16 C
Budapest
2022. május. 26. csütörtök

Munkavállalók figyelem! Így lehet eltérni a munka törvénykönyvétől a dolgozó hátrányára..

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A felek a munka törvénykönyve (Mt.) szerint – erre irányuló írásbeli megállapodásuk alapján – adott rendelkezéstől a munkavállaló hátrányára is eltérhetnek.

Ha a munkáltató okosan él ezekkel a lehetőségekkel, akkor anélkül tudja a cég sajátosságaihoz igazítani az együttműködést, hogy a munkavállalót ténylegesen hátrány érné.

Az új koronavírus következményeként adott munkakörök esetén különösen felértékelődtek az alábbi lehetőségek.

Felmondás – átmeneti röghöz kötés

A munkavállalói felmondás esetén a felmondási idő harminc nap, míg a munkáltató felmondásakor a munkaviszonyban töltött idő arányában meghosszabbodik, legfeljebb hatvan nappal. A törvény ezen főszabályhoz képest lehetőséget kínál arra, hogy a felek ennél hosszabb tartamú felmondási időben állapodjanak meg, mely maximuma hat hónap lehet.

Megállapodásban szabályozható az is, hogy a munkaviszony felmondással nem szüntethető meg, legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig. Itt arra kell ügyelni, hogy ez a kötelezés mindkét félre vonatkozzon.

A felmondási jog korlátozása indokolt lehet olyan esetben is, ha kiemelt érdek fűződik ahhoz, hogy ugyanaz a személy lássa el az adott munkakört minimum egy évig, ilyen például az iskola- vagy óvodapedagógusi munkakör.

Szabadság kiadása

A szabadságot a törvény előírása szerint úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább 14 egybefüggő napra (azaz beleszámít a heti pihenőnap, a munkaszüneti nap, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap) mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Ha a munkáltató ezt nem tudja megoldani, alternatíva lehet, ha – hozzájárulás esetén – megállapodik a munkavállalóval abban, hogy e szabály a munkaviszonyukban nem kerül alkalmazásra.

A szabadságot az esedékességének évében kell kiadni. Amennyiben azonban a munkavállaló hozzájárul és a munkáltatóval az adott naptári évre külön megállapodást köt, az életkor szerint járó pótszabadságot az esedékesség évét követő év végéig adhatja ki.

Kiköthetik a felek azt is, hogy a munkavállaló bizonyos időszakban (kivéve az évi 7 munkanapot) nem kezdeményezheti szabadság kiadását.

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Pórul járt utasok: Rómában rekedt kedden éjjel a Wizz Air 180 utasa, sokan az éjszakát is a repülőtéren töltötték – Itt a légitársaság válasza

Róma – A római repülőtérenhagyta mintegy 180 utasát a Wizz Air légitársaság. A gépnek kedden 22.20-kor kellett volna...

Brit külügyminiszter: Az orosz agressziót nem lehet megbékíteni, erővel kell rá válaszolni! – Liz Truss-t a NATO-határozat sem érdekli, Anglia nehézfegyvereket fog szállítani Ukrajnának!.....

„Most már nem vehetjük le a lábunkat a gázpedálról” – írta sajtóközleményében Liz Truss. „Az orosz agressziót nem lehet megbékíteni....

Márki-Zay átvert mindenkit, lenyúlhatta a milliós kampánypénzeket

Kész Zoltán azt írja, ha az elszámolás nem történik meg még ebben a hónapban, akkor lemond a Mindenki...

Három rakétát is fellőtt szerdán Észak-Korea

Phenjan olyan technológiát fejleszt, amely lehetővé tenné a rakéták manőverezését a felbocsátás után. Észak-Korea szerdán felbocsátott három rakétát, köztük...