Előzmények: Az 1813 októberében elveszített lipcsei csata után Napóleon hatalma megingott, a szinte egész Európából szerveződő hatodik koalíció hadserege Párizsba is benyomult.
Napóleont 1814 májusában Elba szigetére száműzték, ám a látszólag erejét vesztő császár mintegy kilenc hónapi száműzetés után, az őt őrző brit hajóhadat kicselezve, március 1-jén váratlanul partra szállt Cannes-ban.
A városban minden év március elején, Napóleon, Elba szigetéről történt visszatérésére emlékeznek. Az emberek színes egyenruhákba öltöznek, korabeli fegyvereket viselnek.
Csónakokkal kieveznek a tengerre, és a csónak végében egy Napóleonnak öltözött ember áll, a jellegzetes császári testtartással.
Az elfogására küldött tábornokokat maga mellé állítva, Franciaország vér nélkül behódolt a császárnak, aki ismét diadalmenetben, uralkodóként vonulhatott be Párizsba, a Tuileriák palotájába, miután a Bourbon-dinasztia ismét elmenekült a fővárosból.
Napóleon második császársága:
100 napos uralomként is szokták emlegetni az 1815. március 15 és június 8 közötti időszakot.
Napóleon ellen azonnal megszerveződött a hetedik, utolsó koalíció, melynek hadvezérei Belgium területén akarták egyesíteni erőiket.
A Wellington herceg által irányított brit–holland erők, illetve Blücher marsall porosz és német seregei körülbelül 600 000 főnyi haderővel bírtak, míg Napóleon 350 000 katona besorozását vette tervbe, a két és fél évtizedes háborúban kivérzett Franciaország azonban mindössze 125 000 embert tudott adni a visszatérő császár számára.
A Waterloo-i csata:
Napóleon csapataival a nyár elején azzal a szándékkal nyomult észak felé, hogy a Brüsszel környékén gyülekező brit és a keletről érkező porosz erőket külön-külön semmisítse meg.
A hadjárat kezdetben a császár várakozásai szerint alakult, ugyanis június 16-án, Ligny mellett legyőzte Blüchert, közben pedig Ney marsall Quatre Brasnál visszavonulásra kényszerítette Wellington herceget is.
Napóleon alvezérei közül Grouchy marsall azonban már ekkor komoly hibát követett el. A Blücher marsall üldözésére küldött francia csapatok tévesen egy kisebb porosz hadtestet üldöztek. így nem tudtak időben csatlakozni a Waterloonál támadásba lendülő francia főerőkhöz.
A császár terve lényegében a sorsdöntő ütközet előtt is változatlan maradt: a főerőkkel döntő sikert akart elérni a britekkel szemben, mielőtt a poroszok a csatamezőre érkeznek, Napóleon ezért Waterlooig üldözte a visszavonuló Wellingtont.
Közbeszólt azonban egy nem várt tényező, az időjárás. A június 17-18-i éjszakán heves esőzések voltak, a sorsdöntő csata délelőttjén a mély sár borította a waterlooi síkságot, ami jelentősen csökkentette a francia tüzérség hatékonyságát.
Egyrészről, a nehéz ágyúk leragadtak a sárban, mozgatásuk, átcsoportosításuk körülményessé vált, másrészről az ágyúgolyók elsüllyedtek a sárban. Ebben az időben ugyanis a még nem minden lövedék robbant, hanem kilövési erejénél fogva, pattogva rendet vágott az ellenfél soraiban.
Egy rosszul nyomtatott térkép is befolyásolta a csata kimenetelét, ugyanis Napóleon egy hibás térkép miatt rosszul határozta meg Wellington herceg erőinek elhelyezkedését. Wellington, hogy a francia tüzérség célkeresztjéből kitérjen, erőit a waterlooi dombok mögött vonta össze.
Napóleon délelőtt fél 12 tájban, heves ágyúzás után indította meg az első támadást, ez azonban nem hozta meg a kívánt eredményt. Ennek ellenére a császár kiadta a támadási parancsot a brit jobbszárny ellen, ezzel azonban csak saját erőit osztotta meg.
Napóleon azután fél 2 tájban újabb kísérletbe fogott, és Ney marsall vezetésével a lovasságot is harcba küldte, de a sorozatos rohamok megtörtek a kitartó védekezésen.
Közben a keleti szárnyon megjelent Blücher is, aki ellen Napóleon már csak tartalékait állíthatta szembe, és mindent egy lapra téve fel, bevetette az addig verhetetlennek bizonyuló elitalakulatot, a Császári Gárdát.
A császár nem tudta végrehajtani haditervét, a kétfelől támadó brit-porosz erők estig felmorzsolták a pozícióikat elkeseredetten tartó franciákat, és eldöntötték az ütközetet.
A Gárda pusztulása után Blücher és Wellington erői általános rohamot indítottak, és este 9 órára elsöpörték a francia seregeket, melyek aztán visszavonultak Franciaország határai mögé.
A waterlooi kudarc Napóleon végső összeomlását jelentette. Párizsba visszaérkezve, június 20-án lemondott trónjáról, majd július 15-én Rochefort kikötőjében megadta magát a brit csapatoknak.
A császár ellenfelei ekkor már semmit nem bíztak a véletlenre, és az Atlanti-óceán egyik távoli szigetére, Szent Ilonára száműzték őt, ahol 1821-ben bekövetkező haláláig élt.
Napóleon és Wellington
Napóleon nimbusza máig töretlen. A franciák nagy része ma is tiszteleg emléke előtt.
A császár óhajának eleget téve, Szent Ilona szigetéről Párizsba szállították a hamvait, és az Invalidusok Dómjában nyert végső nyugodalmat.
“Óhajom, hogy hamvaim a Szajna partján nyugodjanak, azon francia emberek között, akiket annyira szerettem.”
Nézzünk meg egy blogot és egy videót az Invalidusok Dómjáról:
Az Invalidusok Dómja:
Waterlooban egy emlékdombról lehet letekinteni az egykori csatamezőre. A domb tetején egy hatalmas oroszlán tekint Franciaország felé.
Az emlékdomb mellett, a Feszty körképhez hasonló panorámában megnézhetjük a csata történéseit.
Nézzünk meg egy videót:
Forrás: vinpet
