forrás: hirado.hu

A Bikának keménységre van szüksége, az Ikrek délelőttje unalmasan telik, a Skorpió minden gondolata az új ismerőse körül forog.

Kos (március 21.-április 20.)
A szexualitást nagyon fontosnak tartja, de ez ne jelentse azt, hogy könnyelműen olyan kapcsolatba is belekezdjen, amiből érzelmileg csak vesztesen kerülhet ki. Helytelen lenne, ha a kutya harapást szőrivel megoldást alkalmazna. Igényli, hogy a társával intellektuálisan is összhangban legyenek, így, ha körültekintő, akkor biztosan jól fog választani.

Bika (április 21.-május 20.)
Azért, hogy a céljait elérje bátorságra, sőt keménységre van szüksége. Ne hagyja, hogy mások, akik célratörőbbek, félre tolják az útból. Nem egy erőszakos jellem, de most a szükség törvényt bont. Legyen határozottabb, és ne hagyja magát. Ebben az esetben nagyon is igaz a mondás, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ettől azért még nem fog agresszívvá válni.

Ikrek (május 21. – június 21.)
A délelőttje még unalmasan telik, de délután remek programra hívják. Ahol a rég nem látott barátokkal, ismerősökkel találkozhat, és számos új információhoz juthat. Pletykálkodástól, valamint az intrikálástól tartsa távol magát, mert később ebből csak kellemetlensége származhat. Ha súlyfelesleggel küszködik, csak óvatosan az édességgel.

Rák (június 22.- július 22.)
Hiába pihenhetne képtelen egy helyben maradni hosszabb időn keresztül a családja körében. Belső feszültsége megakadályozza abban, hogy ki tudjon kapcsolódni az otthonában. Nyugtalanságának talán az lehet az oka, hogy kevés feladat várja, vagy az életében mostanában kevés az intellektuális kihívás. Gondjaira sportok közül az úszás a legjobb gyógyszer.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
A Vénusz bolygó pozitív időszakot jelez a szerelmi életében. Menjen társaságba, szórakozzon, és élvezze az életet, fogadja a bókokat. Bátran kezdeményezhet érzelmei viszonzásra találhatnak, nem kell visszautasítástól tartania. Bárkit könnyedén meg tud hódítani, de természetesen csak „reális célt” tűzzön ki maga elé, nehogy a hódítása balul süljön el.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Gyomor és epe problémáinak most nem a helytelen táplálkozás az oka. A negatív fényszögek miatt az emésztőszervei gyulladásba kerülhetnek. Azonban ez a kellemetlen hatás nem menti fel az alól, hogy ne legyen mértékletes az étkezése során. Sőt, most még előnyösebb, ha diétára fogja magát. Nem kell éheznie, de a könnyelműsködéstől óvakodnia kell.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Amikor a hódításról van szó, akkor nem egy félénk típus, most mégis inába szállt a bátorsága. Érzi, hogy a jól bevált fegyvereivel, nem tudja a szíve választottjának a várát olyan könnyedén bevenni. A szokásos bókok sem segítenek, úgy érzi, hogy minden hiába, se szép szóval, se rohammal nem jut előre egy lépést sem. Valami igényes ajándék még segíthet.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Minden gondolata az új ismerőse körül forog, és rendkívül szerencsésnek érzi magát, hogy a sors váratlanul az útjába sodorta. Egészen új, különös érzés keríti hatalmába, legszívesebben a nap minden percét vele töltené. Hosszú távra tervez, és már merész álmokat szövöget. Hálóját azonban olyan ügyesen vesse ki, nehogy idő előtt kereket oldhasson.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Győzelem, az elsőség vágya erős, ezért a versenyszellemét bármely sportban jól kamatoztathatja. Akár egyedül sportol, akár csapajátékban vesz részt, a mozgás jótékonyan hat az idegrendszerére, s remek kikapcsolódást nyújt. Vegye rá a szeretteit, hogy ne üljenek otthon, hanem élvezzék a mozgás örömét a kedvük szerint egy szabadon választott sportágban.

Bak (december 22. – január 20.)
Mivel valószínűleg nem hajtja a tatár, ezért ügyesen ossza be az idejét és az energiájával gazdálkodjon okosan. Nem szabad kapkodnia, és ne akarjon mindent azonnal elvégezni. Kigondolt valamit és szeretne túl lenni rajta, ez természetes, de ne hajtsa agyon magát és főleg ne legyen elégedetlen, ha nem lesz hipp – hopp varázsütésre kész mindennel.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
A szakmai és az üzleti sikereit a kitartásának, és a nagyfokú munkabírásának köszönheti. Rengeteget dolgozik, bár a szíve mélyén már nagyon vágyik egy kis pihenésre. Sajnos nem akar a sarkára állni és végre csak saját magával törődni, pedig, ha túlhajszolja magát, akkor a családi boldogsága is rámehet. Lehet, hogy munka csak ürügy, hogy „szabad” lehessen?

Halak (február 20. – március 20.)
Nehezen viseli, ha szembesítik az igazsággal, pedig ebben az esetben csak ez segítene. Ne a könnyebbik utat keresse, és hadakozzon a környezetével, mert akkor csak tovább ront az amúgy se könnyű helyzetén. Azzal, ha homokba dugja a fejét, mint egy strucc csak elodázza, de meg nem oldja a problémáját. Öntsön végre tiszta vizet a pohárba!