„Kedves Amerika, becsüld meg szövetségeseidet” – Donald bírálata Donaldnak, avagy Donald Trump 1 hétig Európában lesz – írta Twitterjén

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Határozottan bírálta Donald Trump amerikai elnök európai szövetségesekkel kapcsolatos álláspontját kedden Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az EU-NATO együttműködési nyilatkozat aláírása után.

„Kedves Amerika, becsüld meg szövetségeseidet, miután nincsen belőlük olyan sok. Kedves Európa, növeld védelmi kiadásaidat, mert a jól felkészült és felszerelt szövetségeseket mindenki tiszteli” – szólított fel Tusk az aláírást követő brüsszeli sajtótájékoztatón. A tanács elnöke emlékeztette Trumpot, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően Európa állt elsőként az Egyesült Államok mellé, és az afganisztáni háborúban 870 európai katona vesztette életét. „A pénz fontos, de az igaz szolidaritás még ennél is fontosabb” – emelte ki.

„Elnök úr, kérem, emlékezzen erre holnap, amikor találkozunk a NATO-csúcson, de még inkább akkor, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik Helsinkiben. Mindig fontos tudni, hogy ki a stratégiai barát, s ki a stratégiai probléma” – fogalmazott. „Az Egyesült Államoknak nincs és nem is lesz jobb szövetségese Európánál, amely annyit költ katonai kiadásokra, mint Kína, és sokszor annyit, mint Oroszország. Kétségtelen, hogy ez beruházás a közös amerikai és európai védelembe és biztonságba, ami nem mondható el biztosan az orosz és a kínai katonai kiadásokról” – közölte.

Donald Trump, amerikai elnök (MTI/EPA)

Az EU és a NATO vezetői által kedden aláírt közös nyilatkozatban a két szervezet közötti együttműködés további erősítéséről állapodtak meg. Mint írták, a változó biztonsági kihívásokkal szemben továbbra is kulcsfontosságú a közös munka, illetve annak mélyítése egyebek mellett a katonai mobilitás, a hibrid- és kiberfenyegetések, a tömegpusztító fegyverek és a terrorizmus elleni harc területén, ahogyan a menekült- és migránsválság kezelésében is. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke fontos mérföldkőnek nevezte a dokumentumot, amely tovább erősíti a felek elkötelezettségét.

Rámutatott, hogy a NATO és az EU a „legtermészetesebb partnerek”, a két szervezetnek 22 közös tagállama van, az uniós állampolgárok 95 százaléka NATO-országban él, közösek az értékek, mint a demokrácia és a szabadság, valamint jórészt a kihívások és fenyegetések is. Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára arról számolt be, hogy az együttműködés a NATO és az EU között mára példátlan szintet ért el, és a keddi nyilatkozat ezt még tovább mélyíti és szélesíti. A katonai szervezet vezetője üdvözölte az előrelépést az EU védelmi dimenziójának terén, s leszögezte, ez pusztán kiegészítő jellegű, nem alternatívája a NATO-nak, amelynek működése szerinte elengedhetetlen az euroatlanti térség biztonsága szempontjából.

Donald Trump és a NATO-Csúcstalálkozó. A Fox News riportja:

http://video.foxnews.com/v/5807785275001/

Kapcsolódó híranyag:

NATO-csúcs Varsóban, szombaton: nyilatkozatban foglaltak állást a közös védelem és a közös alapértékek mellett

A minden irányból érkező fenyegetésekkel, így a terrorizmussal szembeni védelmi és elrettentő erő fokozását, az euroatlanti térség és Európa egységét, az Oroszországgal folytatandó értelmes párbeszédet tartották egyebek mellett a legfontosabb szempontnak a NATO varsói csúcstalálkozójának résztvevői, akik szombaton elfogadott nyilatkozatukban a migránsválság kezelésében is fokozott segítséget akarnak nyújtani, hitet téve a demokrácia, az emberi szabadságjogok és a jogállamiság értékei mellett.

Fotó: EPA/Radek Pietruszka

A “Varsói Nyilatkozat a Transzatlanti Biztonságról” című dokumentum felhívja a figyelmet korunk biztonsági kihívásaira, így a terrorizmus terjedésére, a főleg Ukrajnával kapcsolatos orosz magatartásra, amely – mint a dokumentumban olvasható – aláássa a szabályokon alapuló európai rendet. A dokumentum emlékeztet a közel-keleti és az észak-afrikai térség instabilitására is. Ezekre való tekintettel a NATO tagállamai továbbra is készek együttesen cselekedni területük és lakosságuk, valamint közös értékeik védelmében – olvasható a nyilatkozatban.

A varsói csúcstalálkozón a tagállamok vezetői elhatározták, hogy a NATO a korábbiaknál is határozottabban érvényesíti védelmi és elrettentő erejét, többet kíván tenni a szövetség határain túli stabilitás megteremtéséért.

“A kollektív védelem továbbra is a NATO alapvető felelőssége” – szögezi le a nyilatkozat, amely szerint a szervezet elrettentő és védelmi ereje a nukleáris és a hagyományos fegyverek, valamint és rakétavédelmi képesség megfelelő ötvözésén alapul. Utal arra is, hogy a szövetségesek védelmi kiadásait a jövőben a korábbi, walesi csúcstalálkozón előirányzott céloknak megfelelően növelik majd.

Erősödik a kibervédelem

A csúcstalálkozó résztvevői további lépéseket terveznek annak érdekében, hogy védelmi és elrettentő erejüket a minden irányból érkező fenyegetésekkel szemben biztosítsák.

Ennek szellemében fokozni kívánják erőik jelenlétét a szövetség keleti részén, erősíteni akarják védelmüket a kibertámadásokkal és a hibrid fenyegetésekkel, akárcsak az euroatlanti térségen kívülről várható esetleges ballisztikus rakétatámadásokkal szemben.

A dokumentum elfogadói hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ezek az intézkedések védelmi jellegűek, arányosak, átláthatóak és teljes összhangban állnak a szövetség törvényes és politikai kötelezettségvállalásaival, tiszteletben tartva a már kialakult, szabályokon alapuló európai biztonsági rendet.

“A NATO nem jelent fenyegetést egyetlen országra nézve sem” – szögezik le a nyilatkozat jóváhagyói, akik ebben a szellemben készek az értelmes párbeszédre Oroszországgal, arra, hogy világosan közvetítsék a szövetség álláspontját, mégpedig az átláthatóságot kölcsönösen biztosító csatornákon keresztül.

Kapcsolat Oroszországgal

“Továbbra is építő jellegű kapcsolatokra törekszünk Oroszországgal bármikor, amikor Oroszország cselekedetei ezt lehetővé teszik” – olvasható a dokumentumban.

A nyilatkozat külön szól a “szomszédokról”, akiknek a biztonsága magának a szövetségnek a biztonságát is szavatolja. A NATO tagországai szolidaritásukról biztosítják ezeket az országokat a terrorizmus elleni küzdelemben.

Az észak-atlanti szövetség szorosabbra akarja fűzni a politikai párbeszédet és a gyakorlati együttműködést közel-keleti és észak-afrikai partnereivel.

A NATO erősíti kiképzőjellegű és az ütőképesség növelésére irányuló segítségét Irakban, s az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció rendelkezésre bocsátja AWACS légtérellenőrző repülőgépeit.

A szövetség ténylegesen hozzá akar járulni a menekült- és migránsválság kezeléséhez az Égei-tengeren, kész pótlólagos támogatással segíteni a nemzetközi erőfeszítéseket a Földközi-tengeren, együttműködve az Európai Unióval. A NATO továbbra is támogatja Afganisztánt.

Fenntartják a koszovói műveletet

A szövetség egységes, szabad és békés Európában hisz, nagyobb fokú támogatást akar nyújtani Ukrajnának és Grúziának, a jövőben is segíti a Moldovai Köztársaságot – áll a dokumentumban, melynek elfogadói ígérik, hogy a továbbiakban még nagyobb eltökéltséggel működnek együtt a fekete-tengeri, balti-tengeri és nyugat-balkáni partnerekkel.

Ugyancsak fenntartják a koszovói műveletet.

A varsói találkozó résztvevői szerint a NATO és az Európai Unió stratégiai partneri viszonya alapvető fontosságú az euroatlanti térség biztonsága számára.

Ezért a jövőben erősítik a NATO-EU együttműködést a hibrid fenyegetésekkel szemben, például a Földközi-tengeren végrehajtandó műveletek révén, segítséget nyújtva a partnerországoknak saját biztonságuk megőrzéséhez.

“Továbbra is elkötelezettek vagyunk a NATO Nyitott Ajtók politikája iránt, amely megszilárdította a szövetséget és hozzájárult az euroatlanti biztonsághoz” – vallják a csúcs résztvevői.

Forrás: MTI