Home Főhírek Gazdaság Nem gazdaságtalan a metrók felújítása

Nem gazdaságtalan a metrók felújítása

hirmagazin_2015-07-18_075934

A BKV elnök-vezérigazgatója szerint még nem gazdaságtalan a régi metrószerelvények felújítása, bár az optimális megoldás az lenne, ha új szerelvényeket tudnának venni. Bolla Tibor felhívta a figyelmet arra is, hogy a felújító cégnek szükség esetén alvállalkozóként be kell vonnia a 3-as vonal vonatvezérlő rendszerének gyártóját, így el tudják kerülni, hogy hasonló problémák legyenek, mint a 2-es vonalnál.
Bolla Tibor pénteken az MTI-nek telefonon azt mondta, egy szolgáltató mindig új járművekkel szeret közlekedni, mert jobb megoldás, mint a használt vagy a felújított járművek üzemeltetése, de a BKV akkor is hiába gondolkodik ezen, ha csak egy kicsi hiányzik a finanszírozásból. Elmondása szerint műszakilag összehasonlították a felújítást és az új járművek beszerzését, az eredmény azt mutatja, hogy a felújítás nem gazdaságtalan.
A Skinest Rail az Európai Bizottsághoz fordult jogorvoslatért, amelyről a BKV az elnök-vezérigazgató közlése szerint a sajtóból értesült, és értetlenül áll előtte, mivel itthon is lett volna lehetőségük jogorvoslatot kérni. Ezt később meg is tették, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak, azt kifogásolva, hogy a BKV érvénytelenítette az ajánlatukat.
Ez a vizsgálat halasztó hatályú, addig nem írhatják alá a szerződést a Metrowagonmash-sal, amíg le nem zárul az eljárás, kivéve, ha a bizottság mentesíti a BKV-t a szerződéskötési tilalom alól. Hozzátette, hogy külső és belső szakemberek is vizsgálták az ajánlatokat, egyhangú döntés született a Skinest Rail anyagának érvénytelenné nyilvánítása mellett, mivel nyolc pontban sem feleltek meg a kiírásnak.
Ha a következő napokban aláírhatják a szerződést, akkor az első prototípus legyártása és Budapestre szállítása 2016 második felében történhet meg, 3 éven belül pedig befejeződik a 37 kocsi felújítása.
Ezzel kapcsolatban közölte, kocsinként változik majd, hogy mennyi alkatrészt tudnak majd megtartani a régi szerelvényekből, de a járműveknek újabb 25 évig kell futniuk. A kocsikban nem lesz klíma, csak a vezetőfülke lesz légkondicionált. Ezt Bolla Tibor azzal magyarázta, hogy jelentős pluszköltség lenne és nagy mértékben terhelné a karosszériát. Az utasteret azonban a korábbiaknál hatékonyabban szellőztetik majd, és az energia-visszanyelő rendszernek köszönhetően nem keletkezik hulladékhő.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás