Hirmagazin
Image default
Állatvilág

Nem az a furcsa, hogy egy őz ment be a boltba, hanem az, ami fél órával később történt

Némi finomság ellenében hajlandó volt távozni, de nem végleg.

Különös vendég tért be a minap egy coloradói kisboltba. A városszéli úton található kereskedés mellett egy erdő húzódik, valószínűleg innen jött a kíváncsi őz, aki teljesen természetesnek vette, hogy bemegy az épületbe nézelődni. Egy kis keksz és csoki fejében azonban hajlandó volt megszakítani a látogatását, és az eladók azt hitték, itt vége a vicces sztorinak. Tévedtek.

Fél óra múlva a barátságos állat visszatért, de ekkor már nem volt egyedül: talán annyira ízlett neki a nasi, amivel a boltban kínálták, hogy úgy gondolta, ebből a családja sem maradhat ki. A bátor őz úgy masírozott be másodszor is az üzletbe, mintha csak hazamenne, ám a félénk rokonok inkább a küszöbön várakoztak. Képek!

 

Nem az a furcsa, hogy egy őz ment be a boltba, hanem az, ami fél órával később történt 1
A cuki és barátságos őz teljesen természetesen viselkedett már az első látogatás alkalmával is. Az eladók ekkor csokival és keksszel csalogatták ki az üzletből.

 

Nem az a furcsa, hogy egy őz ment be a boltba, hanem az, ami fél órával később történt 2
A finomságok annyira bejöttek az őzikének, hogy fél órával később visszatért még három másik őzzel.

 

Nem az a furcsa, hogy egy őz ment be a boltba, hanem az, ami fél órával később történt 3
Az egész teljesen olyan volt, mintha először felmérte volna a terepet, majd amikor látta, hogy itt kedvesek az emberek, a családját is elhozta, hátha ők is kapnak a finom falatokból.

A kiemelt kép illusztráció.

Forrás: femina.hu

Kapcsolódó hírek

A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: halálos féreggel fertőzhetnek a kutyák.. – hanganyag

Géza

Újabb járvány, már itt van a határnál: tünetmentesen lappang és fertőz..

Géza

Figyelem! A Szolnok melletti Alcsi-Holt-Tisza területén inváziós fajok befogására alkalmas csapdákat helyeztek ki a szakemberek, .. üzentek a lakosságnak is! – képek, videó

Géza