte.

A poszt persze nem maradt reakció nélkül: sokan a támogatásukról biztosították a hírességet, ám előkerültek azok is, akiknek nem tetszett a produkció, és/vagy őt magát nem kedvelik – az egyik kommentelő azonban külön álláspontot képvisel, ő ugyanis mindenkire haragszik.

Nem itt kellene dobálni a szivecskéket, sajnálkozni, meg ömlengeni! Utólag…Tegnap kellett volna szavazni minden rajongojának csóróra, aztán lehet láthattuk volna valami komolyabb produkcióban is a mutatványát a művésznőnek, mert azért a tegnapitól biztos tudott volna jobbat nyújtani. Vagy nincs is annyi rajongó, amennyiről szó van, vagy annyira nagy a személyével szembeni utálat az emberekben, amit a több százezres rajongótábor sem tud kompenzálni!

– írta.

blikkruzs

Hirmagazin.eu