Home Főhírek Gazdaság 0 százalékos kamatozású hitelprogramot indul a fővárosi mikro-, kis- és középvállalkozások számára...

0 százalékos kamatozású hitelprogramot indul a fővárosi mikro-, kis- és középvállalkozások számára – hírösszefoglaló

Üzletvezető 1, Hirmagazin.eu

Magyarország beadta a vasútfejlesztési forrásokra vonatkozó hitelkérelmet az Európai Beruházási Banknak. A Nyugat-Balkán mielőbbi uniós csatlakozását szorgalmazta Orbán Viktor a magyar-északmacedón együttes kormányülés után

Új, 0 százalékos kamatozású hitelprogramot indít a fővárosi mikro-, kis- és középvállalkozások számára uniós forrásból a kormány. A társaságok 5 és 50 millió forint közötti összegre pályázhatnak október 28-ától az MFB Pont Plusz fiókokban, Budapest területén megvalósítandó projektekre. A pályázathoz 10 százalékos önerő szükséges.

Magyarország hivatalosan is beadta a vasútfejlesztési forrásokra vonatkozó hitelkérelmet az Európai Beruházási Banknak – közölte a közlekedési miniszter. A 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztési program felét a magyar kormány biztosítja. Az első ütemben 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, 490 kilométernyi vasúti pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek.

Az otthonfelújítási programban az érintettek körének bővítését és az adminisztrációs terhek csökkentését célzó javaslatokról egyeztettek az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezésére. A találkozón a kormány valamint pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői vettek rész. Az az elvárás biztosan változatlan marad, hogy a korszerűsítésekkel legalább 30 százalékos energia-megtakarítást kell elérni.

Augusztusban 39 ezerrel, összesen 4 millió 748 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma éves összevetésben. A munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt. A KSH közölte: a munkanélküliek száma múlt hónapban 210 ezer volt. Augusztusban 13 százalékkal csökkent a születések száma az előző év azonos időszakához képest. A KSH előzetes adatai szerint a házasságkötéseké 1,9, a halálozásoké 1,2 százalékkal nőtt.

Hibának nevezte a kormányfő Orbán Balázs megfogalmazását az orosz-ukrán háborúról és az 1956-os forradalomról. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: az 1956-os hősöket nem szabad belekeverni a jelenlegi ukrán-orosz háborúba, kényes kérdésekben, mint a háború és béke, nagyon pontosan kell fogalmazni. Hangsúlyozta: Magyarország mindig megvédi magát minden lehetséges eszközzel, úgy, ahogyan a magyar alkotmány ezt minden magyar ember számára kötelezővé is teszi. A miniszterelnök politikai igazgatója tegnap a Mandinernek adott videointerjúban arról beszélt, hogy 1956-ból tanulva a magyar kormány valószínűleg nem csinálta volna azt, amit Volodimir Zelenszkij elnök Ukrajnában két és fél évvel ezelőtt a háború kirobbanásakor, mert az felelőtlenség. Az ellenzéki pártok bírálták a kijelentést, és a politikus távozását követelték. A miniszterelnök nyilatkozata után Orbán Balázs a Facebookon azt írta – idézzük – : „Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében. Hiba volt részemről, és ha ezzel valakit megbántottam, akkor ezért elnézést kérek.”

Levonult az árhullám, a védekezéshez átrendelt szakemberek hazamentek, Országos Műszaki Irányító Törzs pedig délben befejezte a munkát – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az országban több mint 40 kilométeren épült ki ideiglenes védmű, A Duna mentén az önkormányzati védekezéseknél valamivel több mint 4 és fél kilométeren kellett felállítani árvízvédelmi mobilfalat. A fővárosban a fakidőlés veszélye miatt előreláthatóan csak a jövő héten nyithat meg a Margitsziget, az Óbudai sziget és a Római-part.

Nyugat-Balkán mielőbbi uniós csatlakozását szorgalmazta Orbán Viktor Ohridban, a magyar-északmacedón együttes kormányülés után. A magyar miniszterelnök úgy vélte, a nyugat-balkáni térség stabilitása és az európai térbe integrálása nemcsak Magyarországnak, de az egész Európai Uniónak érdeke. A migrációval kapcsolatban kiemelte: ha nem segítjük meg a Száhel-övezet országait, százmilliók jutnak el a Földközi-tengerhez.

Magyarország részt vesz a Béke barátai nevű, 15 tagú csoport alakuló ülésén New Yorkban. A Kína és Brazília vezetésével szervezett tanácskozás fő üzenete, hogy mielőbb meg kell kezdeni a béketárgyalást az ukrajnai háború lezárása érdekében – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A harmadik világháborút jelentené egy Fehéroroszország elleni támadás – jelentette ki a fehérorosz elnök egyetemi hallgatókak tartott beszédében. Aljakszandr Lukasenka a hazája elleni konkrét támadási tervekkel vádolta a NATO-t, és atomfegyverek bevetésével fenyegetőzött egy tényleges támadás esetében.

Amerikai elnökké választása esetén Donald Trump a háború gyors befejezését ígérte az ukrán elnöknek. Az amerikai republikánus párti elnökjelölt a New York-i Trump-toronyban fogadta Volodimir Zelenszkijt. Az ukrán elnök egyebek között a győzelmi tervét szeretné megvitatni Trumppal. Erről korábban annyit árult el, lényege, hogy erővel kell rákényszeríteni a békét Oroszországra.

Szlovákia továbbra sem hajtja végre a kormányon és a rendőrségen belüli korrupció megelőzésére vonatkozó nemzetközi ajánlások többségét – állapította meg az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja. A szakértők aggályukat fejezték ki amiatt, hogy a 6 évvel ezelőtti, Szlovákiát érintő jelentés 21 ajánlásából csupán csak 3-at hajtottak végre.

A különböző emberek és közösségek közötti békés együttélést méltatta Ferenc pápa Brüsszelben. A katolikus egyházfő kitért az egyházat érintő bírálatra is. Szégyennek nevezte a gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseket, és határozott vizsgálatot, illetve az áldozatok meghallgatását sürgette.

Meghalt Maggie Smith kétszeres Oscar-díjas brit színésznő. 90 éves volt. Maggie Smith sok más kiemelkedő szerepe mellett a Harry Potter-filmekben és a Downton Abbey című történelmi televíziós drámasorozatban nyújtott alakításai révén ismert a világ.

https://hirmagazin.eu/wp-content/uploads/2024/09/n240927.mp3

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőVeszélyes helyzet: kibillent a Balaton
KövetkezőA háború gyors befejezését ígérte az ukrán elnöknek Donald Trump -videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás