Az Európai Unió romló versenyképességének hazai hatásairól, a várható gazdasági növekedésről, a 2025-ös költségvetésről, a kínai hitelről, a budapesti Ecofin-ülésről, a lakossági állampapírokhoz való hozzáférés könnyítéséről, valamint az adórendszer átalakításáról is beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
213 milliárd forintos többlettel zárta a júliust az államháztartás. A kiadást fogták meg, vagy elkezdtek jönni végre az áfabevételek?
Hadd kezdjem egy kicsit messzebbről, hogy érthető legyen, mi is zajlik most a költségvetésben. A kormánynak van egy világos forgatókönyve: a Covid és a háborús időszak utáni helyreállítás részeként elkezdtük csökkenteni az államháztartás hiányát. Az a kitűzött célunk, hogy idén már 4,5 százalékra, a következő évben 3,7 százalékra, és 2026-ban pedig 2,9 százalékra csökkentsük az államháztartás hiányát. Ennek érdekében lépéseket kell tenni, mert ez magától nem fog bekövetkezni. Tegyük hozzá mindehhez azt is, hogy a költségvetésnek mindig alkalmazkodnia kell a gazdaság helyzetéhez, nem is tehet mást. Az elmúlt négy évünkben ezért a Covid-járvány, aztán az újraindítás költségei, majd a háború, a szankciós intézkedések hatása összességében azt eredményezte, hogy a magyar költségvetés hiánya most magasabb annál, mint amit szeretnénk. Ezt csökkenteni kell. Ha a 4,5 százalékról 2,9-re irányuló hiánypályát tartani akarjuk, akkor ehhez lépésekre van szükség. Ezért a kormány az elmúlt hónapokban döntéseket hozott, elsősorban abban a tekintetben, hogy csökkenti a beruházásokra szánt állami források keretösszegét 675 milliárd forinttal, másrészt pedig olyan döntéseket hoztunk, ami védelmi hozzájárulást kér a bizonyos ágazatok bizonyos szereplőitől, tehát a bevételi oldalt is meg tudtuk erősíteni. Összességében ennek a következménye az, hogy júliusban 213 milliárd forintnyi többlete lett a költségvetésnek. Ez, nyugodtan mondhatom, hogy példa nélküli, mert mióta ilyen mérések vannak, ez második alkalommal fordul elő. De ez egy jó hír, egy jó jel, én ennek örülök. Ez azt mutatja, hogy a költségvetés is tud rugalmasan alkalmazkodni a kormányzati célkitűzésekhez, tehát miközben segítjük a családok támogatását, az otthonteremtési programot, lakásépítéseket, rezsivédelmet és így tovább, ezenközben a költségvetés alkalmazkodóképessége megmaradt, és hogyha ilyen intézkedések vannak, ezek segítenek abban, hogy a hiánycélt könnyebben elérjük.
Végleges beruházáslemondásokról van szó, vagy tolásról van szó 2023-ról 2024-re, 2025-ről 2026-ra?
Hadd tegyem ehhez a kérdéshez hozzá, hogy azért még így is szép számmal marad olyan beruházás a költségvetésben, amelyet állami támogatásban részesítünk. Ez az összeg durván 2000 milliárd forint. Tehát ha valaki amiatt aggódna, hogy emiatt aztán egyetlenegy beruházás sem lesz Magyarországon, az téved. Egyrészt a beruházások döntő többsége magánszektorban történik, ami kisebb részben történik az állami szektorban, ott is 675 milliárd forinttal csökkentünk, átütemezünk elsősorban, tehát nem akarunk elhalasztani egyetlen egy korábban kijelölt beruházást sem, átütemezünk, de még mindig maradt 2000 milliárd forintnyi beruházás az állami szektorban.
718 milliárd volt az áfabevétel. Ez jóval magasabb, mint az egy évvel korábbi. Elkezdtünk fogyasztani, vagy ez még nem az? Mert mindenki közben azért aggódik, hogy ugyan nő a reáljövedelme a lakosságnak, de nem fogyaszt.
A kiskereskedelmi forgalom adatai azt mutatják, hogy megindult a fogyasztás növekedése, ez a jó hír. A semlegesebb hír viszont az, hogy ez lassabban történik annál, mint amire korábban bárki számított. Tehát a magyar lakosság teljesen racionálisan viselkedik. Én erről tavaly beszéltem több helyen is, megfogalmazva azt, hogy ha az infláció elkezd csökkenni, akkor a magyar lakosság a reálbérnövekedésnek köszönhetően először azt építi vissza, amit a legfontosabbnak tart, a tartalékait, a megtakarításait, azt a pénzt, amit esetleg fölhasznált a magasabb inflációs időszakban. 2022-2023 azért mégiscsak egy nagyon magas háborús szankciók okozta inflációs környezetben telt, az energiaárak robbanásszerű változását mindenki megérezte, még akkor is, hogyha a rezsivédelem egy jelentős mértékben tudta ezt a háztartások esetében semlegesíteni, de ezeket a tartalékokat az emberek nyilván költötték olyan típusú fogyasztásra, amit nem akartak vagy nem tudtak megspórolni, ezeket most visszaépítik. Tehát egy sokkal óvatosabb felfutása van a kiskereskedelmi forgalomnak, de itt is szeretnék megnyugtatni mindenkit, aki mondjuk cash-flow problémák miatt aggódik, hogy az adóbevételek folynak be, nincs semmilyen olyan típusú problémája az állami költségvetésnek, ami aggasztó lenne – még egyszer azzal kezdtük az interjút is, hogy júliusban többlete volt a kasszának.
Nagy Márton gazdasági miniszter mondta a cash-flow jellegű problémákat, de azzal a másik mondatrésszel egyben, hogy legalább nem strukturális problémája van a magyar államháztartásnak és a költségvetésnek. És amiről ön beszélt, hogy akkor el kell halasztani beruházásokat, és ezzel meg lehet oldani.
A cash-flow általában készpénzállományt jelent egy cégnél, bevételek, kiadások alakulása és a létrejövő készpénzállomány. Az állam esetében is ez így van. Mióta én pénzügyminiszter vagyok, nem is emlékszem ilyen magas készpénzállományra az államkasszában. Tehát nyilván mi is készülünk arra, hogy az év második felében azért nagyobb kifizetéseink lehetnek. Az államnak, a költségvetésnek, a Pénzügyminisztériumnak van egy heti és egy havi cash flow lebontása, hogy pontosan milyen kiadásaink lesznek, mennyi készpénzt kell ehhez a kincstár számára rendelkezésre bocsátani, de szeretnék megnyugtatni mindenkit, teljesen rendben van az állam pénzügyi gazdálkodása. A józan eszünket nem vesztettük el, a forgatókönyvek rendelkezésünkre állnak. Meg merem kockáztatni, hogy ha összeadom azokat a bér- és nyugdíjjellegű kifizetéseket, amik még ebben az évben várnak ránk, akkor ha egy fillér adóbevétel nem folyna be a költségvetésbe idén, vagyis a következő négy hónapban, ami azért kizárt, még akkor is ezeket a kötelezettségeinket, tehát a bér- és nyugdíjkifizetéseket, a szociális támogatások kifizetését minden gond nélkül meg tudnánk tenni. Ennél tehát sokkal kedvezőbb a helyzet. Én azt gondolom, hogy a költségvetésben hozott intézkedések, kormányzati döntések azért nagymértékben segítenek abban, hogy a tavalyi év hiányát csökkenteni tudjuk, és idén már 4,5 százalék legyen ez a hiány.
Az államháztartási bevételek befolyásának ritmusa inkább az év végén emelkedik meg? Vagy ez mennyire van vonalszerűen leírva?
Ez nagyjából vonalszerűen történik, persze ebben is van egy hullámzás, szezonális hatások vannak. A nyári turisztikai szezon azért hoz olyan speciális többletbevételeket, amelyek más időszakban nem szoktak jelentkezni. Ennek van egy bevételi ütemezése. Minden hónapban az áfa, a jövedéki adóbefizetések megfizetése adott napokon jelentős területbevételt jelent. A kiadások szerkezete más, ott az év elején mindig – ahogy szokták mondani szaknyelven – fejnehéz kifizetési időszak van, tehát a január-februári hónapokban többet fizetünk ki annál, mint amennyi bevétele befolyik az államnak. Ezért van az mindig, hogy az év elején a hiány mértéke nagyobb, és aztán ez elkezd kisimulni az év többi részében. Itt is arra lehet számítani, hogy az év végén még a beérkező teljesítésre váró szerződések, pályázati kifizetések és más egyebek miatt lesz majd megnövekedett kifizetésünk, de egyébként a rendelkezésünkre álló készpénzmennyiség és a bevételek ezeket kényelmesen fogják finanszírozni.
A hatályos költségvetés módosításra szorul vagy szorulhat ősszel, vagy nem?
Úgy érzem, hogy nem szükséges ezt módosítani, a kormány a legfontosabb célokat kitűzte. Nekünk sokkal inkább azzal kell már foglalkozni, hogy a 2025-ös költségvetés előkészítése hogyan történjen meg. Ez a Pénzügyminisztériumra és a többi tárcára is egy plusz munkaterhet fog róni. Nem gondolom, hogy a 2024-es költségvetéssel érdemben foglalkozni kell. Látjuk a folyamatokat, a kormány rendelkezik azokkal a belső átcsoportosítási lehetőségekkel, amelyek a jogszabályoknak megfelelően és egyébként a pénzügyi lehetőségnek megfelelően is biztosítják a finanszírozást.
Amikor egy átlagember, mondjuk egy rosszul sikerült vasúti hétvégén, azt látja, hogy irdatlan mennyiségű költségre volna igény – ez egy költségvetésben szemmel látható tétel, vagy ez benne van az adott társaság működési költségeiben?
Természetesen minden olyan költség, amit nem látunk előre, ami időnként ilyen vis maior természeti vagy egyéb technológiai csapás következményeként következik be, az fáj a büdzsének, de ezek egyébként nem azok a nagyságrendek, amelyek miatt bárkinek is aggódnia kellene.
Jövő évi költségvetés elkészítése hol tart ilyenkor augusztus végén?
A jövő évi költségvetés benyújtásával kapcsolatban a kormány meghozta a szükséges döntést, a 2025-ös költségvetés benyújtására novemberben kerül sor. Nagymértékben befolyásolja a mozgásterünket és a lehetőségeinket az, hogy a szomszédunkban dúló háború az milyen fordulatot fog venni. Eszkaláció történik, kiterjedtebb lesz, még nagyobb energiákat és erőforrásokat köt le, nemcsak ott, hanem az érintett térség országai között is, vagy pedig esetleg egy konszolidáció és egy béke irányába mozdul el a helyzet? Ez egyáltalán nem mindegy.
A mi költségvetésünkben hol kell jelentkeznie annak, hogyha Ukrajnában eszkalálódik a helyzet? Védelmi kiadás, az könnyen belátható, de mi más még?
Védelmi kiadások, a honvédelemre fordított költségeknek az összegei, és áttéteken keresztül pedig egy olyan egyszerű tétel, mint az energiaköltség – ami azért jelentősen hat a háztartások és az állam kiadásaira is – is megérzi azt, hogy a világpiacon mi történik. Gondoljunk bele abba, hogy mind az ukrán-orosz háború, mind a gázai konfliktus az elmúlt hónapokban az első számú problémája volt az elemzőknek, amikor arról beszéltek, hogy mi várható a következő egy-két esztendőben. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy azok a döntéshozók, akiknek érdemi lehetőségük van befolyásolni ezeket a válsághelyzeteket, milyen döntéseket fognak hozni. A költségvetés előkészítésének most egy technikai szakasza zajlik, fölmérjük azokat a fix kiadásokat, amelyeket mindenképpen 2025-ben finanszírozni kell. Ez meg szokott történni más esetekben, akkor is, amikor tavaszi költségvetést nyújtunk be, itt is erre van most szükség. És egyébként vannak azok a mozgó tételek, amelyek akkor tudnak majd fixekké vagy tervezhetővé válni, amikor megtörténik az amerikai elnökválasztás.
Egy háborús költségvetésben, ha nem lesz béke Ukrajnában, akkor nagyjából ugyanazokkal a pályákkal kell számolni, mint ami a mostani költségvetésben van, ha meg béke lesz, akkor pedig egy jóval kedvezőbb, fellélegzettebb helyzetben mindenki más költségvetésre készüljön? Van A és B terv?
Szabadulhatnak föl olyan források, ha a béke irányába lesznek lépések, amelyeket most lekötött forrásokként tartunk nyilván. Itt nem csak arra gondolok, hogy mennyit költünk védelemre, honvédelemre, mennyit költünk az Ukrajnából érkező menekültek ellátására és így tovább, hanem arra is gondolok, hogy egy ilyen helyzetben nyilván az ember mindig nagyobb tartalékkal tervez, mint hogyha nincs egy háborús eszkaláció lehetősége.
Mert nem tudja, hogy mi lesz máshol.
Így van. Néha a hírekből átjön, már-már azt érzi az ember, hogy mondjuk a balti államok vagy Lengyelország, vagy akár a komplett NATO is ott lehet majd az ukrán frontvonalon. Ez egy olyan kockázat, amire nyilván nagyobb tartalékkal kell számolni. És van az a helyzet, amikor azt tapasztalhatnánk meg, hogy a béke irányába komolyabb lépések történnek, ebben az esetben pedig mondjuk tartalékot kisebb arányban kell képezni. Ezek olyan mozgó tételek, amik ha fölszabadulnak, akkor lakásépítésre, rezsivédelemre, energiaár-kompenzációra és energetikai beruházásokra jóval könnyebben lehetne fordítani.
Na de mondjuk ha béke lesz, akkor energiaár-kompenzációra is valószínűleg kevesebbet kell majd költeni.
Valószínűleg igen. Most az energiapiacon azt látjuk, hogy idegesség, feszültség van inkább. Az olajárak az elmúlt hónapokban inkább fölfelé mozogtak. Lehet, hogyha rendeződne vagy a rendeződés irányába lenne lépés a szomszéd országban, akkor ezek az árak is lejjebb tudnak kerülni.
Milyen kamatpályával számolnak a következő költségvetésben?
Ennek a legnagyobb tudója a monetáris politika és a jegybank, a Monetáris Tanács, ezt ők majd eldöntik. Mi azzal számolunk, hogy ha kisebb mértékű az infláció – idén számolunk egy olyan 3,7 százalékos éves átlagos inflációval, és jövőre már egy 3,2 százalékos inflációval –, akkor ezekhez az inflációs pályákhoz egy jóval moderáltabb kamatpálya tartozhat. Most egyelőre ennyit tudok mondani. Természetesen árgus szemekkel figyeljük, hogy a mostani augusztusi kamatnemdöntő ülés után szeptemberben és a következő hónapokban milyen döntést hoz majd a Monetáris tanács.
Mi számít egy moderáltabb kamatpályának? Amikor mondjuk egy piaci vállalkozó képes már a piacról is fölvenni hitelt, mondjuk 6 vagy 5 százalék alá beesik, az már egy jó szint?
Ágazata válogatja, én nem tudok erre jó választ adni. És azt is kalkulálni kell, hogy a magyar gazdaság szereplői közül nagyon sokan már nem Magyarországon vesznek föl hitelt, hanem máshol. Egy külföldi cégnek lehetősége van, de egy magyar cégnek is egyébként arra, hogy a kamatmarzsokat elemezze. Sok fog múlni azon szerintem, hogy az ősz folyamán az Európai Központi Bank és a FED milyen kamatdöntő lépéseket tesz. Nem akarom nagyon elvinni az időt, de ez a Jackson Hole-i találkozó azért mégiscsak abból a szempontból biztató volt, hogy az amerikai FED elnöke egy kamatcsökkentési pályát vázolt föl. Ha pedig ott elkezd csökkenni a kamat, akkor esélyünk van arra, hogy Európában is a kamatok nagyobb arányban mozdulhatnak el, vagy a feltörekvő országok piacai nagyobb arányban mozdulhatnak el a csökkenés felé. Most abban a nehéz helyzetben vagyunk, hogyha az amerikai FED egy 5,2-5,5 közötti kamatszinten van dollárban, akkor nekünk ehhez többletfelárat kell fizetnünk, hogy az amerikai állampapír helyett vonzóbb legyen a magyar állampapír. Természetesen itt is van az elmúlt hónapokban egy csökkenés, most jóval kedvezőbbek már a kamathozam-környezetek, mint korábban, de hogyha Amerikában elkezd ez a csökkenés megindulni, és ezt követi az Európai Központi Bank is, ami az elmúlt években megtörtént, akkor itt is van remény arra, hogy a kamatpálya szerényebb legyen, mint most.
Milyen forint-euró árfolyammal számolnak a következő költségvetésben, ha már számolnak vele?
Erre is novemberben tudok majd pontos választ adni. 391 forintos euróárfolyammal számoltunk az idén, nagyjából ekörül alakult eddig az árfolyam átlagosan. Ez, még egyszer mondom, attól függ, hogy a szomszédunkban zajló háború, a különböző kamatdöntések, és más körülmények a következő két hónapban merrefelé mozdulnak el.
Magyarország eurózóna-csatlakozásához van most céldátum, vagy a folyamatos haladás a cél?
Nincsen céldátum. Többször elmondta a kormány, hogy alapvetően abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős gazdaság jöjjön létre. Az elmúlt időszakban ezért tettünk olyan döntéseket, hoztunk olyan lépéseket, amelyek a magyar gazdaság teljesítményét jelentősen megnövelték. A magyar gazdaság, hogyha a 2010-es helyzettel hasonlítom össze, akkor megduplázta a teljesítményét. Ebből kifolyólag azt kell mondanom, hogy ez a legfontosabb cél. Többször elmondtuk azt is, hogy az a fajta csodavárás, ami az euróhoz köthető, teljesen indokolatlan. Nézzük meg Csehország esetét, és nézzük meg Szlovákia esetét. Az euróval rendelkező Szlovákia az elmúlt években lemaradt a térségi régiós versenyfutásban, ellentétben Csehországgal, amely továbbra is jól teljesít, pedig horribile dictu saját nemzeti valutája van. Ebből a szempontból az a legfontosabb, hogy az euró bevezetésének a lehetőségéhez szükséges feltételeket teljesítsük, mert ezek önmagukban is olyan feltételek, amiket érdemes elérni. Kisebb államadósság, kisebb államháztartási hiány, egy szerényebb kamatszint, ami lehetővé teszi azt, hogy fogyasztási, beruházási, vállalkozói hitelek tudjanak rendelkezésre állni. Azt gondolom, hogy ezek a legfontosabb dolgok. Ha ennek következtében a kormány abba a helyzetbe kerül majd, hogy reálisan mérlegelni tudja az euró bevezetésének a szükségességét, akkor erről a kormány dönt.
Az nem egy valós veszély Magyarországon, hogy az euró akár saját magát is be tudja vezetni, hogyha sokan kezdenek el egymás között euróban elszámolni? Vannak ilyen országok, Szerbia például, ahol nem nagyon hazai pénzben számolnak el.
Azért Szerbiában is többé-kevésbé a hazai valutát használják, de mondjuk, ha Montenegrót mondta volna, Montenegró valóban egy más stratégiát követett. Mi úgy érezzük, hogy egyelőre nincs döntéskényszer a kormány részéről. A forint egy stabil árfolyamsávban mozog. Ez az árfolyamsáv lehetővé teszi azt, hogy exportoldalról is egy kedvező helyzet legyen, ugyanakkor mégis aki mondjuk turisztikai szempontból akar átváltani valutát, annak is a rendelkezésre áll ez a lehetőség. Azt gondolom, hogy ez egy másodlagos kérdés. Sokkal fontosabb az, hogy a gazdaság teljesítőképessége, versenyképessége hogyan alakul a következő időszakban, és ez önmagában hozhatja el azt, hogy egy reális kérdésfeltevéssé tegyük az euró bevezetését vagy be nem vezetését.
Mi mutatja meg Magyarországon a versenyképességet, és kihez képest kell versenyképesnek lenni, és az országon belül melyik termelőegységnek, az Audinak vagy a hozzá beszállító kisvállalkozónak, vagy nekem, mint kis- és középvállalkozónak, kinek?
Ennek vannak azért egzakt mérőszámai. Egy ilyen mérőszám például a működőtőke-vonzó képesség. Ugye abba az országba nem szívesen fektetek be, ami úgymond nem versenyképes, mert szeretném, hogyha hosszú távon az oda bevitt pénzem profitot hozna. Magyarország a tavalyi évben 13 milliárd euró működő tőkét vonzott. Térségi rekorderek vagyunk itt a népességarányos lakosságarányos számításokban. Tehát szerintem ez egy jó jel arra vonatkozóan, hogy a külföldi befektetők érdemesnek látják arra a gazdaságot, hogy ide fektessenek be. A másik ilyen mérőszám az exportteljesítményünk, a tavalyi szintén egy rekordév volt. Lehetett volna jobb is, a járműipar azért most nem a szebbik arcát mutatja. Ebben is Magyarország egy térségi vezető szerepet tölt be, hiszen hogyha népességarányosan a világ országainak összevetésében az országok között a 94.-ek vagyunk, az exportteljesítményt tekintve pedig a 34.-ek, akkor itt valamit jól csinálunk. És az export szerencsére, köszönhetően az itt működő vállalkozásoknak, a magyar cégeknek is, jól teljesített a tavalyi évben. Tehát a versenyképességünk lehetne nyilván jobb, és azon dolgozunk, hogy ez jobb legyen, ugyanakkor nincs okunk a panaszra, mert a korábbi évekhez képest jelentős változások történtek. A kérdés az szerintem hosszú távon, hogy abban a nagyobb szövetségben, amiben vagyunk, ez az Európai Uniót jelenti, vajon a versenyképesség megkapja-e a neki kijáró figyelmet. Most ebből a szempontból sajnos nincs túlzottan jó hírem, hiszen ha már a német szaksajtó is arról ír, hogy fantáziátlan, túlterhelt, azaz agyonszabályozott az európai uniós versenyképesség, és lemaradóban van az amerikaiaktól és a kínaitól. Mivel mi is ennek a közösségnek vagyunk a tagja, ez egy rossz hír Magyarország számára, mert nem szeretünk olyan csapatban játszani, amelyik a futottak még között van.
De Magyarország a soros elnök. Készül a versenyképességi paktum.
Így van. Vannak azért biztató jelek, hogy ez a gondolat, ami a magyar gazdaságpolitika részéről már évek óta jelen van, az egyre inkább gyökeret ereszt az Európai Unió és a brüsszeli döntéshozók között is. Tehát igen, a Letta-jelentés és a Draghi-jelentés is arra próbál fókuszálni, hogy versenyképességben erősödjünk meg. Tőkepiacok, a túlszabályozottságnak a leépítése, a bürokrácia csökkentése, a közös egységes piac különböző akadályainak a lebontása szerepel ezekben a jelentésekben. Tehát most pont jó időszakban vagyunk európai uniós elnökök, mert lehetőségünk van arra, hogy a témaválasztással befolyásoljuk azt, hogy miről esik több szó az Európai Unióban, és úgy látom, hogy partnerek ebben az Európai Unió vezetői is, nagyobb részt azért a nemzetállamok érintett gazdasági és pénzügyminiszterei, jegybankelnökei, hiszen most a soros Ecofin-ülésen is az egyik fő témánk az lesz, hogy hogyan lehet a versenyképességen keresztül javítani az államok pénzügyi gazdálkodását, milyen szerepe van ebben például a demográfiai tendenciáknak, az államadósság-kezelésnek. Tehát a versenyképesség alatt azért ne csak azt értsük, hogy milyen áron tudunk a piacokra vinni terméket vagy szolgáltatást, hanem sajnos az is hozzátartozik, hogy a demográfiai tendenciáink, a megtakarításoknak az elhelyezése Európán belül hogyan, milyen módon történik.
Ecofin-ülés végül is hol lesz? Mert a sajtóban kering, hogy ez nem is Budapesten lesz a soros elnök székhelyén, hanem valahol máshol. Hol lesz?
Valahogy a rémhírek mindig gyorsabban terjednek, mint a jó hírek, ez az évtizedes tapasztalatom. Itt is egy külföldi portál földobta ezt a kérdést, és a magyar sajtó egy része ezt félreértve már arról vizionál, hogy nem is lesz Budapesten Ecofin-ülés. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, aki esetleg emiatt aggódott, hogy lesz. Itt válasszuk el egymástól a dolgokat. Ez a külföldi portál arról írt, hogy a Eurogroup, tehát az euróval fizető országok pénzügyminisztereinek a találkozója esetleg elmaradhat Budapesten. Ez nem az Ecofin-ülés, mert ott a 27 pénzügyminiszter és a 27 tagország jegybankelnöke vesz részt. Az mindenképpen megtörténik, mert azt mi szervezzük, és az a határozott szándékunk, hogy ezt megtartjuk szeptember 12-13-án. Ettől külön kell választani a Eurogroup, tehát az eurózónás országok minisztereinek a találkozóját. Ezt volt pénzügyminiszter ír kollégám vezeti, az ő szíve joga, hogy ezt összehívja-e vagy sem. Ha ő úgy gondolja, összehívhatja, ha úgyis itt van Budapesten egy csomó miniszter kolléga, akkor lehet egy ilyen ülés. Ha ő úgy gondolja, hogy ez most nem indokolt, mert nincs olyan téma, vagy a múlt hónapban alaposan átbeszéltek egy másik kérdést, akkor ezt nem hívja össze. De ez legyen az ő dolga.
A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai pénzintézetektől, idén tavasszal, április 19-én ezt le is hívták. Ez a költségvetést stabilizálja, vagy el kell költeni a hitelfelvételi célokra, infrastruktúra-építésre, vagy mind a kettőre jó?
Hitelt általában az állam három esetben szokott fölvenni. Az egyik, amikor mondjuk törleszteni kell valamit, és éppen ne lenne annyi pénze az áramnak, akkor ezt a törlesztést végrehajtjuk, és a hitelt egyébként lezárjuk. A másik, amikor megújítunk egy korábban fölvett hitelt, akkor az a hitel tovább fut egy másik új hitelszerződés keretében, és aztán majd valamikor a lejáratkor törlesztjük. A harmadik eset elméletileg, amikor valamilyen új projekthez, új beruházáshoz vagy új fejlesztéshez veszünk föl hitelt. Namost a kínai hitelügyben annyira oknyomozni nem kellett, mert mi hoztuk nyilvánosságra. Az Államadósság Kezelő Központ rendszeresen negyedévente publikálja, hogy milyen kötvény- vagy adósságkibocsátás történt. Ezt megtettük, innen volt a beszerzési forrás. Ezt a kínai hitelt egy energiahatékonysági beruházás érdekében vesszük föl. Furcsa módon az Európai Unió szűri azokat a lehetséges támogatási formákat, amiket ilyen célra használhatunk föl. Nekünk ez egy fontos kérdés. Az ukrán-orosz háborúban kiderült, hogy az energiasérülékenységünk, energiakitettségünk nagy, tehát ilyen típusú fejlesztéseket meg akarunk valósítani, ehhez pedig pénz kell. És erre vettük föl ezt a hitelt. Itt azért tegyünk egy fontos megjegyzést. Ez a hitelnagyság, amire giga, mega és nem is tudom, milyen jelzők akaszkodtak rá, ez a GDP-állománynak a 0,5 százalékát sem éri el. Ellentétben azzal a hitellel, amit még az előző kormányok vettek föl IMF-hitelként, ami akkoriban több mint 18 százalékát tette ki a GDP-nek. Tehát a giga-mega szavakat szerintem tartogassuk inkább más tevékenységre. Ez egy olyan apró, napi szintű tevékenysége volt az államnak, amit persze észre lehet venni, de azért ez nem az a nagyságrend, amire akár külföldön, akár belföldön a szakemberek fölkapják a fejüket.
De a méret a lényeg egy hitelnél, vagy a kamatszint, meg a törlesztési futamidő.
– Szerintem mindegyik számít. De most őszintén mondom, a kínai hitelnél nemcsak az volt a fontos, hogy pénzhez jussunk – persze az is jó, mert el tudjuk költeni egy fejlesztésre, ami reméljük, az országnak majd hosszú távon többet fog hozni, mint amibe ez a hitel került – hanem alapvetően az is, hogy a 2010-et megelőző időszakban a magyar adósságkezelés, azt kell mondanom, nagyon szűklátókörű vagy csőlátású volt. Elsősorban külföldi devizahitelekre, az angolszász piacokra koncentrált. Határozott célom volt az, hogy ezeket a kockázatokat csökkentsük, hiszen az ember ha egy szereplőtől függ, akkor ha ez a szereplő valami miatt zavart szenved el vagy valami miatt leáll, akkor bajba kerülhet. Az elmúlt években egyrészt csökkentettük a devizakitettségünket. Ez a devizahitel-arány 53 százaléka volt a teljes adósságszolgálatnak 2010-ben. Most 30 százalék alatt van, 28-29 százalék környékén jár az arány. Jelentősen csökkentettük. A másik, amit csökkenteni tudtunk, a külföldiek felé való kitettségünk. Az elmúlt években ez jóval 50 százalék fölött volt. Most elértük azt, hogy körülbelül most már az adósságnak nagyjából az egynegyedét finanszírozzák külföldiek, ez is csökkenti a kockázatot. A harmadik dolog, amit megtettünk, hogy korábban a magyar lakosság csak 3 százalékát finanszírozta az adósságnak, most több mint 20 százalékát finanszírozza. Magyarán az a kamatbevétel, ami képződik ezen az adósságon, az a magyar lakosságot gyarapítja, nem hedge fundokat, nem különböző kockázati vagy befektetési tőkealapokat. Tehát szerintem jó irányba megy a magyar adósságkezelés. Egyébként nem is véletlen, hogy több díjat kapott az elmúlt években a szakmai sajtótól, a szakmai intézményektől ez a fajta adósságkezelés. Visszatérve: aki az elmúlt években figyelte a magyar adósságkezelés területét, azt láthatta, hogy Magyarország megjelent az ázsiai piacokon is. Kínában különböző úgynevezett offshore és onshore piacokon jelentünk meg. Nem nagy összegekkel. Alapvetően az érdekelt bennünket, hogy ezek a piacok mennyire likvidek, milyen hozamokat lehet elérni, és hogy mik azok az a technikai, jogi lehetőségek vagy keretszabályok, amiken keresztül mi meg tudunk ott jelenni.
Be akarták járatni, be akarták lakni ezeket a piacokat?
Természetesen. A kínai kapcsolat ezért fontos számunkra. Az elmúlt években például mi voltunk az, aki először Kínában úgynevezett zöld hiteleket bocsátott ki. Ezek a zöld hitelek olyan zöld átállási programokat finanszíroznak Magyarországon, amelyek szerintem fontosak az ország hosszú távú fenntartható növekedése szempontjából. De ilyen volt az a hitel is, amit az ázsiai Infrastrukturális és Fejlesztési Banktól vettünk föl 160 millió euró értékben, amiből kórházi berendezéseket, beszerzéseket, kórházi megújítást finanszíroztunk. Nagyon sikeres programja lett mind a banknak, mind pedig a magyar egészségügynek, mert ezekre szüksége van az országnak, és nem feltétlen kell mindig ehhez akár a hazai piacon, akár az angolszász piacokon, Amerikában vagy máshol megjelenni. Tehát azt gondolom, ezek fontosak. Ilyen volt tehát ez a kínai hitelnyitás is, ilyen volt és most ősszel megint lesz lehetőségünk a nyári roadshow után Japánba visszamenni egy szamurájkötvény-kibocsátással, de ilyen volt a katari hitelfelvétel is, arab országokkal is kell kiépíteni kapcsolatot. Magyarországnak az az elemi érdeke, hogy amíg az adósságot valamilyen módon finanszírozni kell, kezelni kell, addig ezek a kapcsolatok több irányúak legyenek, és a devizakötvény hagyományos euró- vagy dollárpiacai mellett más piacokat is behozzunk.
A kamatszintet és a törlesztési ütemezést már oknyomozni kell, vagy az eleve nem nyilvános?
Ott a következő a helyzet. Amikor ez a hitelszerződés megkötésre került, akkor mi azt mondtuk, hogy nekünk van erre egy formulánk, mindent szeretünk nyilvánosságra hozni, mert szerintem a transzparencia az adósságkezelésben is egy nagyon fontos szempont. A kínai fél ragaszkodott ahhoz, hogy a hitelszerződés bizonyos elemei titoktartási kötelezettséggel legyenek ellátva. Mi már augusztus elején, amikor ez a vita kibontakozott, újra jeleztük a bankok – mert ez egy bankcsoport, három bank konzorciumát jelenti – ügynöke felé, hogy mi itt problémát látunk, jó lenne, hogyha ezt a részt módosítanánk, mert úgy gondoljuk, hogy semmi titkolnivaló ebben nincs. Ez egy olyan szokásos piaci áron történt, amiben én nem látok semmi problémát. Akkor az az ügynök, aki képviseli ezt a konzorciumot, azt mondta, hogy ehhez a kínai fél, az ő partnerei nem járulnak hozzá. Jó, a vita ment tovább. Én most kezdeményeztem hivatalosan is ennél a konzorciumnál már, tehát nem az ügynökénél, hogy a szerződésnek ezeket a részeit is hozzuk nyilvánosságra. Az adott felkérés elment a kínai partnerek felé, várjuk a válaszukat. Azt kell mondanom, hogy én semmilyen olyan részt nem látok ebben a szerződésben, amit ne lehetne publikálni. Köt bennünket azért ez a szerződés, be akarjuk ezt tartani. A kínai partner nyilván elvár tőlünk egy adott szerződési fegyelmet, korrektséget. Amint megjön a válasz, és remélem, pozitív lesz abban az értelemben, hogy ezt nyilvánosságra hozhatjuk, publikálni fogjuk ezeket az adatokat is.
Az, hogy milyen infrastrukturális beruházásra költik, az a költségvetésből derül majd ki, vagy már most megvan?
Az energiatárca projektjei között ott vannak azok a fejlesztések, amire ezt a pénzt költeni fogjuk.
A devizaadósság arányát az Államadósság Kezelő Központ nagyon komolyan veszi. A 30 százalék, az egy szigorú határ. Miért pont 30?
Vannak ilyen szimbolikus határvonalak. Évente kétszer van olyan úgynevezett hitelminősítői kör, amikor a három legfontosabb hitelminősítő Magyarországra érkezik, és akkor két héten keresztül kérdezz-felelek van. Nyilván Magyarország ebből a szempontból, hasonlóan más országokhoz, a hitelminősítői véleményezést fontosnak tekinti, és ilyenkor föltesznek nekünk olyan kérdéseket, amelyekre válaszolni kell. A lényeg, hogy ezek a hitelminősítők már a tavaszi hitelminősítéskor is megkérdezték azt, hogy nagyjából mi lesz az a devizaarány, ami az államadósságot jellemzi. Mi azt mondtuk, hogy a 30 százalék körüli arányt gondoljuk, és itt több hitelminősítő is jelezte, hogy ők úgy érzik, hogyha az elmúlt években sikeresen csökkentettük ezt a devizakitettséget, devizaarányt, akkor most nem kellene egy bizonyos szint fölé menni. Igyekszünk nem fölé menni, nem is akarunk, nyilván az adósságszint teljes egészének a csökkentése az egy kormányzati feladat. Tehát ebből ez a 30 százalékos szám a szaksajtóban, vagy inkább a hitelminősítői értékelésekben köszönt vissza. Én azért látok jó néhány olyan országot, ahol ez jóval fölötte van a 30 százaléknak, és a hitelminősítők mégsem esnek kétségbe. Ősszel, szeptember-október-novemberben újra lesz egy ilyen hitelminősítői kör, nyilván erről a kérdésről beszélni fogunk. De visszatérve itt a cash-flow ügyre is, azt tudom mondani, hogy ebben az évben már semmiféle devizakötvény-kibocsátással nem akarunk kimenni a piacra, tehát egyelőre nem látok olyan veszélyt, hogy ez a 30 százalék módosulna.
A lakossági állampapírok kibocsátásánál mi a magyar állam megfontolása, politikája? Ezeknek a kamatszintje folyamatosan csökken most.
A mi megfontolásunk az, hogy minden vásárlója járjon jól, hogyha már egy ilyen finanszírozás van. Tehát aki állampapírt vesz, az érezze úgy, hogy az a megtakarítási forma, amibe a pénzét teszi, az neki biztonságot, stabilitást, kiszámíthatóságot jelent. Mindig elmondom, hogy ebben a kategóriában az állampapírok verhetetlenek, hiszen a kincstári számlán nincs költség, ezek adómentesek, és a magyar állam több mint ezer éves garanciája áll a papírok mögött.
És iszonyú kamatot fizet ki a magyar állam.
Ebben már vitakérdés van a lakosság, a fogyasztók és az Államadósság Kezelő Központ között, mert azért most lássuk magunkat a másik oldalon is. Nekünk az az érdekünk, hogy az a kamatköltség, amit erre kifizetünk, az egyre kisebb legyen. Ezt mondjuk meg őszintén. Én azt szeretném, hogyha az adófizetőknek minél kevesebb pénzébe kerülne az adósságszolgálat. Persze, hogyha valakinek állampapírja van, meg azt szeretné, mint magánszemély, hogy ez rendes tisztességes kamatot hozzon neki.
Ráadásul mind a kettő adófizető.
E között kell a megfelelő egyensúlyt megtalálni, így van. Azt szeretnénk, hogyha pont azt a piaci kamatszintet lőnénk be mindig, amin még a papírokat el lehet adni, amin az emberek úgy érzik, hogy ez jó nekik, ugyanakkor még nem kerül sokba az államnak. Tehát ezt a piaci szintet kell belőni. Az elmúlt években szerencsére ezt sikerült eltalálni, és aki figyeli egyébként az állampapírok kamatát, hozamát az láthatja, hogy az infláció hál’ Istennek szerencsés csökkenésével – vagy az infláció leküzdésével, hiszen ebben azért komoly kormánydöntések voltak –, együtt járt az, hogy az állampapírok kamatai is csökkentek.
Van kívánatos aránya az állampapírok lakossági meg intézményi vásárlása közötti aránynak?
Nincs ilyen számunk. Most azért azt tudom mondani, hogy a magyar államadósságot most nagyjából 20 százalékban finanszírozza a magyar lakosság, 50 százalékban finanszírozza a forintpiacon a hazai intézményrendszer, és a fennmaradó 30 százalékban finanszírozza nagyjából a külföld, tehát a deviza. Szerintem ez egy egészséges arány. Természetesen abban vagyunk érdekeltek, hogy minél stabilabban tudjunk – hasonlóan egyébként a japánokhoz vagy az olaszokhoz – a lakosságra, a hazai belföldi piacra támaszkodni. A japán államadósság 200 százaléka fölött van a GDP-nek, mégsem esik kétségbe senki, mert a japán piacok alapvetően ezt finanszírozzák. Olaszországban is 150 százalék a GDP-arányos államadósság, tehát ezek azért stabilitást adnak minden gazdaságnak. Ezért az a határozott célunk még, hogy a lakossági fejlesztésekbe invesztálni fogunk. Tehát szeretnénk, hogyha még egyszerűbb és még könnyebb lenne mindenki számára az állampapírok megvásárlása. Ma is egyébként egy applikáción keresztül két percen belül bárki tud ilyen papírt vásárolni.
Tehát egyszerűsíteni, de nem jobban fizetővé akarják tenni, merthogy az többe kerülne. Tehát inkább kiszélesítené a hozzájutás lehetőségét?
Így van, a választás lehetőségét szeretnénk minél inkább kiszélesíteni. Aki egyébként a kormánydöntéseket figyelte az elmúlt hónapokban, láthatta, hogy törekszünk arra is, hogy az intézményi oldal is a forintpiac meghatározó szereplője maradjon. Ezért vannak már olyan szabályok, amelyek mondjuk kötelezővé teszik bizonyos befektetési alapok számára azt, hogy a portfolión belül állampapírokat is tartsanak.
Milyen gazdasági növekedéssel számol a Pénzügyminisztérium jövőre? Mert a piacon egymástól jelentős számban eltérő becslések vannak, akár 2 százalék is lehet a legalsó meg a legfölső várakozási középgazdaságra?
A Pénzügyminisztérium is mindig elemzi a makrogazdasági helyzetet, és hogy milyen adatok érkeznek be. Itt az óvatosság teljes egészében indokolt, hiszen ebben az évben is már egy korábbi, tavaszi forgatókönyvben azzal számoltunk, hogy olyan 2-2,5 százalék körül lehet a gazdasági növekedés. Jól látható, hogy az ipar, a feldolgozóipar, az építőipar sokkal lassabban áll talpra, mint ahogy azt gondoltuk. A beruházási adatok a második negyedévben sem alakultak úgy, hogy kitörő optimizmusra adnának okot. Egy óvatos visszafogottság indokolt. Háború van, háborús helyzet van, háborús körülmények vannak, egy nagyon bizonytalan nemzetközi környezet, ami kihat a magyar gazdaság nagyon sok szereplőjére az exportkitettség miatt. Tehát azt gondolom, hogy itt érdemes visszafogottnak lenni. Ezért mondjuk azt, hogy az elmúlt hónapokban napvilágra került ágazati adatok alapján – bár kétségkívül nagyon jó a munkaerőpiac helyzete, nagyon magas a foglalkoztatottság, az is kétségtelen tény, hogy az infláció drasztikusan csökkent, leküzdöttük az inflációt, és ez megnyitja a teret a kamatcsökkentésnek – még egy visszafogottság mindenképpen indokolt. Most úgy számolunk, hogy 2024-ben 1,7-2 százalék közötti növekedés fog megvalósulni, a következő évben pedig egy 3,2-3,5 százalék közötti növekedés lesz szerintem várható. Ami a jó hír, hogy ezzel azért Magyarország, az Európai Unió – nemzetközi kitekintést adok – országai között a vezetők közé fog tartozni. Már most is egyébként az elmúlt két negyedéves növekedés – 1,7 százalék volt az első negyedévben, 1,3 volt a másodikban – azért olyan mértékű, ami az első harmadát jelenti az uniós mezőnynek, fölötte vagyunk az átlagnak. Azt kell mondanom, hogy a járvány utáni visszaépülésben is, miközben az unió átlaga valahol 4,5 százaléka körül van a 2019-es kibocsátásnak, mi jóval 5 százalék fölött vagyunk, tehát gyorsabban tudtunk regenerálódni. Mindez azt mutatja, hogy egy egészséges szerkezete van a magyar gazdaságnak.
De hogyha a lakosság elhiszi, hogy tényleg akkora az infláció, amit mindenki mond, hogy mekkora, elmúlik a bizalmi probléma, akkor az a növekedésen fog segíteni? Mert fogunk fogyasztani és el fogjuk költeni az összegyűjtött pénzünket, mert nem félünk attól, hogy jövőre megint cukrot kell rajta venni, meg vécépapírt?
A növekedésnek a legalapvetőbb összetevői nyilván a beruházás, a fogyasztás – lakossági és közösségi –, az export, az iparpolitikának a lehetősége.
Mínusz az import.
Ha megnézi, az elmúlt hónapokban azért mind az áruforgalmi egyenlege, mind a folyó fizetési mérlege jó volt az országnak, tehát itt egy jó szerkezet van, és azzal, hogy a lakosság kisebb mértékben fogyaszt annál, mint amit korábban gondoltunk, pont az importoldalról segít a gazdaságnak, mert azért a magyar lakosság fogyasztási szerkezete is olyan, ami erősen importkitett. Tehát a lényeg az, hogy a növekedésnek a legfontosabb lehetősége az, hogy ha már leküzdöttük az inflációt, akkor tartsuk minél alacsonyabban, mert ez fog lehetőséget adni arra, hogy a kamatszintek csökkenjenek a gazdaságban, és ha a kamatszintek lent vannak, ha olcsó a hitel, mind a fogyasztási, mind a beruházási oldalon, tehát a vállalatok is könnyebben, olcsóbban tudnak fölvenni, akkor ez megteremti a lehetőséget annak, hogy a gazdasági növekedés erőteljesebb legyen. Biztos vagyok abban, hogy idén is és jövőre is pozitív lesz a gazdasági növekedés mutatója, nem lesz recesszió, nem lesz visszaesés. A kérdés csak az, hogy ez milyen mértékű lesz. Ez alapvetően a kérdés.
Mi a kormányzat, a Pénzügyminisztérium terve a külön és extraprofitadók elburjánzott rendszerével?
Ezt ágyazzuk egy tágabb kitekintésbe, ami a magyar adórendszernek a kérdését illeti. Ugye a magyar adórendszer versenyképes a legkomolyabb nemzetközi elemzőintézetek szerint. Most augusztusban publikáltuk mi is a Tax Foundationnek, egy amerikai szervezetnek a mérését, a 11. legversenyképesebbek vagyunk a világ országai között, ami azért nem egy rossz szám. Tehát jó a vállalkozások, a lakosság tekintetében is az adószerkezet, de az elmúlt tíz évben azért megváltozott részben a világ, másrészt ráépültek az adórendszerünkre olyan elemek, amelyeket szerintem majd tisztítani kell. Ez olyan, mint egy hajó, amire menet közben kagylók, csigák, nem tudom én mik tapadnak rá, ezeket időnként tisztítani kell. Mire gondolok? Az első, hogy digitalizálódik a világ. Ma már önnek is nekem is a NAV készíti el az szja-bevallást, tehát sokkal inkább a digitális lehetőségek szabják meg az adózási versenyképesség területén is a lehetőségeinket. A másik, hogy vannak alapelemei a magyar adórendszernek: a közösségi szükségletekhez vagy közösségi kiadásokhoz szükséges bevételt a fogyasztási típusú adókon szerezzük vagy vesszük be – áfa, jövedéki adó –, és alacsony szinten tartjuk a munkát és a jövedelmet terhelő adókat. A jövedelmeken belül pedig, mivel a demográfiai kihívás közben vagyunk, ezért elemi érdekünk az, hogy a gyermeknevelést, a gyermekvállalást támogassa az adórendszer is. De emellett új elemek jelentek meg. Ilyen például a társasági adóban a globális minimumadó. Most tulajdonképpen két kulcsunk van, egy 9 százalékos, meg egy 15 százalékos, tehát elkezdett bonyolultabbá válni a magyar társasági adórendszer is – versenyképes, de azért bonyolultabb lett. Másrészt a jövedelemtípusú adóknál is ott van a négygyermekes anyáknak az élethosszig tartó adókedvezménye, a 25 év alattiak szja-kedvezménye, az első gyermeket vállaló anyáknál a 30 év alatti adókedvezmény és így tovább. Tehát olyan elemek jelentek meg időközben, amelyek bonyolultabbá tették az adórendszert. Ezért dolgozunk most egy átvilágításon, egy átvizsgálásán a magyar adórendszernek, mert szerintem tíz év után, vagy több mint tíz év után megérett az idő arra, hogy itt egy teljes átvizsgálás történjen, és ebbe kell, hogy a kérdését is megválaszoljam, beletenni ezeknek a különadóknak a kérdését. Mert teljesen igaza van abból a szempontból vetette fel, hogy ezek is bonyolultabbá teszik a magyar adórendszert, és ezek rárakódnak költségszinten a vállalkozásoknak a működésére. Itt azt tudjuk vállalni, amit korábban mondtunk: extraprofitadók kivezetése történik meg folyamatosan. Lassabban tudjuk ezt megtenni, mint korábban gondoltuk. Jövőre már kivezetésre kerül a légiforgalmi adó, a gyógyszergyártók adója és a távközlési adó. És nagyon bízom benne, hogy a következő lépésben pedig a más ágazatokat érintő különadókat, extra adókat is felül tudjuk vizsgálni és ki tudjuk majd vezetni, vagy csökkenteni tudjuk.
Ez az átvilágítás a jövő évi adótörvények elkészítésének idejére már elkészül, vagy a jövő évi adótörvényeink még nem ilyenek lesznek?
Ez az átvilágítás most történik, és az őszi költségvetési vitával párhuzamosan fog a kormány ezekben az ügyekben is majd véleményt nyilvánítani. Mi azon dolgozunk, hogy a kormány áttekinthesse az adórendszernek az előnyeit, hátrányait, mi történik a magyar adózási gyakorlatban hol vannak versenyképes lehetőségeink még. Majd ősszel, a novemberi beterjesztéskor novemberben fogunk erre visszatérni, és akkor tárgyalni az adómódosításokról is.
Működik-e a chipsadó vagy nem működik a chipsadó? A nyár egyik híre volt, hogy nem is működik, mert sokkal többet „zabálunk” ilyesmiket, amióta ez van?
Nyugodt vérmérséklettel fogadom a multinacionális cégek meg-megújuló kísérletét, hogy ezt a típusú adót valahogy kivegyék a rendszerből. Itt is menjünk vissza, mi volt a szándék a chips, cukor, zsír, transzzsír és más, az orvostudomány által is egészségtelennek tartott termékek adóztatásával? Az volt a szándék, hogy egyrészt ezekből kevesebbet fogyasszunk, mert hosszabb ideig élünk és egészségesebbek maradunk. Második szempont az volt, hogy ha már ilyen terméket eszünk, mondjuk egy chipset rágunk a tévé előtt, akkor ebben kevesebb só legyen, kevesebb káros anyag legyen, és így tovább. A harmadik szempont pedig az volt, hogy az egészségügy többletforrásokhoz jusson. Mind a három feltétel megvalósult. Ennek a tanulmánynak a szerzői összekevernek különböző közgazdasági folyamatokat: miközben azt mondják, hogy valóban csökkent a fogyasztás, de már az elmúlt években emelkedett, elfelejtkeznek arról, hogy a reálbérnövekedés miatt az emberek mindenből többet fogyasztanak. Döbbenetes számaim vannak nekem is, készülve erre a mai beszélgetésre, kigyűjtöttem néhányat. A húsfogyasztás 20 százalékkal, a halfogyasztás 30 százalékkal, asajt- és túrófogyasztás 42 százalékkal nőtt a 2010 és 2018 közötti időszakban. Tehát a magyar lakosság megteheti azt, hogy mindenből többet fogyaszt, mert több a jövedelme. Igazából ezért nem értettem a tanulmánynak a végkicsengését, hogy úgymond nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Szerintem beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és bajba is kerülnénk talán egy kicsit, ha most hirtelen azt a 90 milliárd forintot, ami befolyik ebből az adótípusból, az egészségügytől el kéne vonnunk.
Vagyis ez az adó marad.
Ez az adó szerintem maradni fog, igen. Határozott véleményem az, hogy ha 40 százalékkal nő a kiskereskedelmi forgalom az adott időszakban, és ezeknek a termékeknek a fogyasztása kisebb mértékben növekedett, akkor ez egy jó adó volt, ráadásul plusz egyedik érvem: még az is megtörtént itt, hogy egy olyan szabályozást tudtunk elfogadni, ami lehetővé tette azt, hogyha a magyarországi gyártó már egy egészségtelen terméket állít elő, ami után adóznia kellene Magyarországon a chipsadóval, ezt kiviszi exportra, akkor nem kell az adóját megfizetni. Tehát a magyarországi előállítókat mentesíteni tudtuk abban az esetben ettől az adótól, ha exportálnak. Nem mondom, hogy tökéletes, mert ilyen nincsen, de ez egy jó adó, és az egészségügy pedig, én azt gondolom, hogy elviseli azt a kellemes terhet, hogy az ebből származó bevételt az egészségbiztosítási alapba folyatjuk be.
