hirmagazin_2015-09-01_091917

Mérgező vegyszerekkel dolgozó gyerekmunkások gyártják az itt eladott cipők egy részét, úgyhogy nem mindegy, milyet vesztek!

Embertelen körülmények között dolgoznak a a fejlődő országok tímárműhelyeiben a munkások. A vegyszerek miatt halálos betegségek fenyegetik őket, ennek ellenére egy cipő árának csak a két százalékát kapják meg bérként. Európai szintű kampány indult az etikus cipőiparért, amelyben a szervezők azt kérik: válts cipőt.

hirmagazin_2015-09-01_092502

A világ összes cipőjének 87%-át most Ázsiában gyártják, a legnagyobb gyártó Kína, ahol csak 2014-ben közel 15 milliárd pár cipőt készítettek. Bangladesnek is az egyik legfőbb exportcikke a bőrcipő, az országban több mind 200 tímárműhely üzemel, ezek nagy része a sűrűn lakott Hazaribagh térségben található a Buriganga folyó partján. Ezekben a műhelyekben készültek a Change your shoes kampány szervezői által készített képek.

Az alábbi képen a 11 éves Rashel áll a festékes kádban, körülötte előkészített bőrök. Hazaribagh telepeinek lakói láztól, bőrbetegségektől, légzési problémáktól és hasmenéstől szenvednek, amikért a tímárműhelyeket okolják, mert azok szennyezik a levegőt, a vizet és a földet.

hirmagazin_2015-09-01_091917

A fentebb látható Chowdhury még 62 évesen is a tímárműhelyben dolgozik. A térségben élő mintegy húszezer munkásnak kemény élete van, nem sokan érik meg az 50 éves korukat.

A biztonsági és egészségügyi előírásokat jellemzően nem veszik figyelembe a cipőgyártók, ezért a munkások közül sokan szenvednek rákban, asztmában vagy meg is vakulnak.

A bőrgyártásban a legfontosabb ökológia és egészségügyi problémát a méreganyagok, főleg a króm használata jelenti. A világ cipőinek 85%-a króm felhasználásával készül. A króm rákot, asztmát, ekcémát, vakságot is okozhat, a gyártási folyamat során pedig a vizekbe is bekerülhet. Így ez a rendkívül mérgező anyag nem csak a műhelyekben dolgozókat veszélyezteti, de a fogyasztókat is mindenhol a világon. A kampány egyik célkitűzése, hogy az EU-ban egyértelműen jelöljék a króm felhasználásával készült cipőket.

Ezek a gyárak minden nap több ezer liter bűzös folyadékkal szennyezik a folyót. Az elmúlt 60 év alatt felbecsülhetetlen mennyiségű króm szulfid, ólom, halogéntartalmú szerves vegyület, mész, hidrogén-szulfid, kénsav, hangyasav, hipó, festékek és olaj ömlött a Buriganga folyóba.

Mindezek ellenére a bőripar Bangaldes egyik legjövedelmezőbb szektora, évente egy milliárd dollár értékben exportálnak, ezért nem sokat tettek az elmúlt években a szennyezés megakadályozására.

Rengeteg gyerek is dolgozik a tímárműhelyekben, akárcsak a 8 éves Belal (a következő képen). A termelési folyamatban bizonyos munkákat még most is kézzel végeznek, ahogy például a cipők felső részének varrását. Indiában például ezt jellemzően otthoni munkában végzik, ami nagyon kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat a szabályozatlan munkaerőpiacon.

hirmagazin_2015-09-01_091819

Egy megvásárolt cipő árának mindössze két százaléka jut a munkások bérére:

egy 120 eurós tornacipőből mindössze 2,5 eurót kap az, aki elkészíti.

A pénz legnagyobb része (26 euró) a márkacéghez és a kiskereskedőhöz (45 euró) jut.

15 európai és 3 ázsiai non-profit szervezet az Európai Fejlesztés Éve keretében Change your shoes néven kampányt indított az etikusabb cipőgyártásért. Azt szeretnék elérni, hogy nőjön a tímárműhelyekben dolgozók bére, és javuljanak az életkörülményeik. A 20 országban terjedő kampány célja, hogy felhívja az európai közvélemény figyelmét a cipőgyártáshoz kapcsolódó negatív jelenségekre, szeretnék, ha a vásárlók és márkacégek is tudatosabbá válnának.

Forrás: szeretlekmagyaroroszag; Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu