Kora délelőttig előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is lecsökken a felhőzet, így ott legalább néhány órára kisüthet a nap, a változó felhőzetből napközben már csak néhol alakulhat ki zápor, a nyugati tájakon esetleg zivatar. A hőmérséklet délután többnyire 19 és 24 fok között várható. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Kora délelőttig előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is lecsökken a felhőzet, így ott legalább néhány órára kisüthet a nap, a változó felhőzetből napközben már csak néhol alakulhat ki zápor, a nyugati tájakon esetleg zivatar.

Az ország keleti, északkeleti harmadán ugyanakkor a felhős égből még többfelé várható zápor, zivatar, sőt felhőszakadás is, és csak késő délutántól csökken jelentősebben a felhőzet.

A déli, délnyugati szél időnként megélénkülhet, átmeneti szélerősödés csak intenzív csapadékgócok környezetében lehet.

A hőmérséklet délután többnyire 19 és 24 fok között várható. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.

met.hu

 

A Dunántúlon reggel helyenként sűrű köd várható, de délelőttre mindenhol javulnak a látási viszonyok.

Az Alföldön, Észak-Magyarországon az eső, zápor mellett zivatarokra is számítani lehet. Elsősorban északkeleten néhol rövidebb idő alatt 20-30 mm is lehullhat, jégesővel, illetve 60-70 km/h-t meghaladó széllel.

Késő délután délnyugat felől labilizálódik a légkör, így este az Alpokalján, Zalában, Somogyban, majd később a Dunántúl más részein is kialakulhatnak zivatarok.

met.hu