Budapest — „Letaglózott Pityi bácsi erőszakos halála. Pont a minap bosszankodtam, hogy a közlekedési korlátozás miatt őt sem tudom meglátogatni”

– magyarázta Galambos Lajos (59), aki négy hónappal ezelőtt három köbméter tűzifát és készpénzt is adományozott Szilágyi Istvánnak (†82).

– Már gyerekként is kedveltem az alakításait, és megérintett, amikor sanyarú sorsáról értesültem, ezért is éreztem úgy, segítenem kell rajta. Azt a látogatást míg élek nem felejtem el. Méltósággal viselte a szegénységet és a betegeskedést, felemelő érzés volt látni a szemében, hogy sikerült egy kis örömöt okozni neki – emlékezett a mulatóssztár, aki január elején vitaminokat és harapnivalót is vitt.

Lajcsi ismét készült a Keménykalap és krumpliorr című tévésorozattal ismertté vált karakterszínész rákosligeti otthonához, ám már nem találkozhattak.

– Eszembe jutott, hogy Pityi bácsira megint rá kellene nézni. Nem akartam elhinni, amikor a meggyilkolásáról szóló hírt olvastam. Tudtam, hogy a fia korábban is bántalmazta, de a szülő életének a kioltása olyan nagy bűn, amit egy mentálisan zavart embernek sem lehet elnézni. Iszonyat! – jelentette ki.

blikk, Hirmagazin.eu