forrás: hirado.hu

A Szűz most nagyon komolyan csalódhat valakiben, a Skorpió még nem pihenhet, nagyon sok feladat tornyosul előtte, a Bak egy rendkívül kellemetlen helyzetet kerül el.

Kos (március 21.-április 20.)
Nagyon élvezi, hogy gondtalanul telik a napja, s nem kell semmi fölösleges dologgal foglalkoznia. Átadhatja magát a földi örömöknek, s ebbe beletartozik a szerelem is. Remekül megérti magát a párjával, és szinte egy húron pendül a lelkük. Nem túl gyakran érzékenyül el, de most a szíve megtelik szeretettel, s érzi, mennyire szerencsés, hogy ő a kedvese.

Bika (április 21.-május 20.)
Úgy érzi, hogy csöbörből vödörbe került, mert bár megúszott egy kellemetlen látogatást, de közben belejelentkezik egy nem igazán kedvelt rokona. Elviseli a jelenlétét, mert nem is tudna mást tenni, de tudja, hogy az egész napjára rányomja a bélyegét. Igaz, valami mondvacsinált ürüggyel el is mehetne otthonról, de biztos benne, hogy annak később még meginná a levét.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Ezt a napot a családjának szenteli, hiszen a sok elfoglaltsága miatt itt az idő, hogy végre együtt legyenek. Közösen kitalálják a programokat, úgy, hogy mindenki jól járjon, és senki se unatkozzon. Nem könnyű az egyeztetés, de azért hamar közös megegyezésre jutnak, mert mindenki tisztában van vele, hogy fölösleges lenne semmiségből is nagy veszekedést kreálniuk.

Rák (június 22.-július 22.)
Kiváló megérzésekkel rendelkezik, és szinte előre tudja az események kimenetelét. Most azonban jobban teszi, ha nem bízza rá magát erre az adottságára, mert melléfoghat. Hiszen a megérzéseibe a józan ész is belevegyül, ezért most a félelme kerekedik felül. Így fölöslegesen lát rémeket, s hagyja, hogy az aggódás vegye át az uralmat a gondolata felett.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Új kapcsolatában rendkívül jól érzi magát, és végre úgy gondolja, hogy minden vágya teljesül. A szíve mélyén mindig ilyen viszonyra vágyott, és most szinte el sem hiszi, hogy teljesült a kívánsága. Arra gondol, milyen jó lenne, ha a jó dolgok sohasem múlnának el. Reménykedik, hogy csodák mégiscsak vannak, és akkor ez az elképzelése is minden nehézség nélkül teljesül.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Abban az emberben, akiben ez idáig feltétel nélkül megbízott, igen nagyot csalódik. Igazi szívbéli barátjának hitte, akivel minden búját-baját megbeszélhette, még a legféltettebb titkait is rábízhatta. De ennek sajnos vége, mert a barátsága nem volt igaz, hisz megméretett és könnyűnek találtatott. Mert éppen annak fecsegte ki a titkot, akinek sohasem nem lett volna szabad.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Új feladatát igyekszik a lehető legjobban elvégezni, így a szorgalmával kitűnik a kollégái közül. Élvezi, amit csinál, és természetesen a munkájáért járó anyagi juttatást sem érzi mellékes szempontnak. Képes könnyedén beilleszkedni a csapatba és a szószólójává válni. Kompromisszumkészségének, mind mindig, most is nagy hasznát veszi.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Szeretne egy kicsit elvonulni a világ zajától és csak szemlélődni, végre kikapcsolódni. Ám nagyon jól, hogy erre a nullával egyenlő az esélye. Nemhogy pihenésre nem jut ideje, hanem még jóformán a szeretteire sem, mert annyi a teendője. Minden szervezőképességére szüksége van, ha be szeretné tartani a maga elé kitűzött szoros határidőt. Majd akkor pihen, ha végzett.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Egyedül kell megküzdenie a gondjaival, nem számíthat senkire, pedig rettentően szeretné valakivel megbeszélni őket. Szíve mélyén arra vágyik, hogy valakinek a vállára tehesse a lelke terhét. Nem tud mit tenni, kénytelen belátni, hogy a saját problémáit egyedül kell megoldania. Igyekszik megbirkózni velük, mert így legalább a problémamegoldó képessége fejlődik.

Bak (december 22.-január 20.)
Rendkívül szerencsésnek érzi magát, mert az utolsó pillanatban sikerül a problémáját megoldani, és ezzel elkerülni egy kellemetlen helyzetet. Bár mindent megtett azért, hogy ne találjanak hibát a munkájában, mégis porszem csúszik a gépezetbe. Ám olyan ügyesen szervezi a dolgait, hogy végül is elkészül, és senki sem tudja, hogy mennyire izgult.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Csak tiszta fejjel érdemes üzletet kötni, máskülönben előfordulhat, hogy rossz lóra tesz. Annak pedig anyagi veszteség lehet a vége. A szerelemben sem ártana a józanság, mert abba a kapcsolatba, amibe most éppen belesodródik, csak vesztes lehet. Mivel már se nem hall, se nem lát a boldogságtól, a szívét most nagyon könnyen ellophatják.

Halak február (február 20.-március 20.)
Nagyon jól teszi, hogy nem mondja ki, amit gondol, mert így elejét tudja venni egy véget nem érő vitatkozásnak. Természetesen legszívesebben minden sérelmét a társa fejéhez vágna, de akkor sem jutna előbbre egy lépést sem. Sőt csak még jobban elmérgesedne a helyzet, annak minden kellemetlen következményével. Így legalább megőrzi a látszatot és nyugalom van.